2023: George Russell szerint nagyot lépett előre a Mercedes 2023-ban az előző évi küszködés után, hiszen nagy csatában a Ferrarit is le tudták győzni az összetett második helyért.
2022: Az F1 hivatalosan is megerősítette a pletykákat: hiába került be (ismét) az előzetes versenynaptárba, 2023-ban sem fogják megrendezni a Kínai Nagydíjat.
2021: A szezon utolsó előtti futamát megelőzően a pilóták többsége már Lewis Hamilton sikerét várja Max Verstappennel szemben. A csütörtöki sajtónappal megkezdődik a dzsiddai hétvége, és bár még Verstappen vezet, Charles Leclerc például úgy látja, hogy Hamilton formája és autója miatt már inkább a brit lehet az esélyesebb. Damon Hill közben azt fejtegeti, hogy csak ne ütközéssel dőljön el a gigászi harc...
2020: A Mercedes bejelenti, hogy a Williamsnél pallérozódó George Russell ugrik be a koronavírusos Lewis Hamilton helyére a Szahíri Nagydíjon, míg a fiatal brit helyén Jack Aitken debütál a grove-iaknál. Eközben a Haas kapcsán is zajlanak az események: Romain Grosjeant kiengedték a kórházból négy nappal a bahreini balesetét követően, egyúttal hivatalossá vált, hogy az F2-es éllovas Mick Schumacher lesz Nyikita Mazepin társa 2021-ben.
2019: Zajlik az FIA vizsgálata a Ferrarival szemben, közben pedig előkerül az is, hogy Charles Leclerc autójában kevesebb üzemanyag volt a megengedettnél, ezért pénzbüntetéssel sújtották a csapatot. Mattia Binotto, az istálló vezetője magyarázkodni kényszerül, hogy ez csak véletlen, a szezon során pedig legalább tízszer ellenőrizték már őket és mindig minden rendben volt - ennek ellenére most már egyre többen gondolják úgy, hogy van valami turpisság azzal a motorral...
2018: Lewis Hamilton, aki a Yamaha Superbike-világbajnoki csapatának motorját teszteli Jerezben, egy kisebb esést is elszenvedett. Következményei nem voltak, az ötszörös világbajnok leporolta magát, majd folytatta körözést.
2017: Az Alfa Romeóval összefogó Sauber bejelenti, hogy a várakozásoknak megfelelően a Marcus Ericsson, Charles Leclerc duóval vágnak neki a 2018-as Formula-1-es szezonnak, míg Antonio Giovinazzi a tartalékpilótájuk lesz.
2016: Nico Rosberg teljesen váratlanul, alig néhány nappal a világbajnoki cím megszerzése után bejelenti, hogy azonnali hatállyal visszavonul az F1-től, óriási megdöbbenést kiváltva ezzel a rajongókból, szakértőkből és versenyzőkből egyaránt.
2014: Zöld jelzést kapott a virtuális safety car bevezetése a sikeres szezonvégi teszteknek köszönhetően. Az új rendszert Jules Bianchi súlyos suzukai balesetének hatására kezdték el próbálgatni.
2013: Niki Lauda szerint Ross Brawn távozása a Mercedes éléről nagy űrt hagy maga után, amelyet a két új vezetőnek, Toto Wolffnak és Paddy Lowe-nak gyorsan be kell töltenie.
2012: Fernando Alonso szerint a Ferrari helyesen cselekedett, amikor megkérdőjelezte Sebastian Vettel Jean-Eric Vergne elleni brazíliai előzését, amely egyesek szerint sárga zászló hatálya alatt történt, s ez akár a világbajnokság végeredményét is befolyásolhatta volna.
2010: Noha a vb-t végül Vettel nyerte meg a Red Bull-lal, a csapatfőnökök szavazatai alapján az első ferraris idényét teljesítő Alonso volt a szezon legjobbja.
2009: Hosszú távú szerződést írt alá a Ferrarival az F3-as Euro Széria bajnoka, Jules Bianchi, aki egyúttal első Formula-1-es tesztjén is átesett a maranellói gárdával a jerezi pályán.
2008: Noha eladta a részesedését a Toro Rosso csapatban, a korábbi versenyző Gerhard Berger nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egyszer még visszatérjen a száguldó cirkuszba.
2005: Jenson Button szerint annak ellenére is élvezetes vezetni a következő évben érkező V8-as motorokkal felszerelt autókat, hogy a változás következtében egyértelműen csökkent a motorerő az F1-es gépekben.
2004: Megrovásban részesítette Mark Webbert saját leendő csapata, a Williams, miután az ausztrál azt nyilatkozta a pletykák szerint mellé érkező Antonio Pizzoniáról, hogy hazugságokat állít a Jaguarnál töltött éveikről. A brazilt 2003-ban év közben küldték el az alakulattól, mert nem tudta felvenni a versenyt Webberrel, Pizzonia szerint azonban társát előnyösebb bánásmódban részesítették az istállónál.
2002: Újabb súlyos csapás érte az Arrows jövőbeli terveit: az FIA visszautasította a szezon utolsó hét versenyéből hatot kihagyó gárda kérelmét a 2003-as évadban való indulásra, így a csapat eladása is kétségessé vált.
2000: A 2001 végén lejáró szerződését követően is 15 évig a silverstone-i pálya ad otthont a Formula-1-es Brit Nagydíjnak – bár ez végül valóban így történt, az azóta eltelt időszakban többször is felmerült a verseny átköltöztetése.