DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Retro

F1-Archív: Megvette a Brawnt a Mercedes

Gyári csapata lesz a német márkának, Kaltenborn dühös Maldonadóra, Glock mehet a Toyotához, Cancúnban rendezhetik a Mexikói Nagydíjat, az Internet felé nyit az F1: hírek november 16-ról.

2023: Toto Wolff hangsúlyozta, hogy a Mercedes mindent megtesz annak érdekében, hogy Hamilton nyolcadszor is felérhessen az F1 csúcsára – és nem is feltétlenül csak a szerződéséből hátralévő két évük van erre. Az osztrák csapatfőnök ekkor még nem sejtette, hogy Hamilton mindössze két és fél hónap múlva bejelenti távozását.

2022: Toto Wolff csapatfőnök elmondta: ha úgy adódik, akkor sem fogják Lewis Hamiltont favorizálni az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon csak azért, hogy életben tartsák azt a mutatóját, miszerint minden szezonban nyert legalább egy F1-es futamot. Wolff szerint maga a brit sem akarna soha ilyesmit.

2021: Az Alfa Romeo hivatalosan bejelentette, hogy Antonio Giovinazzi távozik az F1-es istállótól és a helyére a kínai Guanyu Zhou érkezik 2022-re - ő lesz Valtteri Bottas csapattársa.

2020: George Russell, a Williams pilótája kiakadt az Isztambul Parkban rendezett vasárnapi futam miatt, amin „idiótának” tűntek a pilóták. "Ha a nézők káoszra vágynak, nézzenek valami mást" - mondta a friss aszfalt és az eső okozta káosz után a brit pilóta.

f1-russell-2020



2019: Max Verstappen szerzi meg a pole-pozíciót Brazíliában, ezzel sikerre viszi a Red Bull-Hondát - a japán motor ereje mindenkit meglepett, Lewis Hamilton szerint most konkrétan motorerő-hátrányban van a Mercedes a Red Bullhoz képest. Egyébként Sebastian Vettel lett a második, Hamilton a harmadik, Valtteri Bottas a negyedik, Alex Albon az ötödik, de a "valós" negyedik helyet Charles Leclerc szerezte meg, csak őt motorcsere miatt tíz hellyel hátrasorolták.

2018: Ugyan a világbajnoki címre már nincs esélyük, de a Ferrarinál úgy érzik, hogy ez a 2018-as szezon a legerősebb évük volt az elmúlt évtizedben - a jó autó most megvolt, de különböző hibák és problémák hátráltatták őket. Természetesen most már mindenki 2019-ről beszél, a Ferrari is abban bízik, hogy erre az autóra építve jövőre bajnok lehte - igaz, az új első szárnyak megkavarhatják a lapokat, ezt elismerték.

2017: A Renault-ról Honda-motorra váltó Toro Rosso versenyzői Pierre Gasly és Brendon Hartley maradnak: a francia és új-zélandi az utolsó versenyekre csatlakoztak az alakulathoz.

2016: Két csapat, a Force India és Manor előleget kér a FOM-tól az idei teljesítményért járó 2017-es kifizetésekből, hogy a téli fejlesztések költségét fedezni tudják. Minden csapat beleegyezése szükséges, hogy az előleget megkapják.

2015: Monisha Kaltenborn Sauber-főnök dühöngött, hogy éppen Pastor Maldonado vetett véget Marcus Ericsson versenyének Brazíliában. „Mit is mondhatnék? Nem az első alkalom, hogy ilyen balesetben volt része. Nagyon, nagyon dühítő, hogy már megint ő volt az” – mondta a hírhedt Lotus-pilótáról.

2014: Kavar a két nagydíj kihagyása után Abu Dhabi szezonzáróra visszatérő Caterham ülései körül. Miután Marcus Ericsson szakított a csapattal, november 16-án három hír is napvilágot látott: Kamui Kobayashié lesz az egyik autó, Andre Lotterernek helyet ajánlottak, de elutasította, Roberto Merhi apja pedig állítja, szerződése alapján fiának jár az ülés. (Amelyet végül Will Stevens foglalt el.)

2013: A két Red Bullé az USA Nagydíj első sora: Vettel és Webber mögött a harmadik Grosjean lemaradása már nyolc tizedmásodpercet tett ki. Hülkenberg a Sauberrel a negyedik rajtkockába kvalifikált.

2012: Az FIA szándéka bevezetni a büntetőpontrendszert, amely eltiltással sújtja a visszatérő szabályszegőket. Charlie Whiting felvázolta a koncepciót: minden büntetés után pontok járnak, ha pedig 12 egység összegyűlik, egy versenyt ki kell hagyni.

2011: A fiatal versenyzők Abu Dhabiban zajló tesztjének szerdai napján Jean-Eric Vergne (Red Bull) teljesítette a legjobb köridőt Jules Bianchi (Ferrari) és Valtteri Bottas (Williams) előtt.

2010: Mihail Aljosin bejelentkezett az F1-es ülésért: a Formula Renault 3.5 orosz bajnoka magabiztos, hogy már 2011-ben a királykategória mezőnyében lesz.

2009: Nagy bejelentést tett a Mercedes: 75,1 %-os részesedést vásárolt a Brawn GP-ből, amely Mercedes Grand Prix néven folytatja. Egyúttal a McLaren motorpartneri szerződését is meghosszabbították 2015 végéig tartó egyezséggel, számos opcióval a folytatásra.

2007: Miután a szerződésekkel foglalkozó bizottság, a CRB megvizsgálta Timo Glock BMW-Sauberrel érvényes tesztpilótai kontraktusát, a testület megállapította, hogy a versenyzőt egyetlen feltétel sem akadályozza a 2008-ban versenyzőként Toyotához igazolásban. Ezt követően a BMW is közölte, elengedi a német versenyzőt.

2006: Még mindig túl sok az európai verseny az F1-es naptárban, mondta Max Mosley, az FIA elnöke. A 2007-es szezon 17 versenyéből 9 zajlik a kontinensen: Mosley szerint a megoldás 20 verseny, vagy búcsúzni kell több európai fordulótól.

2005: Jarno Trulli örülne, ha honfitársa, Valentino Rossi a Formula-1-ben folytatná, de figyelmeztette a MotoGP-világbajnokot: nem lenne könnyű dolga a királykategóriában.

2004: Továbbra sem döntött versenyzőiről a 2005-ös mezőny új csapata, a Jaguar helyét elfoglaló Red Bull. A korábbi Jaguar-főnök Niki Lauda tett egy javaslatot, ő tapasztalata miatt David Coulthardot választaná.

2003: Visszatérne az utoljára 1992-ben megtartott Mexikói Nagydíj a versenynaptárba, a turistaparadicsomban, Cancúnban építenének pályát, amely 2005-től rendezne Formula-1-es versenyt.

2002: Az anyagi gondokkal küszködő Arrows végül sikeresen leadta nevezését a következő szezonra, így 22 autó lesz a 2003-as rajtrácson.

2001: A Toyota hivatalosan is érkezik a Formula-1-be, miután benyújtotta nevezését a 2002-es idényre, Panasonic Toyota Racing néven. Innentől azok a feltételek vonatkoznak az alakulatra, mint a többi csapatra, azaz január 1-ig nem tesztelheti többet versenygépét.

2000: Engedményt tett az FIA a sajtó irányába: mostantól a Formula-1-es nagydíjakra akkreditált újságírók és fotósok publikálhatnak az Interneten is. Ezt korábban tiltották, a cikkek és fotók kizárólag nyomtatásban jelenhettek meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: