DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

F1-Archív: Bajnok a Red Bull!

Newey a Red Bullhoz tart, Ecclestone-t rasszizmussal vádolják, Horner nem lesz az F1 új ura, jöhet Hanoi – ezek voltak az elmúlt két évtized Formula-1-es hírei november 7-én.

2023: Az idei Mercedes nem érdemel győzelmet – kemény szavak, ha az illető istálló csapatfőnöke mondja őket. Toto Wolff szerint megbocsáthatatlan teljesítményt nyújtott Interlagosban a konstruktőri második helyért kapaszkodó csapat, bármit állítottak az autón, rossz irányba vitte el őket.

2022: Hivatalos bejelentése után először ülhetett a McLarenbe a britek jövő évi versenyzője, Oscar Piastri – a jelek szerint sikerült megállapodniuk az Alpine-nal.

2021: Max Verstappen lett a nevető harmadik, miután a Mexikóvárosi Nagydíjon a rajt után ráfagyasztotta a mosolyt a két Mercedes arcára, és tovább nyújtotta a különbséget a világbajnoki tabellán. A holland a startnál a harmadik helyről indulva ugrotta át riválsait, Lewis Hamilton végül tizenöt másodperc hátránnyal második, Valtteri Bottas pedig csak 15. lett.



2020: Daniel Ricciardónak sok álma van, egyikről le is rántja a leplet: elképesztően szeretné magáénak tudni Sebastian Vettel bukósisakját. Bár a Red Bullnál még csapattársak is voltak, a sisakcserét eddig még nem sikerült megejteni.

2019: Sebastian Vettel szerint Lewis Hamilton teljes mértékben megérdemli minden sikerét, amit a Formula-1-ben elért. A brit már a hatodik világbajnoki címét szerezte az USA Nagydíjon, újfent legyőzve a Ferrari pilótáját.

2018: Hivatalossá válik, hogy új résztvevő csatlakozik a Formula-1 versenynaptárához. Vietnám 2020-ban fogja rendezni első futamát, egy utcai pályán.

2017: Csodás hírt kap a frissen megkoronázott GP3-as bajnok, George Russell. A Mercedes-támogatott pilóta a soron következő két futamhétvége, a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj péntekjén vezetheti a Force India autóját.

2016: „Nehéz lenne lenyelni, ha alulmaradnék” – ez Lewis Hamilton véleménye, aki immár harmadik világbajnoki csatáját vívja csapattársával, Nico Rosberggel.

2015: Sajnálja Nico Rosberget és teljesen együttérez vele a Mercedes tanácsadója, Niki Lauda, miután a német másodjára maradt alul Lewis Hamiltonnal szemben a világbajnoki harcban. Szerinte ez a legrosszabb érzés, amit egy autóversenyző átélhet.

2014: Nico Rosberg nyitja az élen a Brazil Nagydíj hétvégéjének programját: a német mindkét pénteki szabadedzést megnyeri. Miközben ő magabiztosan elöl van, Sergio Perez a másik véglet, aki egyáltalán pályára sem hajthat egész nap. Az első szabadedzést kénytelen kiülni a tartalékos Daniel Juncadella szerepeltetése miatt, aki egy autótöréssel elintézi, hogy a mexikói délután se végezhessen semmi érdemi munkát.

2013: Nem tervez Bernie Ecclestone utódjává előlépni Christian Horner a Formula-1 nagyurának esetleges visszavonulása esetén. A Red Bull csapatfőnöke inkább megmaradna az istállója vezetői székében, ahol jól érzi magát. Különben is, ahogy fogalmaz, „elnézve, hogy Bernie milyen kondiban van, mindannyiunkat túlél majd!”

2012: Elnapol egy újítást az F1. 2014-től azt szerették volna, ha az autók a bokszutcában kizárólag elektromos meghajtással haladnak, de ez a szabály most eltolódik a jövőbe.

2011: Tagadja a Ferrari azt az erős kijelentést, melyet elnökük, Luca di Montezemolo tett. Az olasz úgy nyilatkozott, ha a csapatnak nem tetszik az irány, amerre a Formula-1 halad, akkor szépen pakolnak és mennek. A maranellóiak szerint erről szó sincs, nem szerepel a terveik között a kiszállás.

2010: A Red Bull nagy napja ez: Sebastian Vettel győzelme révén Brazíliában, egy versennyel a szezon vége előtt megszerzik első konstruktőri bajnoki címüket. A német sikere azt is eldöntötte, hogy a pilóták között a szezonzárón, Abu Dhabiban lesz a bajnokavatás. A dobogóra a két másik esélyes, Mark Webber és Fernando Alonso kíséri fel, míg Nico Hülkenberg nemhogy győzelemre, még pódiumra sem tudja váltani a csodaszámba menő pole-pozícióját.

2009: Lewis Hamilton motiváltabb, mint valaha. Noha vb-címét nem sikerült megvédenie, a szenvedélye a sportág iránt csak nőtt, még a nehézségek közepette is.

2008: A támadások kereszttüzébe kerül a Formula-1 nagyura, Bernie Ecclestone, miután nem épp illedelmes módon nyilatkozott Lewis Hamiltonról. Antirasszista csoportok azt követelik tőle, kérjen bocsánatot és mondjon le vezető pozíciójáról a sportág élén.

2007: Megvan a Williams 2008-as pilótafelállása. Nico Rosberg és Kazuki Nakajima vezet majd náluk.

2006: Noha a háromautós szabály már megszűnik, a BMW fejében egyáltalán meg sem fordult, hogy ne alkalmazzák Sebastian Vettelt a pénteki szabadedzéseken. Nem érdekli őket, hogy ezzel egyik pilótájukat a kispadra kell ültetniük, az ifjú német fejlődése és fittsége épp annyira fontos.

2005: Azt beszélik, Adrian Newey hamarosan dobbant a McLarentől. A tervezőguru új munkahelye a Red Bull lehet.

2004: Michael Schumacher ismét tanúbizonyságot tesz nagylelkűségéről. A német legenda egymillió fontot adományoz egy gyermekjóléti szervezetnek.

2003: Niki Lauda ismét jóslatokba bocsátkozik. A 2004-es világbajnok szerinte a konstruktőrök között a Williams, egyéniben pedig Ralf Schumacher lesz.

2002: A hoppon maradt Eddie Irvine más kategóriákban nézelődik, most épp a WRC-ben kap tesztlehetőséget Colin McRae mellett, egy Ford Focusban. Tagadja ugyanakkor, hogy beszállna a sorozatba.

2001: Érdekes pletyka kap szárnyra az olasz sajtóban. A Ferrari állítólag a frissen bajnoki győzelmet szerzett, F2001 nevet viselő versenygéppel kezdené meg a következő szezont is (persze apróbb módosításokkal).

2000: A háromszoros világbajnok, Niki Lauda szerint egy ifjú brit tehetség lesz a Formula-1 következő sztárja. Michael Schumacher után Jenson Button sikereit várja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: