DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Retro

F1-Archív: Raikkönen már Schumacher szintjén

Csodálatos és kevésbé sikeres napok Schumacher életében, Vettel lesz Hamilton legnagyobb ellenfele, örömünnep és bánat Alonsónál - október 8-ai F1-es hírek a 21. századból.

2023: A harmadik vb-címét már az előző napi sprinten bebiztosító Max Verstappen dominálta az F1-es Katari Nagydíjat, mellé a dobogóra a két McLaren-pilóta állhatott még fel. A Mercedesek rögtön a start után ütköztek, amiért Lewis Hamilton magára vállalta a felelősséget. Az elképesztő hőség és páratartalom miatt több versenyző is rosszulléttel küzdött a futam során.

2022: Max Verstappen nem örülhetett maradéktalanul a Japán Nagydíj pole-pozíciójának: a versenyfelügyelők vizsgálták a Q3-as esetet, amely során megcsúszott kivezető körén, gumimelegítés közben, emiatt majdnem összeütközött a mögötte nagy tempóval érkező Lando Norrisszal. Végül a precedensek alapján csak megrovást kapott, megtarthatta a rajtelsőséget a Honda hazai pályáján.

2021: A Török Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését Lewis Hamilton zárja az élen, de az már most biztos, hogy nem ő indul a pole-ból Isztambulban, mivel a Mercedes több komponenst kicserélt az erőforrásában, ezért tízhelyes hátrasorolást kap a futamra.

2020: Kimi Raikkönent hidegen hagyja, hogy a hétvégi Eifel Nagydíjon átadhatja a múltnak Rubens Barrichello 322 nagydíjrajtos rekordját. A finn ráadásul messze tovább növelheti ezt a számot, a hírek szerint ugyanis hosszabbításra készül az Alfa Romeóval.

2019: Helmut Marko Red Bull-tanácsadó meggyőződése, hogy motorpartnerük, a Honda 2020-ban fel fogja venni a versenyt a két legerősebb erőforrásgyártóval, a Mercedesszel és a Ferrarival.

ham-vet-2018-dppi



2018: A világbajnoki cím sorsában döntő szerepet játszik a pszichológiai hadviselés - állítja az év végére dominánsá váló, 67 pontos előnnyel rendelkező Lewis Hamilton. A brit úgy érzi, az általa és a csapat által kifejtett nyomás miatt hibázott annyit Sebastian Vettel és a Ferrari.

2017: Eldőlni látszik a világbajnoki küzdelem, miután Lewis Hamilton különösebb gond nélkül váltotta győzelemre a pole-pozícióját Japánban, Sebastian Vettel viszont a Ferrari technikai hibája miatt nullázott. A brit ennek következtében 59 pontra növelte előnyét a tabellán és Austinban be is biztosíthatja újabb világbajnoki címét - igen, van némi hasonlóság a tavalyi és az idei események között...

2016: Kulcsfontosságú pole-pozíciót szerzett Nico Rosberg Japánban, miután 13 ezredmásodperccel legyőzte Lewis Hamiltont az időmérőn - a britnek muszáj lenne nyernie a világbajnoki harc miatt, de a nyugodtabb német ezúttal is előnyben lehet. Kimi Raikkönen lett a harmadik, Sebastian Vettel a negyedik a kvalifikáción, de mindketten rajtbüntetést kapnak.

2015: Nem ért egyet Fernando Alonsóval Kimi Raikkönen: a spanyol szerint nem szabadna bevágni a tv-közvetítésekbe a rádióbeszélgetéseket, a finn szerint viszont amit nem akar tudatni a külvilággal, azt nem a rádióba kell mondania és ennyi. Van elég sok megbeszélésük privátban, az érzékeny dolgokat ott kell megbeszélni, azt pedig tudni kell, hogy a rádióbeszélgetések napvilágot láthatnak.

2014: Kimi Raikkönen újabb borzalmas hétvégét teljesített: a Ferrari finnje nyolc tizeddel kapott ki a suzukai időmérőn csapattársától, Fernanado Alonsótól, a futamon pedig kört kapva a 12. helyen zárt. Szerinte komoly gondjaik vannak a beállításokkal, azt viszont nem tudja megmagyarázni, hogy Alonsónál ezek miért nem jelentkeznek.

vettel 2013 japan

2013: A Red Bullnál nem számolnak úgy, hogy a hétvégi Japán Nagydíjon Sebastian Vettel bebiztosítja negyedik világbajnoki címét - ehhez nyernie kell, Fernando Alonsónak pedig legfeljebb a kilencedik helyen zárnia. "Mikor végzett Alonso valaha is kilencedikként?" - tette fel a kérdést a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner, majd hozzátette, hogy a cím meglesz, ha tartani tudják a jelenlegi formájukat, de nem kell sietniük sehova.

2012: Bajban van a Ferrari: Fernando Alonso kiesett Japánban, Sebastian Vettel pedig nyert, így a német négy pontra csökkentette korábban hatalmas hátrányát a tabellán. Mivel a Ferrari nem a leggyorsabb autó, innentől más taktikát kell választaniuk, hogy nyerni tudjanak - azt is megkapták, hogy nem fejlesztik az autót, mert jelenleg a Red Bull és a McLaren is előttük van a tempót tekintve.

2011: Iszonyatos küzdelemben, kilenc ezredmásodperces előnnyel szerezte meg a suzukai pole-t Jenson Button előtt Sebastian Vettel. A harmadik Lewis Hamilton is csak másfél tizedet kapott, majd jött a két Ferrari Massa-Alonso sorrendben, Vettel csapattársa, Mark Webber pedig már majdnem hét tizeddel volt lassabb - a hetedik rajtkockát Michael Schumacher szerezte meg a Mercedesszel.

2010: Óriási Red Bull-fölényt hozott a Japán Nagydíj pénteki napja: a második szabadedzésen Sebastian Vettel négy tizedmásodperccel volt gyorsabb Mark Webbernél és héttel a harmadik helyre befutó Robert Kubicánál. A Ferrari és a McLaren jó egy másodpercre volt Vetteltől egy körön, tükörsima hétvégéje lehet a németnek.

2009: Bruno Senna meg van győződve arról, hogy ott lesz az F1-es mezőnyben 2010-ben. A legendás Ayrton Senna unokaöccse 2008-ban bajnokesélyes volt a GP2-ben, idénre pedig majdnem megkapta a Brawn egyik ülését, de a csapat végül mégis a rutinos Rubens Barrichello mellett döntött. Senna úgy véli, hogy 2010-re biztosan lesz helye, 90% esélyt lát rá.

2008: Frank Williams szerint a frissen berobbant Lewis Hamilton legnagyobb ellenfele a következő jó pár évben Sebastian Vettel lesz a világbajnoki címekért. Williams azt mondja, hogy a Monzában a Toro Rossóval futamot nyerő fiatal német két éven belül bajnok lesz, ha megfelelő autót kap maga alá és Hamilton legnagyobb ellenfelévé válik rövid időn belül.

00002714_184

2007: Már Michael Schumacher szintjén van Kimi Raikkönen, állítja Luca Baldisserri, a Ferrari egyik vezetője. Baldisserri úgy látja, hogy bár Raikkönen gyengébben kezdte első ferraris szezonját, de most már ismeri a csapatot és az autót, azóta pedig olyan teljesítményt nyújt, mint a tavaly visszavonult hétszeres világbajnok - nem lenne csoda, ha ő lenne a végső győztes 2007-ben.

2006: Egyetlen pontra van második vb-címétől Fernando Alonso, miután Michael Schumacher alatt megállt a Ferrari Japánban, a spanyol pedig győzni tudott - egyetlen futam van hátra és a német már csak akkor lehet bajnok, ha nyer Brazíliában, Alonso pedig nem szerez pontot.

2005: Toyota-pole-t ünnepelhettek a japán szurkolók, az esőáztatta suzukai időmérőn ugyanis Ralf Schumacher zárt az élen - a különleges körülmények között a német volt a legszerencsésebb, 35 ezreddel előzte meg Jenson Buttont. A nagyágyúk közül Michael Schumacher a 14., Fernando Alonso a 16., Kimi Raikkönen pedig a 17. helyen zárt.

2004: Nagyon örül annak Michael Schumacher, hogy már eldőlt az egyéni és a konstruktőri világbajnoki cím is - a borzalmas körülmények miatt elhalasztották az időmérőt Japánban és vasárnap reggel kell majd kvalifikálniuk a pilótáknak. A német szerint lehetetlen volt vezetni péntek-szombaton, örül, hogy számára már nincs tétje ennek a hétvégének.

schumacher 2003 retro

2003: Nem gondol a visszavonulásra Michael Schumacher, erről beszélt a Japán Nagydíj előtt. A németnek egyetlen pontot kell szereznie ahhoz, hogy már ne érhesse őt utol Kimi Raikkönen és ha ezt megteszi, akkor megdönti Juan Manuen Fangio öt vb-címes rekordját. Schumacher szerint amíg ilyen gyors és sikeres, addig nincs értelme kiszállnia. 

2002: A Williamsnél azt szeretnék, hogy a BMW vásárolja be magát a csapatba, így legalább félgyári istállóként működhessenek tovább. Frank Williams szerint ezzel a csapat jövője biztosítva lenne és sokkal bátrabban tudnának tervezni, amire nagy szükségük van - azt egyelőre nem tudni, hogy a BMW-t mennyire érdekli az ilyen szintű együttműködés.

2001: Michael Schumachernek fogalma sem volt arról, hogy testvére, Ralf Schumacher megházasodott múlt héten, amíg az egy telefonhívás során el nem mondta neki. A fiatalabb testvér Ausztriában, egy privát eseményen vette feleségül menyasszonyát, az immár négyszeres világbajnok Michael pedig éppen Fioranóban tesztelte a Ferrarit.

2000: Elképzelhetetlen öröm a Ferrarinál: Michael Schumacher megnyerte a Japán Nagydíjat, így tizenkét pontos előnybe került Mika Hakkinennel szemben, ami azt jelenti, hogy bebiztosította idei világbajnoki címét. Ez 1979 óta az első ferraris vb-cím az F1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: