DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Retro

F1-Archív: Hamilton menjen a Red Bullhoz!

Montoya aláír a Williamshez, Vettel, Hamilton és Leclerc ellenzi a fordított rajtrácsos ötletet, Button pedig már nem sokáig tud türelmes maradni. Ezek voltak szeptember 21-e hírei.

2023: Liam Lawson tudja, hogy nehéz bejutni az F1-be, de most, hogy lehetőséget kapott, már csalódoást okozna számára, ha újra csak tartalékos lenne.

2022: Christian Horner Red Bull-csapatfőnök bánja, hogy annak idején elmulasztották a lehetőséget, hogy a saját juniorcsapatukhoz szerződtessék a következő szezonban a McLarennél debütáló Oscar Piastrit.

2021: Nyikita Mazepin szerint Belgiumtól kezdődően megváltozott az autója viselkedése, beigazolódni látja korábbi állítását, mely szerint eddig nehezebb karosszériát kapott, mint Mick Schumacher. „Szerintem mindannyian tudjuk, hogy mi változott, szóval jó tudni, hogy bízhatok az érzéseimben” – mondta az orosz.

2020: Lewis Hamiltonnak a Red Bullnál kellene versenyeznie Eddie Jordan szerint. A korábbi csapatfőnök úgy véli, ez új kihívást adna a brit pilótának, mivel nehéz dolga lenne Max Verstappen ellen, a hollandot pedig a legtehetségesebb fiatal versenyzőnek tartja jelenleg.

f1-2020-hamilton-verstappen



2019: A pilóták nem támogatják a fordított rajtrács ötletét. Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Lewis Hamilton is ellenezte ezt a formátumot, miután a Szingapúri Nagydíj időmérő edzését követő sajtótájékoztatón megkérdezték őket erről.

2018: Nem akar királynak látszani a Ferrarinál Charles Leclerc. A monacói pilóta egyelőre még a Sauber színeiben versenyez, ám a következő szezontól már a maranellóiaknál folytatja a pályafutását. A fiatal tehetség úgy gondolja az a legfontosabb, hogy előbb felmérje a dolgokat, illetőleg folytassa a tanulást.

2017: Nem ért egyet a Toro Rosso választásával Jacques Villeneuve. A faenzaiak 2018-tól a Honda motorjait fogják használni, amit az 1997-es világbajnok egyáltalában nem helyesel. A kanadai szerint ennek később még megfizethetik az árát.

2016: Felvásárolhatja az Apple a McLarent. Egy meglepő, és egyben nagy horderejű hír látott napvilágot a brit sajtóban, miszerint a világ egyik legnagyobb informatikai cége a legendás brit autógyártóval és versenycsapattal folytat tárgyalásokat.

2015: Jenson Button nem tudja, meddig tud türelmes maradni. A 2009-es világbajnok szerint „fájó” a McLaren szenvedését látni, pedig tisztában van vele, hogy a csapattagok mennyit dolgoznak azért, hogy az F1-es versenyhétvégéken jó eredményt érhessenek el.

2014: Lewis Hamilton sajnálja, hogy nem tudott harcolni Nico Rosberg ellen a Szingapúri Nagydíjon. A brit sztár fényes győzelmet ért el, miközben csapattársa, Nico Rosberg kiesett. Hamilton 22 egység hátránya vált semmivé, Barcelona óta először került az F1-es pontverseny élére.

2013: Nem érzi kellemetlennek azt Fernando Alonso, hogy kikapott csapattársától a szingapúri időmérő edzésen. Felipe Massa a hatodik helyet szerezte meg, ezzel pedig a kétszeres világbajnokot is megelőzte. A spanyol így sem csalódott, mert a pálya tiszta oldaláról rajtolhat.

2012: Sebastian Vettelé volt a péntek Szingapúrban. A Red Bull versenyzője mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, hozzá pedig leginkább Jenson Button valamint Fernando Alonso tudtak közel lenni.

f1-2011-mclaren

2011: Továbbra is a Mercedes szállítja majd a motorokat a McLaren istállójának, annak ellenére is, hogy 2014-től egy új korszak veszi kezdetét.

2010: Pletykák szerint a Stefan GP veheti át a HRT helyét. A szerb csapat 2009-ben hoppon maradt, most viszont lehet, hogy újabb esélyük lesz arra, hogy bekerüljenek a Formula-1 mezőnyébe.

2009: A baleset-botrány után is szeretne visszatérni a Formula–1- be a brazil Nelsinho Piquet, aki szándékosan vezette falnak a Renault autóját egy évvel korábban Szingapúrban. Piquet tisztában van vele, hogy gyakorlatilag a nulláról kezdi újra a karrierjét és nem várja el, hogy megbocsássanak neki.

2008: A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottsága hétfőn tárgyalja a McLaren-Mercedes beadványát Lewis Hamilton ügyével kapcsolatban. A brit pilóta 25 másodperces büntetést kapott a Belga Nagydíj leintése után, mivel előbb levágta a sikánt, majd szabály szerint, maga elé engedte a finn versenyzőt, de azonnal vissza is előzte a címvédőt.

2007: A NASCAR-ban folytatja karrierjét a Toro Rosso amerikai pilótája, Scott Speed. A Red Bull tehetségét az Európa Nagydíjat követően rúgták ki, miután a teljesítményével elégedetlen csapatigazgató, Franz Tost és a pilóta viszonya véglegesen megromlott.

2006: Bár a Spyker csapata három tartalékpilótát nevezett meg a hátralévő nagydíjakra, ennek ellenére Ronnie Quintarelli ülthet be egy M16-os volánja mögé. Az olasz, aki jelenleg a japán Formula Nippon sorozatban versenyez, a Kínai GP-re igazolt tartalékos Alex Premat mellett fog menni, amikor a tesztek Silverstone-ban folytatódnak.

2005: Pat Symonds, a Renault műszaki igazgatója elismerte, hogy a megbízhatóság lehet a kulcsa annak, hogy ki kerül ki győztesen a franciák és a McLaren közötti csatából a Forma-1-es konstruktőri bajnokságban. Bár szerinte gyorsabbak a riválisok, ez az ő javukra döntheti el a küzdelmet.

f1-2005-renault-mclaren

2004: Megerősítette a Williams szóvivője azokat a híreket, melyek szerint a csapat főtervezője, Gavin Fisher súlyosan megsérült egy terepmotoros balesetben az Egyesült Államokban. A kezdeti felépülése várhatóan legalább három hetet vesz igénybe, és addig nem szállítják haza az Egyesült Királyságba, amíg az orvosok nem elégedettek az állapotával.

2003: Nem jelent meg a kétnapos teszt második napján a Jordan istállójánál a Hungaroringen megsérült Ralph Firman. A csapat pilótája 26 kört teljesített Silverstone-ban, ám utána már ismételten a tartalékpilóta, Baumgartner Zsolt helyettesítette, így felmerültek olyan pletykák, hogy továbbra sem épült fel teljesen.

2002: David Coulthard lesz az első olyan pilóta, aki egy modern Formula-1-es autóval körözhet az 5,4 kilométeres brnói pályán a Csehországban. A McLaren részéről ennek kettős célja van, egyrészt a 2003-as szezonra is szeretnének tesztelni, másrészt itt vezethet West Race Day verseny győztese.

2001: Egy háromnapos teszten van túl a Jordan, ahol új tehetségek is lehetőséget kaptak a csapattól. Az istálló autóját vezethette Justin Wilson és Narain Karthikeyan is, de rajtuk kívül Jean Alesi is teljesített 70 kört a versenygéppel.

2000: Hivatalosan is bejelentették, hogy aláírt a Williams istállójához a kolumbiai Juan Pablo Montoya. A CART sorozat bajnoka a következő szezontól csatlakozik a csapathoz mégpedig Ralf Schumacher csapattársaként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: