DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Retro

F1-Archív: „Briatore nem érti, hogy mi történik”

Nelson Piquet folytatja a hadjáratot, Hamilton jól döntött, Alonsónak rossz éve van, Ricciardo elégedetlen, Baumgartner bizakodik, Hakkinen nyer a Ringen - augusztus 13-ai hírek.

2023: Az egekig magasztalta a hihetetlen formában lévő Max Verstappent dr. Helmut Marko, aki nagy port kavarva azt is kimondta, hogy szerinte a holland még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni.  „A 2020-as Max össze sem hasonlítható a mostanival, leszámítva a névegyezést. Elképesztő magabiztosságot szedett magára. Számomra mindig is Hamilton volt annak a mestere, ahogy a versenyeket olvasni és felügyelte az abroncsait. Most pedig Max már egy szinten van vele, ha nem jobb, mivel jobb az alaptempója. Hihetetlen érési folyamaton ment keresztül. Max minden autóban külön kategóriát képviselne. Amikor ilyenek a körülmények, egy AlphaTaurit vagy egy Haast, amely időmérős autó, is pole-ba állítana.”

2022: A Ferrari sportigazgató, Laurent Mekies szerint sokkal többször beszél a külvilág a csapatutasítások lehetőségéről, mint azt valójában az alakulaton belül teszik.

2021: Bár eddig nem volt elitalálat Daniel Ricciardo McLaren-es csapatváltása, az ausztrál továbbra is motivált maradt, és kijelentette, hogy néhány évig még biztosan a sportágban marad.

2020: Szigorítani fogja a Belga Nagydíjtól kezdve a motorüzemmódok használatát az FIA az időmérőkön. A többség szerint ezzel a Mercedes előnyét szeretnék elvenni, mivel rendre ők tudnak a legtöbbet javulni a kvalifikációkon, Lewis Hamilton szerint azonban az új szabályok nem fogják a "várt eredményt" hozni.

2019: A Mercedest irányító Toto Wolff arra számít, hogy teljesen más képet festnenek majd az erőviszonyok a motorerőt sokkal jobban igénylő Spa-Francorchamps-ban, mint a Hungaroringen, így nem zárja ki, hogy a Ferrari sokkal jobb formát mutasson Belgiumban.

leclerc-2018-sauber-dppi



2018: Charles Leclerc szerint bár valóban sokat fejlődött az év eleje óte a Sauber, de még a valóságosnál is nagyobbnak tűnik a javulás amiatt, mert ő és Marcus Ericsson is nagyon sokat lépett előre - úgy véli, hogy az első futamokon ők is szenvedtek (főleg saját magára gondol) és ahogy ők összeszedték magukat, az érezhető a csapat teljesítményén is.

2017: Középpontban már 2021: megy a vita az évek múlva bevezetendő új F1-es motorokról, a cél pedig az, hogy valamelyest egyszerűbbek, olcsóbbak, ugyanakkor "izgalmasabbak" legyenek. Toto Wolff viszont azt mondja (mit is mondana a vezető Mercedest képviselve), hogy az F1-nek a techniaki fejlődésről kell szólnia, így nem ért egyet az egyszerűsítéssel.

2016: Lewis Hamilton szerint a Mercedes előnye tovább nőtt amiatt, hogy 2017-ben jelentősen megváltoznak majd a szabályok - egyrészt a rivális csapatok kevesebbet foglalkoznak az idei technikával, másrészt ők mindent ki akarnak hozni magukból még addig, amíg biztosan övék a legjobb autó. Hiszen ki tudja, hogy ez 2017-ben is így lesz-e...

2015: Ugyan még csak második évét teljesíti a Red Bullnál, Daniel Ricciardo már elégedetlen azzal, hogy a gyenge Renault-motor miatt teljesen esélytelen bármi komoly célt elérni, sőt, már a Ferrari is a csapat előtt van azok után, hogy az ausztrál tavaly három futamot is nyert. Ricciardo szerint nehéz időszak ez számára, mert arra készült, hogy a bajnoki címért harcolhat.

2014: Kamui Kobayashi úgy nyilatkozott, hogy a bajnokság utolsó helyén álló Caterham nem engedheti meg magának, hogy lecserélje őt egy fizetős versenyzőre, hiszen így még annyi esélyük sem lesz az előrelépésre, mint jelenleg. Többek közt a Red Bull nevelését, Carlos Sainzöt is szóba hozták az üléssel kapcsolatban.

koba_caterham

2013: Az Autosport értékelése szerint a szezon eddigi nagy nyertese Sebastian Vettel és a hirtelen megtáltosodó Mercedes, a vesztesek között pedig az elfogyó McLarent és a tavalyihoz képest jobb autóval gyengébb eredményeket szállító Fernando Alonsót említi. Hozzáteszi azt is, hogy Lewis Hamilton talán jól döntött az átigazolásakor, ha mélyebbre nézünk a statisztikákban, jobb éve van, mint tavaly a McLarennél.

2012: Ron Howard rendező hivatalosan is megerősítette, hogy 2013 szeptemberében mutatják be a James Hunt és Niki Lauda közti párharcot bemutató Rush című filmet - sok részletet felelevenít majd, Lauda balesetét, a két sztár kapcsolatát, eltérő személyiségét és eltérő hátterét is.

2009: Tovább folytatja Flavio Briatore elleni nyilvános támadását a Renault-tól kirúgott Nelson Piquet Jr., a pilóta szerint volt főnöke arrogáns, fogalma sincs arról, hogy történik a pályán, a rádióüzenetei kabaréba illők és nem érti, hogy mi hogyan megy a csapatnál. Hozzátette: teljesen értelmetlen mondatok jönnek ki Briatore száján - utóbbi egyébként nem reagált erre az interjúra.

2008: Egyre nagyobb az aggodalom a paddockban az anyagiak miatt: a szezon elején összeomlott a Super Aguri és több csapat is gondokkal küzd, teljesen elszabadultak a költségek. Mindezt természetesen súlyosbítja a gazdasági világválság is, de Frank Williams úgy látja, hogy az csak "nyugatot" fogja komolyabban befolyásolni, Kína például ugyanúgy fog fejlődni, mint eddig.

2007: A negyedik Champ Car-bajnoki címéért küzdő Sebastien Bourdais jövőre már a Formula-1-ben folytatja karrierjét, amit az őt megelőzően a széria címét elnyerő, majd szintén az F1-be igazoló Cristiano da Matta maximálisan támogat. „Annak, aki Európában vagy Dél-Amerikában nő fel, az F1 a mindene” – mondta a tavaly súlyos sérüléseket szenvedő brazil.

2005: Hat futammal a szezon vége előtt Fernando Alonso 26 ponttal vezet Kimi Raikkönen előtt, míg a Renault 12 egységgel előzi meg a McLarent, Pat Symonds, a franciák technikai igazgatója pedig rendkívül kiélezett csatára számít a folytatásban - szerinte versenyről versenyre változhat majd az erősorrend.

2004: A Magyar Nagydíj pénteki szabadedzését követően Baumgartner Zsolt abban bízik, hogy közelebb tud majd kerülni a Minardi közvetlen riválisaihoz, a Jordanekhez, ám sajnálatos módon technikai nehézségek is hátráltatták a beállítások keresésében a magyar versenyzőt. Emiatt az utolsó, 24. helyen végzett, két másodperccel elmaradva a Jordanektől.

baumgartner_2004_bahrein

2003: A tavaly a Toyota színeiben versenyző, idén pedig a Renault-nak tesztelő Allan McNish 2004-ben valamelyik élcsapattól szeretne állandó szerződést – ellenben azt is leszögezte, hogy inkább marad a franciák tartalékja, mintsem hogy valamelyik sereghajtóhoz szerződjön, mert ott nem tudna kibontakozni.

2002: Hivatalosan is megerősítették, hogy az adósságokban úszó Arrows istálló nem tud részt venni a Magyar Nagydíjon. A brit csapat folyamatosan esik szét, jelenleg már csak egy versenyzője van Enrique Bernoldi személyében, miután Heinz-Harald Frentzen a múlt héten távozott az anyagi nehézségek miatt.

2001: Ausztrál sajtóértesülések szerint a hivatalos vizsgálat senkit nem fog felelőssé tenni Graham Beveridge sportbíró haláláért, mely az idei szezonnyitón következett be Ralf Schumacher és Jacques Villeneuve ütközése után. A kanadai BAR-jának leszakadó kereke egy a fotósok számára nyitott résen keresztül repült ki, s találta el Beveridge mellkasát.

villeneuve_2001_crash

2000: Mika Hakkinen nyerte a Magyar Nagydíjat, miután a második rajtsorból indulva már az első kanyarban az élre ugrott. A futamról itt olvashatsz részletesen.

1999: Craig Pollock, a BAR csapatvezetője megerősítette, hogy Jacques Villeneuve jövőre is a csapatnál marad, s azt is elárulta, hogy a következő napokban-hetekben döntenek majd Ricardo Zonta sorsáról.

1997: Két érdekes hír is napvilágot látott Németországban a 2000-es szezonról. Miközben arról szólnak a pletykák, hogy a McLaren és német szponzora, a West szeretné, ha a kétszeres világbajnok odaigazolna az ezredfordulón, az egykori Zakspeed csapatfőnöke, Erich Zakowski bejelentette, hogy három év múlva ismét a Formula-1-ben akar szerepelni istállójával.

zakspeed_1985

1996: Hosszú évek után ismét Formula-1-es motorzaj töltötte be a spielbergi dombokat: az egykori Österreichring felújított változatán, az A1-Ringen tesztelt a Sauber, elsőként próbálva ki az új vonalvezetést. Johnny Herbert mellett egy fiatal osztrák versenyző, a 22 éves Alexander Wurz is autóba ülhetett, aki első ízben vezethetett F1-es versenygépet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: