DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
Retro

F1-Archív: Vettelt már 2008-ban kereste a Ferrari

Fél az első bahreini versenytől az F1 személyzete, debütál a kétkörös időmérő, 12 pontot kaphat az első helyezett, Massa szerint az újonc Hamilton lesz az év meglepetése. Ilyen híreket olvastunk március 5-én 2000 óta.

2023: Max Verstappen vezetésével domináns kettős győzelemmel indította a 2023-as szezont a Bahreini Nagydíjon a Red Bull, amely után több rivális is úgy vélekedett, hogy a bikák akár az összes futamot megnyerhetik az idény során. A dobogó alsó fokára Charles Leclerc műszaki hibás kiesése és néhány szenzációs előzés után Fernando Alonso állhatott fel az Aston Martinnal.

2022: Beigazolódtak a korábbi pletykák, a Haas csapata ugyanis azonnali hatállyal megválik orosz pilótájától. Nyikita Mazepinnel együtt a korábbi szponzoruk, az Uralkali is távozik a Haastól az orosz-ukrán háború hozományaként.



2021: Túl igényesnek nevezte Fernando Alonsót a MotoGP-ből az F1-be igazoló Davide Brivio – aki az Alpine versenyigazgatója lesz. A szakember szerint pont arra a mentalitásra és hozzáállásra lesz szüségük a csapatuknál, melyet a spanyolok kétszeres világbajnoka képvisel.

2020: Az FIA közleményben reagált arra a levélre, amelyet a nem Ferrari-erőforrást használó hét csapat jegyzet: a szövetség úgy fogalmazott, hogy nem voltak teljesen elégedettek a Scuderia által szolgáltatott információkkal a 2019-es motor szabályosságát illetően, de nem is tudták bizonyítani az ellenkezőjét, ezért született a két fél közötti titkos paktum.

2019: Saját bevallása szerint alig bírt aludni első hondás körei előtt Max Verstappen, aki elmondása szerint régóta nem volt már ennyire izgatott. A Red Bull erre az évre váltott Renault-ról a japánok erőforrásaira.

2018: A Williams cáfolta, hogy lobbijuk következtében adta ki technikai direktíváját az FIA, amely arra figyelmezteti a motorgyártókat, valamennyi csapatnak biztosított erőforrásnak minden tekintetben azonosnak kell lennie.

2017: Valtteri Bottasszal új csapattársaként nincsenek játszmák, végre teljesen átláthatóan működik az istálló, mondta Lewis Hamilton.

2015: Sebastian Vettel elmondta, először 2008-ban került kapcsolatba a Ferrarival – mikor még a Toro Rosso versenyzője volt – egy lehetséges szerződést illetően. A későbbi években több alkalommal felmerült az átigazolás, 2012-2013 telén titokban Maranellóba is ellátogatott. A német csak azt sajnálta, hogy Michael Schumacher tanácsát nem kérhette ki.

2014: Valós a Williams teszteken mutatott kirívó tempója, így a csapat magabiztosan készül a szezonnyitóra, mondta Pat Symonds műszaki igazgató.

2013: A McLarentől a Mercedeshez frissen átigazolt Lewis Hamilton állítja, az első közös évükben még semmilyen nyomás nem nehezedik rájuk az eredményeket illetően. „Úgy érzem, mintha egy ingyen jegyet kaptam volna erre az évre. Tudjuk, hogy nem a miénk a legjobb csomag, de ez is nagyszerű kihívás számomra. A nyomás inkább a többieken van, akik tavaly is remek autóval rendelkeztek.”

2012: Először lépett pályára a HRT történetének utolsó versenyautója, de a hivatalos tesztek végeztével csak egy filmforgatási napon tehette ezt meg a csapat. Az autót Narain Karthikeyan vitte pályára, aki máris érezte az előrelépést az előző évi modellhez képest.

1 (1)

2010: A McLaren elébe megy a dolgoknak - a szezonkezdet előtt a Red Bull és néhány más csapat is megkérdőjelezte a wokingiak új autójának szabályosságát a légbeömlők, a motorborítás és a hátsó vezetőszárny kialakítása kapcsán. A McLaren azonban nem esett kétségbe, és saját igazát bizonyítva a csapat maga hívta meg Charlie Whitingot a gyárába az autó technikai ellenőrzésére.

2009: A csapatokat tömörítő FOTA kidolgozott egy új pontrendszert, amely 12 egységet adna a futamok első helyezettjének, 9-et a másodiknak, 7-et a harmadiknak, miközben továbbra is az első nyolc helyezett kapna pontot. Mindezt az Ecclestone által megálmodott medálrendszer helyett javasolták - ám mint tudjuk, végül egyik megoldás sem jutott el a megvalósítás fázisáig, 2010-re egy még ennél is drámaibb változásokon átesett pontrendszer lépett életbe.

2008: Felipe Massa örül, hogy Fernando Alonso a McLarentől a Renault-hoz igazolt, így ugyanis véleménye szerint nem kell számolnia a spanyollal a bajnoki csatában. „A fő ellenfelem Kimi és Hamilton lesz. Ami Alonsót illeti, jobb, hogy a francia csapatnál vezet, hiszen a Renault jelenleg nincs azon a szinten, mint a McLaren.”

2007: Felipe Massa sokat vár az újonc Lewis Hamiltontól, a brazil ferraris szerint a McLaren-pilóta „az év meglepetése” lehet. Heikki Kovalainen és Robert Kubica még azok a fiatal pilóták, akiktől erős teljesítményre számít.

2005: Debütál a kétfordulós időmérő edzés. Közép-európai idő szerint március 5-én 24 órakor ért véget a „vasárnap délelőtti” egykörös kvalifikáció Melbourne-ben. Az időeredményeket hozzáadták a szombati első időmérőn megfutott időkhöz, a rajtrács pedig a két szám összegéből alakult ki. Az eső rögtön a feje tetejére állította a sorrendet, Fisichelláé lett a pole, míg Alonso csak a 13., Michael Schumacher pedig a 19. helyről rajtolhatott. A vitatott időmérő-rendszer hat versenyhétvégét élt meg.

1 (2)

2004: Még el sem utazott a mezőny az F1 történetének első Bahreini Nagydíjára, máris felvetődött a kérdés, hogy a terrorfenyegetettség nagyobb veszélye miatt biztonságos-e a Közel-Keletre utaznia a sportnak. Több csapat is terrorcselekmények elleni biztosítást kötött alkalmazottjaira, hiszen még sokan félnek a 2001. szeptember 11-i merénylet utóhatásaitól.

2003: Rubens Barrichello az új nyakvédő ellentáborához csatlakozott: a Ferrari pilótája úgy véli, a HANS-ot kötelező helyett választhatóvá kellett volna tenni. Elmondása szerint a védőeszköz miatt Imolában szörnyen megfájdult a nyaka.

2002: Jean Alesi öt hónappal visszavonulása után visszatér egy F1-es autó volánja mögé, hiszen a McLaren bejelentette, hogy a francia az autójukat teszteli majd Paul Ricardban. „A McLaren vezetése még hiányzik az önéletrajzomból, így nagyon várom már ezt a lehetőséget” - mondta Alesi.

2001: Az Ausztrál Nagydíj illetékesei közölték a pályabíró nevét, aki elhunyt az egy nappal korábbi versenyen: az 52 éves Graham Beveridge az áldozat. A szervezők hangsúlyozzák, egy a milliárdhoz volt a baleset esélye, az Albert Park biztonsága nem kifogásolható.

2000: David Coulthard szerint a Ferrari új szerzeménye, Rubens Barrichello sokkal jobban szerepel majd a vörös autókban, mint elődje, Eddie Irvine tette. „Összességében jobb versenyző, mint Eddie. Jóval profibban áll hozzá a dolgokhoz, és úgy tűnik, beérett az utóbbi években. A csapat is számíthat rá, hiszen az elhivatottsága is jobban látható” - vélekedett Coulthard.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: