DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

F1-Archív: Az a második számú, aki lassabb

Alonso csak harmadik világbajnoki címével éri be, a Ferrarinak nem kell Montoya, Baumgartner szerződése pedig veszélybe kerül. Ezek voltak évezredünk legérdekesebb F1-es hírei január 15-én.

2023: Komoly kirohanást intézett a virtuális Le Mans-i 24 órás futam szervezői ellen Max Verstappen: az F1-es világbajnok vezette a versenyt, amikor elsötétült a képernyője, újra kellett indítania mindent, majd a bokszban találta magát. Az információk szerint szerverhiba okozta a fennakadást, ezzel pedig elúszott a győzelem, és a holland még élőben, a Redline Twitch-közvetítésében elmondta kendőzetlen véleményét.

2022: Masashi Yamamoto, a Honda F1-es projektjének immár csak volt vezetője kijelenti, hogy a japán gyártó túl hamar szállt ki az F1-ből: elsiették a döntést, bár a céljukat, a vb-címet végül is már elérték. Elismeri azt is, hogy a nevük ugyan kiszállt, de a szakembergárdájuk mégis marad: „A Red Bull Powertrains neve alatt fut majd, de támogatást adunk, hogy az AlphaTauri és a Red Bull jól teljesítsen” – mondja a szakember.

2021: Kevin Magnussent bosszantja, hogy a 2017-ben Nico Hülkenbergnek tett „golyós” megjegyzése jut sokaknak eszébe először róla. A sportból távozó dán más dolgokra fog emlékezni a Formula-1-ből.

2020: Roy Nissany lett a Williams tesztpilótája, három nagydíj első szabadedzésén is vezetheti a csapat autóját.

2019: Közel áll ahhoz Michael Schumacher 19 éves fia, Mick Schumacher, hogy csatlakozzon a Ferrari versenyzői akadémiájához – az ifjú német korábban tartózkodott attól, hogy valamely F1-es csapat mellett kötelezze el magát.



2018: Sergio Perez úgy látja, kulcsfontosságú szezon előtt áll, hiszen ha még egyszer szeretne nagycsapatnál versenyezni, akkor idén is extra teljesítményt kell nyújtania, ami nem lesz könnyű Esteban Ocon mellett.

2017: Nico Rosberg váratlan visszavonulása után a Mercedes Valtteri Bottast és a Williamst környékezte meg, a wantage-i csapat pedig nem szeretne elvenni egy ekkora lehetőséget jelenlegi pilótájától.

2016: Átment a törésteszten a Manor 2016-os autója: nagy eredmény ez a csődből visszatért csapat számára, amely tavaly átalakított 2014-es konstrukciójával tudott csak előállni. Az alakulat szintén ma közölte, hogy a Ferrari korábbi mérnöke, Nikolas Tombazis az aerodinamikai részleg vezetője lesz.

2015: A Formula-1 gumiabroncs-beszállítójának, a Pirellinek az első embere, Paul Hembery úgy látja, a szélesebb gumik tervezett bevezetése vissza fogja hozni a wow-faktort a sportba.

2014: A hibrid korszak első szezonja előtt Christian Horner azon a véleményen van, hogy akár a mezőny fele is kieshet a szezonnyitó során, mivel nehéz lesz betartani az üzemanyag-felhasználási limitet, amit 100 kg-ban határozott meg az FIA.

2012: David Coulthard szerint idén vissza fog térni az a Mark Webber, akit 2010-ben az utolsó futamig láthattunk harcolni a világbajnoki címért.

2011: A FOM tájékoztatta a televíziós közvetítő-társaságokat, hogy 2011-ben teljes mértékben átállnak a full HD felbontású közvetítésre, Jake Humphrey szerint pedig a szavunk is el fog állni, annyira jól néz majd ki az F1.

2010: A Ferrarihoz megérkező Fernando Alonso társaságában jobban érzi magát Felipe Massa, aki szerint az egész csapaton belül bensőségesebb a hangulat, mint akkor, mikor Kimi Raikkönen volt a csapattársa.

2009: Bernie Ecclestone továbbra is úgy gondolja, szükséges az F1-es pontrendszer megváltoztatása, és annak a pilótának kellene világbajnoknak lennie, aki a legtöbb versenyt nyeri meg.

2008: Fernando Alonso a balul sikerült 2007-es szezon után egyből az élre repíti a Renault-t visszatérése után, a Jerezben tartott második tesztnapon.

2007: A ködös Fiorano pályán Felipe Massa teljesítette az új F2007 első köreit. Ugyanezen a napon a rivális McLaren MP4-22-esét is bemutatták, a csapat új igazolása, Fernando Alonso kijelentette, az istálló a szezon favoritja, őt pedig csak a harmadik világbajnoki címe fogja elégedetté tenni.

2006: Egy bajnok szavatossága nem jár le egyik napról a másikra, a Schumacher-korszak még nem ért véget – mondta Jarno Trulli, aki szerint a hétszeres világbajnok nyerhet még újra vb-címet, ha az autója megfelelő lesz. Hozzátette: Fernando Alonso és Kimi Raikkönen erős versenyzők, de segítette őket a legjobb technika.

2005: Antonio Pizzonia nem aggódik amiatt, hogy műszaki problémák hátráltatták Jerezben a héten, szerinte ugyanis ez nem ront az esélyein, hogy Nick Heidfelddel szemben megszerezze a Williams-BMW fennmaradó ülését.

2004: Baumgartner Zsolt menedzsere elárulja, hogy a MOL felülvizsgálja a partneri szerződésüket, mivel a Jordan helyett nem várt módon a Minardihoz írt alá a magyar pilóta, így ülése is veszélybe kerülhet.

2003: Jenson Button nem azért érkezett a BAR-hoz, hogy kivívja a világbajnok Jacques Villeneuve tiszteletét, hanem azért, hogy futamokat nyerjen, és segítsen fejlődni a csapatnak.

2002: Jean Todt tagadja, hogy a Ferrari megkörnyékezte volna Juan Pablo Montoyát, ugyanakkor az egész csapat elismeri a kolumbiai első szezonjában elért eredményeit.

2001: Számottevő fizetésemeléssel marad a Ferrarinál Nigel Stepney, az istálló vezető szerelője, aki akkor vált ismertté, mikor Michael Schumacher bokszkiállása során elütötte a Spanyol Nagydíjon. Stepney-t a Jaguarral hozták szóba.

2000: Michael Schumacher állítja, Eddie Irvine sosem volt második számú pilóta. „Sosem volt a szerződésembe írva, hogy második számú pilótát kell mellém kinevezni. Az lesz a második, aki lassabb, Irvine pedig el is mondta, hogy nem volt olyan gyors, mint én. Elnézést, de nem lassíthattam le, hogy ő legyen az első számú” – mondta a kétszeres világbajnok, hozzátéve, hogy ha Irvine utódja, Rubens Barrichello lesz a gyorsabb, akkor ő fogja segíteni a brazilt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: