DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Retro

F1-Archív: Nem zavarja a Ferrarit, hogy Raikkönen néha berúg

Trulli a Ferrarinál bebizonyítaná, Schumacher nem a legjobb versenyző, Montezemolót nem zavarja az új igazolás életstílusa, Alonso nem ismeri Raikkönent, Perez tanácsot ad az újonc Verstappennek. Ilyen F1-es híreket olvastunk az évek során december 20-án.

2022: Az FIA engedélyhez köti a politikai állásfoglalást: a Nemzetközi Sportkódex 2023 előtt frissített verziójában bukkant fel az új szabály, melynek alapján a pilótáknak engedélyre lesz szükségük, ha politikai állásfoglalást akarnak tenni egy FIA által szabályozott rendezvényen.

2021: Bőven adott témát a szezonzáró, ahol Lewis Hamilton és Max Verstappen között az utolsó körben dölt el a világbajnoki cím sorsa. A látványos csatát megelőzően több vitatott döntés is született az FIA részéről melyet sokan bíráltak, így például Alexander Wurz is, aki úgy véli, bőven lenne mit javítani a sportágban. 

2020: A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kapta a BBC által kiosztott Év Sportszemélyisége díjat. A Mercedes versenyzőjét másodszor, 2014 után tüntették ki az elismeréssel.

2019: A Mercedes számára a 2019-es az az év marad, amikor elvesztették Niki Laudát. Toto Wolff csapatfőnök a szezon legmeghatározóbb pillanatának az osztrák csapatelnök halálát nevezte, melyet követően Lauda előtt tisztelegve győzött Hamilton Monacóban.



2018: Először adott interjút nyári tüdőátültetése óta Niki Lauda, aki elmondta, kézzel írt levelet kapott a kórházban Sebastian Vetteltől. A hibái miatt sokat kritizált németet védelmébe vette: nem felejtette el, hogyan kell vezetni, és 2019-ben is Lewis Hamilton kihívója lesz.

2017: A következő szezontól szabadedzésen sem ülhet akárki Formula-1-es autóba: 25 szuperlicenszpontot vagy hat Formula-2-es versenyrészvételt kell felmutatnia annak, aki pénteken vezetni akar. A korábbi egyedüli feltétel 300 kilométer teljesítése volt reprezentatív F1-es autóban – ez továbbra is kritérium marad.

2016: Hivatalosan nem erősítették meg, de biztos sajtóinformációk szerint az F1-ből könnyek között távozó Felipe Massa megegyezett a Williamsszel, hogy szükség esetén újabb szezont teljesít a csapattal. Ez a forgatókönyv akkor valósul meg, ha a Williams által szerződtetett Valtteri Bottas a Mercedesre vált.

2015: Sebastian Vettel egy szezon alatt jobban azonosult a Ferrarival, mint Fernando Alonso öt éve során – ezt a spanyolra nézve nem hízelgő megállapítást tette Sergio Marchionne. A cég elnöke bizonyítékként azt hozta fel, hogy Vettel 1200 munkatárs előtt olaszul tartott beszédet.

2014: A 17 éves Max Verstappen szerződtetését a Toro Rossóba nem fogadta egyöntetű öröm. Sergio Perez a következő tanácsot adta a pilótának: „Történelmet ír, a kölyök feltétlenül különleges, ha ilyen nagy rekordot fog dönteni. Ha elég jó vagy, a Red Bull pedig megbízik benned és enged versenyezni, akkor miért ne? A sportnak és rajongóknak is jót tesz.”

2013: Az új csapattárs, Kimi Raikkönen tapasztalatával nagy hasznára lesz a Ferrarinak, mondta Fernando Alonso. Habár hozzátette: „Véleményt nem alkothatok Kimiről, mert nem ismerem őt.” Mindketten 2001-ben kezdték a Formula-1-ben.

2012: Felipe Massa további egyéves szerződéshosszabbítását védi Luca di Montezemolo Ferrari-elnök: bár az év első felében mintha szabadságon lett volna, később megtáltosodott, néhányszor pedig Alonsónál is gyorsabb volt.

2011: Fernando Alonso boldog, hogy Kimi Raikkönen újra a mezőnyben lesz. Elismerő szavakkal beszélt a finnről: „A rajtrács egyik legnagyobb tehetségű versenyzője, világbajnok, csodás személy.” Alonso hozzátette, Adrian Sutil és Jaime Alguersuari kikerülése a mezőnyből meglepte.

2010: Lucas di Grassi nyerte Felipe Massa hagyományos decemberi gokartversenyét, melyen több F1-es és IndyCar-pilóta is részt vett. A házigazda csak 11. helyen végzett.

2009: Az 1992-es világbajnokot, Nigel Mansellt nagyon meglepné, ha a 41 éves Michael Schumacher nem küzdene nyolcadik világbajnoki címéért, amennyiben 2010-ben a Mercedesszel visszatér az F1-be. Mansell szerint Schumacher eleget nyert már, így nincs mit veszítenie azzal, hogy újból beszáll.

2008: A Formula-1 nagyfőnöke, Bernie Ecclestone visszavágott Luca di Montezemolónak. A Ferrari-vezér, aki a sport bevételeiből nagyobb részesedést, az F1 működésébe pedig nagyobb beleszólási jogot kér a csapatoknak, Ecclestone szerint egy dolgot felejtett el: hogy a Ferrarinak automatikusan 80 millió dollárral több jár a bevételből, mint bármelyik másik csapatnak. Szerinte Montezemolónak először is ezt kellene szétosztania a többi csapat között.

2007: Bér a tendert már korábban megnyerte, a Bridgestone most írta alá a szerződést, amely alapján a japán cég lesz a Formula-1 kizárólagos gumiszállítója 2008 és 2010 között.

2006: „Mindenkivel előfordul, hogy néha berúg. Irvine is ilyen volt, de még a kerpeni fickóval is megtörtént, bármilyen nehéz elhinni” – mondta Luca di Montezemolo, mikor a Ferrari-elnököt az új igazolás, Kimi Raikkönen életstílusáról kérdezték.

2005: A World Series by Renault bajnokát, Robert Kubicát igazolta le a BMW támogatását megszerző Sauber harmadik számú pilótájának: az ő feladata lesz a harmadik autó vezetése versenyhétvégéken és a tesztelés.

2004: A hetedik világbajnoki címét megszerző Michael Schumacher lett Németországban az év sportolója. A hír nem meglepő, az inkább, hogy csak másodszor nyerte meg az újságírók szavazatai alapján kiosztott díjat.

2002: A Jaguar szokatlan módon, az interneten mutatja be R4 névre hallgató új versenygépét. A csapat nem újítani akar, de miután 70 dolgozót elbocsátottak, nem tartják ildomosnak, hogy nagy költségen bemutatót szervezzenek.

2001: Megkapta a zöld utat a 2002-es Ausztrál Nagydíj, amely eddig csak feltételesen szerepelt a versenynaptárban. Az idei futamon elhunyt sportbíró halálát követő vizsgálat eredményén múlt a nagydíj sorsa.

2000: „Adjatok egy Ferrarit, és bebizonyítom, hogy Michael Schumacher nem a legjobb versenyző. Ilyen egyébként sem létezik abszolút értelemben” – mondta a világbajnokság 10. helyezettje, Jarno Trulli. Kifejtette, eddig minden csapattársánál – köztük Olivier Panisnál és Heinz-Harald Frentzennél – gyorsabb volt, és Schumacher szintjét is hozná, talán le is győzné. Olaszként jó választásnak tartaná magát a Ferrari számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: