DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
Retro

F1-Archív: Két versenyzővel van mindig probléma

Schumacher szóvá teszi, hogy Coulthard és Villeneuve mindig a háta mögött beszél, autócsere helyett ballasztsúlyt vezethetnek be, vb-cím nyolcadik hellyel, Barrichello és Alonso Suzukában, Hamilton Szocsiban győz: ezek voltak október 12. Formula-1-es hírei.

2022: Nincs konkrét szabály arra, milyen tempóval kell közlekedni a futam megszakítása után, ráadásul a gumik lehűlése miatt akár veszélyesebb is lehet, ha lassan mennek – mutatott rá több versenyző annak kapcsán, hogy Pierre Gasly büntetést kapott a Japán Nagydíjon a piros zászló belengetését követő gyorshajtásért. A francia pilóta mindezt azután tette, hogy egy idő előtt pályára hajtó munkagép életveszélybe sodorta.

2021: Az orvosi autó legénysége, Dr. Ian Roberts és Alan van der Merwe pozitív koronavírusteszt miatt kénytelen kihagyni a Török Nagydíjat. Utóbbi, az autó sofőrje ráadásul Katarban, Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban sem lehet ott, akkor sem, ha addigra felgyógyul: az első két országba nem lehet oltatlanul belépni, akárcsak a szezonzáró paddockjába, márpedig Van der Merwe úgy döntött, nem kéri a Covid-vakcinát.

2020: Kétszer egymás után ugyanaz a Renault-motorhoz köthető technikai probléma történt meg a McLarennel – közölte Andreas Seidl csapatfőnök. Carlos Sainz autójában Spában, Lando Norriséban a Nürburgringen került a kipufogórendszerbe el nem égett üzemanyag.

2019: Három előzésbarát pályán, a Paul Ricardon, Spában és Szocsiban próbálhatják ki az időmérőt kiváltó fordított rajtrácsos sprintversenyeket 2020-ban – amennyiben az összes csapat rábólint.

2018: Sajtóhírek szerint a Formula-E-ben folytatja Stoffel Vandoorne, akinek Lando Norris érkezése miatt nincs maradása a McLarennél és a Formula-1-ben sem. A HWA versenyzője lehet, amely a Mercedes gyári beszállását készíti elő, az átigazolás pedig azt jelenti, hogy már idén bemutatkozik új sorozatában, hiszen a 2018/19-es szezon decemberben elkezdődik.

2017: Meglepetésre a WEC-világbajnok Brendon Hartley ugorhat be a Toro Rossóba az USA Nagydíjon, amelyet Pierre Gasly a Super Formula szezonzárója miatt kihagy. Az új-zélandi hét évvel korábban volt a Red Bull juniorja – szereplése próba lehet a 2018-as állandó ülésért. A B terv Sebastien Buemi.

 



2016: A Renault újra a középmezőnyben – jelentette ki Fred Vasseur, miután a csapat második és harmadik alkalommal szerzett pontot Szingapúrban és Malajziában, valamint harcban volt Japánban is.

2015: Az Orosz Nagydíjon szenvedett az egyenesekben a McLaren-Honda: a pálya egy szakaszán a sebességkülönbség az üldözőhöz képest az autó DRS-e nélkül 45 km/h volt, mutatott rá Jenson Button, aki angol kifejezéssel élve „ülő kacsának”, azaz könnyű célpontnak érezte magát.

2014: Lewis Hamilton és Nico Rosberg idei nyolcadik kettős győzelmét szerezte az Orosz Nagydíjon, ezzel a Mercedes bebiztosította első konstruktőri világbajnoki címét. A csapat nem ünnepelt őszintén: az egy héttel ezelőtti balesete óta kritikus állapotban levő Jules Bianchi helyzete beárnyékolta az örömet – Hamilton neki ajánlotta a győzelmet.

2013: Mark Webber szerezte a Japán Nagydíj pole-pozícióját a Red Bull-lal. Sebastian Vettel zsinórban három rajtelsőség után a második kockába kényszerült. A német KERS-problémával küzdött, de nem takarózott vele, beismerte, ezúttal Webber egyszerűen gyorsabb volt nála.

 

2012: Keserű öröm a McLaren számára, a csapat kiharcolta, hogy a 2007-es kémbotrányért kiszabott 32 millió fontos pénzbírság után kifizetett társasági adót visszakapja. (A teljes büntetés 100 millió dollár volt, de ebbe beleszámított az is, hogy a csapat nem kapta meg az F1-től járó részesedést a bevételből.)

2011: Jean-Eric Vergne-nek ad lehetőséget a Toro Rosso: az utánpótláscsapat tagja, a Formula Renault 3.5 ezüstérmese három szabadedzésen vezethet még idén.

2010: Megkapta a zöld lámpát az október 24-i első Koreai Nagydíj Charlie Whiting kétnapos biztonsági inspekciója után. Korábban felmerült, hogy a pálya nem készül el időben.

2009: Michael Schumacher bátorítja Sebastian Vettelt: „Pályafutásom során én mindig tartottam magam ehhez: ne add fel, amíg nincs vége, a végsőkig kell harcolnod.” Vettel 16 ponttal van lemaradva a bajnokságban Jenson Buttontól, és már csak 20 egység szerezhető.

2008: Szingapúr után a Japán Nagydíjat is Fernando Alonso nyerte a Renault-val Robert Kubica előtt. A két vb-rivális, Felipe Massa és Lewis Hamilton egyaránt áthajtásos büntetést kapott: a brazil Hamiltont forgatta meg, a brit Kimi Raikkönent tette ki a pályáról. Végül csak nyolcadik és 12. pozícióban értek célba.

 

2007: A brit legenda, Stirling Moss szerint Lewis Hamilton megérdemelten lesz világbajnok, ha ő nyeri az összetettet, a McLaren kémbotránya ellenére. Moss úgy véli, a McLaren versenyzői jobbak, mint a ferrarisok, és ha a legjobb győz év végén, akkor Hamilton lesz a bajnok.

2006: Michael Schumacher jerezi teszteléssel készül utolsó versenyére, a Brazil Nagydíjra. A hétszeres világbajnok 104 kört teljesített, és mindössze 0,033 másodperccel maradt el a pályacsúcstól (melyet szintén ő tart 2004-ből). A McLaren – a jövőre bemutatkozó Lewis Hamiltonnal –, a BMW, a Williams és a Toyota szintén körözött, elsősorban tesztpilótákkal.

2005: A Formula-1 trónját átvevő Fernando Alonsóról nyilatkozott Michael Schumacher: „Sokat hallom, hogy arról beszélnek, megérdemelt világbajnok-e vagy sem. Tény, hogy ő a bajnok, és véleményem szerint aki megnyeri a címet, mindig megérdemli.”

2004: A Minardi főnöke árverezést tart, hogy pénzt gyűjtsön csapata számára. Paul Stoddart gyűjteményének 4000 darabjától – a tulajdonában álló F1-es autók és relikviák nagyjából felétől – válik meg.

 

2003: Rubens Barrichello nyerte a szezonzáró Japán Nagydíjat, ferraris csapattársa, Michael Schumacher pedig nyolcadik hellyel lett világbajnok egy kalandos verseny során, amely majdnem kieséssel végződött Takuma Satóval ütközve. A német elismerte, általában győzelemmel biztosította be a vb-címet, ezért furcsa így ünnepelni.

2002: A suzukai szombaton sajtótájékoztatót tartott az FIA elnöke, Max Mosley arról, hogy forradalmi újításokat tervez a Formula-1-ben. Saját ötlete, hogy a versenyzők cseréljenek autót, de tudja, ezt a csapatok nem hagyják jóvá: sokkal valószínűbb a Bernie Ecclestone-tól származó elképzelés, miszerint minden egyes megszerzett pont után egy kilogramm plusz súlyt kelljen a versenyzőknek szállítaniuk.

2001: Talán ez a verseny lesz utolsó F1-es nagydíja, és nem fog visszatérni a 2002-es kihagyott év után – mondta el Mika Hakkinen a Japán Nagydíj péntekjén. Egy másik veterán, Jean Alesi biztosan búcsúzik a királykategóriától: a francia stílusosan leggyorsabb volt az első szabadedzésen a Jordannal.

2000: Két versenyzővel van mindig problémája, David Coultharddal és Jacques Villeneuve-vel – mondta el egy interjúban Michael Schumacher. Ezek a versenyzők állandóan kritikusak, de sosem mondják a szemébe, mi a bajuk vele.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: