Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 22. péntek
Retro

F1-Archív: Marad-e 2007-ben Schumacher?

A hétszeres világbajnok jövőjéről beszélt Montezemolo, Bottas megszerezte első futamgyőzelmét, betiltották a futam közbeni tankolást, Button pedig Ladát vezetett Zsámbékon: ezek voltak április 30. fontos és érdekes F1-es hírei az évek során.

2020: Valódi autóversenyek híján az e-sportról szólnak a hírek. Lando Norris, aki pár napja megnyerte a virtuális IndyCar austini futamát, újra megméreti magát, ezúttal oválon, Indianapolisban fog rajthoz állni.

2019: Zandvoort, a Holland Nagydíj helyszíne bekerül a versenynaptárba 2020-ban, ezzel pedig a Spanyol Nagydíj kiesik onnan – értesült az Autosport szaklap.

2018: Azerbajdzsáni győzelme után Lewis Hamilton arról beszélt, nem tudott igazán örülni a Valtteri Bottas defektje után megörökölt sikernek. Ő nem úgy működik, mint mások. „Amikor a dobogón álltam, az járt a fejemben, hogy Valtterinek kellene itt állnia. Nem olyan, amikor az ember érzi, hogy valaki más érdemelte volna meg. Voltak olyan napok, amikor elvesztettem a nagydíjat, de dobogóra álltam. A győzelmet más kapta ajándékba, legyen szó olyan versenyzőről, aki még itt van, vagy olyanról, aki már távozott. Nagyon boldog volt, függetlenül attól, hogy megérdemelte-e vagy sem, ujjal mutogatott a levegőbe… Én máshogy vagyok bekötve.”

 



2017: Valtteri Bottas pályafutása első győzelmét szerezte az Orosz Nagydíjon, a rajtnál megelőzve a két Ferrarit, és végül hat tizedmásodperccel Sebastian Vettel előtt végezve. Lewis Hamilton szenvedett Szocsiban, végül csak negyedik lett a másik Mercedesszel.

2016: Lewis Hamiltonnak motorprobléma miatt az Orosz Nagydíj időmérőjén már a Q2-ben ki kellett szállnia: pontosan ugyanaz az MGU-H-hiba ismétlődött meg, amely Sanghajban is jelentkezett. Kiesésével csapattársa, Nico Rosberg simán húzta be a pole-pozíciót a Mercedesnek, 1,1 másodperccel Valtteri Bottas Williamse előtt.

2015: „Túl sokáig maradtam hűséges a csapathoz” – vélekedik Heikki Kovalainen, aki 2010 és 2012 között versenyzett a Lotus/Caterhamnél. A második év végén nagyobb istállók is érdeklődtek iránta, de úgy döntött, marad: ha vált, valószínűleg tovább tartott volna F1-es pályafutása.

2014: Ayrton Senna halálának 20. évfordulójához közeledve Luca di Montezemolo elárulta, hogy 1994-ben tárgyalásokat folytatott a brazil világbajnokkal a Ferrarihoz való csatlakozásról. „Ő a Ferrarihoz akart jönni, mi pedig akartuk őt. Az a bizonyos San Marinó-i Nagydíj előtt, április 27-én találkoztunk a bolognai otthonomban. Hosszú ideig beszélgettünk, és világossá tette, hogy a Ferrarinál akarja befejezni a karrierjét, hiszen már pár évvel korábban is közel álltunk egy megállapodáshoz” - fedte fel az érzelmes részleteket Montezemolo.

button_1

2013: Jenson Button különös járműre cserélte a McLarent. A brit pilóta a május 1-jei budapesti Nagy Futam rendezvényre érkezett Magyarországra, és az esemény előtti napon a Vodafone kedvéért beült egy az 1970-es években készült, az országban sokáig népszerűnek számító régi Ladába a zsámbéki tesztpályán. „Szeretem a régi autókat, de azt hiszem, életem legijesztőbb pillanata éppen most fog következni” - viccelődött a brit, mielőtt elvitte volna egy körre az autót.

2009: Az FIA bejelentette, hogy 2010-től tilos lesz a futamközi tankolás a versenyek során, ezzel az F1 visszatér az 1984 és 1993 közötti állapotokhoz. Reményük szerint a csapatokat ez arra ösztönzi majd, hogy javítsanak motorjaik üzemanyag-felhasználásán a súlycsökkentés érdekében. Emellett azt is közzé tették, hogy 2010-től tilos lesz a gumimelegítők használata - ebből persze mint tudjuk, végül semmi nem lett.

2008: Még egy hétig bizonytalanságok között kell készülnie a Super Agurinak, amely csapat részvétele a szezon további részére kérdésessé vált, miután anyagi nehézségekkel szembesültek, és az istállót 2006-ban életre hívó Honda is kezd kihátrálni mögülük. Noha tárgyalnak befektetőkkel, a csapat jövőjét érintő döntés csak a következő héten, a Hondával való tárgyalás során születik majd meg, addig viszont a Super Agurinál folytatódnak az előkészületek a Török Nagydíjra. Végül oda már nem utazhattak el, Barcelonában volt a japán istálló utolsó futama.

Dppi_00002931_643

2006: Luca di Montezemolo szerint csak Michael Schumacheren múlik, hogy a szezon után is a Ferrarinál fog-e versenyezni. „Az ő döntése lesz, és jól tudja, hogy ha még két évig maradni akar, bele fogunk egyezni. Csak mondania kell. A jövője az ő fejében fog eldőlni, nem a Ferrari vezetőségében” - nyilatkozta akkor az istálló elnöke. Ennek fényében érdekes, hogy Schumacher év végi visszavonulása után az általános vélekedés az volt, hogy a Ferrari kérte őt távozásra, hogy helyet csinálhassanak az érkező Kimi Raikkönennek.

2004: Jacques Villeneuve visszatérhet a Williamshez. Az erre az évre F1-es ülés nélkül maradt kanadai pilóta menedzsere, Craig Pollock szerint a világbajnok hamarosan mindenképpen újra a mezőnyben lesz, méghozzá egy ütőképes autóval. „Elég sok pénzt fel mernék tenni arra, hogy Jacques visszatér 2005-ben. Erre az évre is kapott ajánlatokat, de csak olyan csapatnál akar vezetni, amelyben lehetősége lenne harcolni Michael Schumacherrel a bajnoki címért. A Williams ebből a szempontból ígéretes lehetőség” - mondta Pollock. Nos, Villeneuve valóban visszatért a mezőnybe 2005-re, ám se nem a Williams pilótájaként, sem nem Schumacher kihívójaként.

Dppi_00000199_011

2002: A Williams technikai igazgatója, Patrick Head szerint már-már gyanús, hogy Michael Schumachernek az utóbbi időben milyen gyakran volt szerencséje a versenypályán. „Úgy tűnik, minden az ő oldalán áll - még Barcelonában is a bemelegítő edzésen állt meg az autója, nem a versenyen. A szerencse nagyasszonya nyilvánvalóan vigyáz rá. Azt mondják, hogy bizonyos mértékben mindenki a saját szerencséjének kovácsa, de a Ferrarinál valamiért minden balszerencse Rubens Barrichellót sújtja.”

2001: Felreppent annak a híre, hogy az F1-ben még csak második szezonját kezdő Jenson Button hamarosan a Ferrari versenyzője lehet. Konkrétumokat persze egyik fél sem mondott, de Button és egy Ferrari-bennfentes is célzott arra, hogy örülnének egy ilyen forgatókönyvnek. A britet egyelőre 2002 végéig köti szerződés a Benettonhoz, és menedzsere szerint a pilóta rendkívül lojális munkaadóihoz. Szerinte ha az őt az enstone-iakhoz kölcsönadó Frank Williams visszahívná csapatához, Button még a Ferrari ajánlatát is elutasítaná.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?