Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. augusztus 14. péntek
Retro

F1-Archív: Veszélyben a Magyar Nagydíj

Wurz szó szerint szorult helyzetbe került, Button úgy véli, Schumacher hírnevét kockáztatja a visszatéréssel, az FIA szigort ígér, hogy visszaszorítsa az agresszív vezetést: ezek voltak az F1 hírei december 13-án.

2017: Először százszázalékos a versenyzői szövetség, a GPDA részvétele: az elnök, Alex Wurz elmondása szerint minden F1-es pilóta csatlakozott a testülethez.

2016: Fernando Alonso a McLaren-főhadiszálláson állt a csapattagok elé, és közölte velük, lojális marad az alakulathoz, annak ellenére, hogy a Mercedesnél Nico Rosberg visszavonulásával váratlan megüresedés történt.

2014: „Ne féljetek a változástól, legyetek proaktívak és legyetek bátrak előállni ötletekkel. Tudom, hogy képesek vagytok rá, és erre van a Ferrarinak szüksége” – mondta a tradicionális karácsonyi rendezvényen tartott beszédében a Scuderia elnöke, Sergio Marchionne, aki néhány hónappal azelőtt foglalta el pozícióját.

2013: Adrian Sutil csapatot vált, a középmezőny megszokott tagja a Force Indiától a Sauberhez igazol. Ez első tényleges csapatváltása: tulajdonképpen egyetlen istállónál szerepelt egészen mostanáig, amely Midland, Spyker, majd Force India néven futott.

2012: Bernie Ecclestone szerint túl sok 12 Formula-1-es csapat, ő jobban örülne 10 istállónak a mezőnyben. „Csak ne a Ferrari menjen el.”

2011: Bruno Senna a harmadik versenyző pozícióját is elvállalná, hogy a Formula-1-ben maradjon. A 2010-ben HRT-nél, 2011 második felében Lotusnál versenyző brazil esélyes volt utóbbi csapat ülésére, de Romain Grosjeanra esett a választás.



2010: Szigort ígér az FIA, a tiszta versenyzés érdekében a következő szezontól kezdve már nem lesznek elnézőek az agresszív vezetéssel, több irányváltással, leszorításokkal, abnormális mozgásokkal és pályaelhagyásokkal szemben. Egy másik szabályváltozás az éjszakai szerelési tilalom bevezetése.

2009: Jenson Button szerint Michael Schumacher pedzegetett visszatérése remek hír lenne a sport számára, a hétszeres világbajnoknak azonban kevésbé: hírneve sérülhetne, ha alulteljesítene a Mercedesszel.

2008: A Honda utódcsapatával akar versenyezni 2009-ben Jenson Button: benne van a pakliban, hogy ha a brackley-i gárda nem talál új tulajdonost, kihagyja a szezont, hiszen már csak nagyon korlátozottak a lehetőségei.

2007: A kémbotrány a szezon befejeztével is tart: nyilvánosságra hozták a McLaren FIA-nak küldött levelét, amelyben a csapat ígéretet tett arra, hogy abbahagyja a jövő évi autó azon elemeinek fejlesztését, melyeket a gyanú szerint a Ferraritól lopott információ inspirált.

2006: Marco Andretti, az 1978-as világbajnok, Mario Andretti 19 éves unokája két év múlva a Formula-1-ben versenyezne, addig pedig megnyerné az Indy 500-at.

2005: A héten eldől, hogy csatlakozhat-e a rajtrácshoz a Super Aguri. A hírek szerint a kiscsapat Midland a fő ellenző – az Aguri a 11. csapat lenne, és csupán tízen részesülnek a jogdíjakból –, de az oroszok állítják, nem ők, hanem más csapatok akarják elgáncsolni a japán formációt.

2004: Szorult helyzetben Alex Wurz: a magas osztrák számára túl szűknek bizonyult a McLaren MP4/20 pilótafülkéje, amelyet a koncepció értelmében szándékosan kicsinek tervezett Adrian Newey. Wurz bele tudja préselni magát a fülkébe, de kényelmetlen helyzetében nem érzi rendesen az autót – márpedig ez megkérdőjelezi tesztpilótai szerepének értelmét…

2003: A 22 éves olasz, Gianmaria Bruni lesz a Minardi egyik pilótája a következő szezonban: Paul Stoddart csapatfőnök elmondása szerint új Formula-1-es sztár van készülőben, Brunit korábbi versenyzőihez, Fernando Alonsóhoz, Mark Webberhez és Justin Wilsonhoz hasonlította. A Minardi második pilótájának személye még nem ismert.

2002: Max Mosley, az FIA elnöke fenyegető nyilatkozatot tett: az európai versenyeket sodorja veszélybe az Európai Unió terve a dohányreklám-tilalomról. A vita másfél éven folyik, mivel az EU 2005-ben, az FIA 2006 végén tiltaná be a reklámokat – Mosley a fejlemények következtében utóbbi határidőt meghosszabbítaná.

2001: A 22 éves Kimi Raikkönen úgy véli, képes lesz első szezonjában legyőzni csapattársát, a tapasztalt David Coulthardot, a 2001-es ezüstérmest új istállójánál, a McLarennél.

2000: Veszélyben a Magyar Nagydíj, miután a kormány 2002-ben be akarja tiltani a dohánytermékek hirdetését köztereken. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a tilalom alól kivételt képezzenek a nemzetközi sportesemények, a Hungaroring pedig emellett lobbizik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?