Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 23. hétfő
Retro

F1-Archív: Egy versenyről eltiltják Grosjeant

Alonso állította, nem megy a Ferraritól a McLarenhez, Villeneuve 39 évesen fittnek érezte magát a visszatérésre, Ralf a biztosító miatt nem versenyezhetett, Hamilton Schumacher, Schumacher Prost rekordját döntötte meg szeptember 2-án.

2018: Hazai pályán kapott ki a Ferrari a Mecedestől. Az Olasz Nagydíjat sokáig Kimi Raikkönen vezette, ám a verseny végére elfogytak gumijai, így Lewis Hamilton a tifosi nagy bánatára maga mögé utasította a finnt.

2017: Lewis Hamilton rekordot vett át az Olasz Nagydíj időmérőjén: 69. rajtelsőségével eggyel megelőzte Michael Schumachert, így a számok alapján ő vált minden idők legjobb kvalifikációs menőjévé.

2016: Kevin Magnussen szerint a halót soha nem fogják bevezetni a Formula-1-ben, „mert ha így lenne, már jövőre jönne. Biztosan belátták, hogy valami jobbat is kitalálhatnak, és több időre van szükségük ehhez” – vélekedett a Renault dánja.

2015: A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elmondása szerint akkor jöhet a jövőben a Honda B-csapata, ha nem von el figyelmet a McLarennel közös projektről. A második istállónak több előnye lenne: gyorsítana a motorfejlesztés iramán, amelyhez jelenleg csak két autó szolgáltat adatokat, továbbá versenyülést biztosítana a wokingiak fiatal pilótáinak, Kevin Magnussennek és Stoffel Vandoorne-nak.

2014: „Nem áll szándékomban jelen pillanatban távozni. A Ferrarival akarok győzni, befejezni a munkát, melyet évekkel ezelőtt kezdtem el” – mondta Fernando Alonso a McLaren-Hondával kapcsolatos pletykákra reagálva. A spanyol év végén istállót váltott…

2013: Miután kiderült, hogy Mark Webber az év végén távozik az F1-ből, a Red Bull bejelentette, hogy Daniel Ricciardót emeli fel Sebastian Vettel mellé a Toro Rossóból. Sokáig úgy tűnt, az ausztrál Kimi Raikkönennel lehet versenyben az ülésért, de a csapat végül a fiatalságra szavazott.

2012: Nem sokkal a Belga Nagydíj leintése után az FIA egy versenyre szóló eltiltással sújtotta Romain Grosjeant, aki veszélyes manőverével nagy balesetet okozott a futam rajtjánál. Az első teljes F1-es szezonját futó francia elismerte hibáját és ha nehezen is, de lenyelte a büntetés tényét, amiből a Lotus szerint a pilóta biztosan tanulni fog.

Dppi_00112012_071

2011: Egy évvel korábban az akkor még Renault-ként bejegyzett Lotus istálló szintén elveszített egy pilótát, ekkor azonban Nick Heidfeldet végleg, akivel megegyeztek a szerződésbontás részleteiben. A csapat bejelentette, hogy Bruno Senna ül majd az autóba a szezon hátralévő részére, míg Heidfeld számára sokan azt valószínűsítik, hogy egykori munkaadója, a BMW oldalán a DTM-ben talál menedéket.

2010: Jenson Button még mindig esélyesnek érzi magát a címvédésre az öt versenyző közötti szoros bajnoki csatában, dacára annak, hogy a legutóbbi Belga Nagydíjon Sebastian Vettel nekiütközött, megfosztva őt a pontszerzés lehetőségétől. „Nagyon letört voltam a verseny után, de a 35 pontos lemaradásom valójában nem túl sok. Ha régi pénzben számolunk, az előző pontrendszerben ez csak 14 lenne.”

2009: Az egykori világbajnok Jacques Villeneuve úgy véli, edzettségével nem lenne probléma, ha 2010-ben, három év kihagyását követően, 39 esztendősen vissza kellene térnie a Formula-1-be. A kanadai Nigel Mansell-lel példálózott, aki 41 évesen nyerte utolsó versenyét.

2008: Kívülről erősítene a Toro Rosso, az olasz istálló ugyanis bejelentette, hogy tesztlehetőséget ad a Super Aguri megszűnése miatt ülés nélkül maradt Takuma Satónak, akinek Sebastien Bourdais-vel szemben kell bizonyítania, hogy megérdemli a csapat ülését 2009-ben.

2006: Felipe Massa nem érez magán extra nyomást azt követően, hogy Isztambulban megszerezte első F1-es futamgyőzelmét, sőt, szerinte innen már csak felfelé fog ívelni a karrierje. „Ez az első évem egy élcsapatnál, és korábban csak az álmomban léteztek ilyen eredmények. Sokkal érettebb vagyok már, mint korábban, és a megfelelő körülmények mellett képes vagyok a győzelemre. Még Fernando [Alonso] sem győzött az első szezonjában, de aztán mégis rendkívül sikeressé vált” - mondta Massa.

Dppi_00002242_357

2005: A Minardi főnöke, Paul Stoddart tagadta, hogy el akarná adni csapatát, ám azt elismerte, hogy vannak érdeklődők. Egyikük a gyárat többször is felkereső Eddie Jordan, aki egy orosz üzletembert képvisel, a másik pedig a Red Bull.

2004: Ralf Schumacher elárulta, csak a biztosítótársaságának szigorú feltételei miatt nem térhet még vissza a versenyzéshez az Olasz Nagydíjon. Noha az Indianapolisban hátsérülést szenvedett német már teljesen felépült, mivel biztosítói 12 hetes pihenőt követelnek tőle, zsinórban hatodik versenyét, Monzát is ki kell hagynia, és majd csak a Kínai Nagydíjon ülhet be ismét a Williamsbe.

2003: Michael Schumachert San Marino nagykövetévé avatták, elismerésként azért, mert a német rengeteget jótékonykodott a múltban az állam és lakóinak megsegítésére.

2002: Martin Whitmarsh, a McLaren ügyvezető igazgatója pilótája, David Coulthard védelmére kelt, miután Eddie Irvine azt mondta a skótról: valószínűleg már sosem lesz világbajnok, mivel nem rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal, továbbá Kimi Raikkönen már most fölé kerekedett a McLarennél. Whitmarsh Coulthard mentális erejéről és magabiztosságáról beszélt, és még Irvine-nak is odaszúrt: „David azon ritka versenyzők közé tartozik, akik évről évre kamatoztatják tapasztalatukat és jobb versenyzővé váltak, mint az előző évben. Sok versenyző, akik közé valószínűleg Eddie is tartozik, képtelenek minden évben fejlődni.”

2001: Ettől a naptól kezdve új személy vezeti az F1-es győzelmek rangsorát, miután Michael Schumacher 52. sikerét aratta a zűrzavaros, Luciano Burti ijesztő balesete miatt le is állított Belga Nagydíjon.

2000: Tartanak a versenyzők az új monzai első sikántól. A lassítót 25 év után alakították át, az immár nem balra, hanem jobbra kanyarodik a célegyenes végén, és sokkal szűkebb elődjénél. A legutóbbi teszten azonban a pilóták megállapították, hogy veszélyesebb is. Jarno Trulli szerint „egy rajtbaleset esélye 100%”, de Pedro de la Rosa is hasonlóképp gondolkodik az arányokat illetően. „A rajtnál nagy pusztítás fog történni. Csak azt remélem, hogy én nem leszek a részese” - mondta a spanyol.  

Dppi_00000282_039

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?