Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 10. kedd
Retro

Retro – A bejelentés, amely sokkolta a világot

2016-ban december második napján derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint a vb-címét csupán néhány napja megszerző Nico Rosberg azonnali hatállyal távozik a Formula-1-ből.

Csendes pénteki napnak indult 2016. december 2-a: öt nappal voltunk a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után, amelyen Lewis Hamilton feltartós taktikája ellenére is a másodikként befutó Nico Rosberg lett a világbajnok. A brit stratégiája és a Mercedes utasításának be nem tartása körül is már kezdtek csillapodni a kedélyek, bár akkor még azt rebesgették, hogy akár komolyan meg is büntethetik az engedetlenség miatt.

Aztán dél körül kaptuk azt az értesülést száguldó riporterünktől, Mészáros Sándortól, hogy a kora délután fontos, „pilótával kapcsolatos” bejelentés érkezik. Akkor két opció merült fel bennünk: vagy a Sauber versenyzőire derül fény, vagy tényleg megbünteti valamilyen módon a Mercedes Hamiltont.

rosberg-retro-visszavonul-dppi-1

Arra azonban nem számítottunk, ami végül bekövetkezett: az újdonsült világbajnok az FIA év végi gálája előtt bejelentette azonnali visszavonulását! „„Különleges nap ez a számomra, de a trófea átvétele mellett egy más okból is. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy bejelentsem: véget ért a Formula-1-es karrierem. Hat éves korom óta erről álmodtam, hogy világbajnok leszek, mindent elértem, amire csak gondolni tudtam, de mindent meg is tettem érte, s a szurkolók segítségével sikerült. Erre örökre emlékeznie fogok” – nyilatkozta akkor Rosberg.

A német pilóta ezzel egyrészt a teljes F1-es sajtót és a szurkolókat is sokkolta, másrészt csapatát, a Mercedest is meglepte. Mint később kiderült: Toto Wolffék is csak a szezonzárót követő napokban értesültek Rosberg döntéséről, ezzel a néhány hónappal korábban szerződést hosszabbító versenyző nehéz helyzetbe hozta őket, hiszen a pilóták jelentős része akkor már érvényes kontraktussal rendelkezett, így nem volt könnyű megfelelő helyettest találni.

Végül aztán az első pillanattól fogva legvalószínűbb forgatókönyv valósult meg: a Wolff által menedzselt Valtteri Bottas lett Hamilton csapattársa, míg a Williams így kénytelen volt visszahívni a nyugdíjból Felipe Massát. Rosberg visszavonulása tehát a pilótapiacot is kissé felforgatta, emellett pedig azzal is beírta magát a történelemkönyvekbe, hogy Alain Prost 1993 végi lépése után az első versenyző lett az F1-ben, aki meg sem próbálta megvédeni vb-címét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?