DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 25. szombat

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Megköszönte, hogy a nézők megmentették a felesége életét

Mi is beszámoltunk arról, hogy súlyos baleset történt a vasárnapi Veszprém Ralin, ahol a hősiesen cselekvő nézőkön múlt az, hogy nem történt tragédia. A történet ezen a linken olvasható. Most a kimentett navigátor férje, Keszthelyi Róbert üzenete kering a Facebookon:

"Sziasztok! Katát megműtötték, a combját rendbe rakták, kulcscsontja nem mozdult el a törés miatt, így azt nem bántották. Bokáit sajnos nem tudták még műteni a fertőzésveszély miatt. Belső sérülése nincs, gerince nem sérült. Így fog nem sokára mosolyogni mint a képen. A HŐSŐKNEK köszönöm amit tettek, és megmentették a feleségem életét. Különösen Novák Eriknek. Ha lehet ne a tragédiát és az égő autót posztoljátok hanem egy jó kívánságot a Katának és egy képet inkább róla. Úgy gondolom “ emberibb”.  Köszönettel mindenkinek aki aggódik érte."

Mi is teljes és mielőbbi felépülést kívánunk Neukirchner Andrásnak és Pardi Katának!

pardikata

A ralikrosszban bármi megtörténhet, bizonyította a hétvégi verseny Höljesben

A kockás zászlóig tartó csatát hozott a ralikrossz-világbajnokság svéd fordulójának döntője. A szabadkártyásként szponzorok nélküli, fehér Forddal rajthoz álló helyi erő, Sebastian Eriksson már azzal nagy meglepetést okozott, hogy az élmezőnyben autózott a kvalifikációs futamokon, majd pole-pozíciót szerzett a hatfős döntőre. A fordost eltalálták hátulról az első kanyarban, az utolsóban pedig a bajnoki esélyes Kevin Hansen pöckölte meg: Eriksson azonban megfogta az autót, és beugróként győzelmet szerzett a világbajnokságon!

A bajnokság vezetését átvevő Kevin Hansen mögött a szintén nem állandó jelleggel, csak kiválasztott versenyeken induló Reinis Nitiss szerezte meg a harmadik dobogós pozíciót. Szabó Krisztiánnak viszont peches hétvégéje volt, egy bosszantó technikai hiba és egyéb balszerencsés fordulatok miatt csupán 17. lett Svédországban.

A WRX höljesi döntője:

Dzsudzsák Balázzsal lábteniszezett a magyar ERC-pilóta

"Norbinak - kedvenc sportjához, a lábteniszhez - illusztris ellenfele is akadt, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsi - Dzsudzsák Balázs - személyében.  :) Ja!! Hogy ki nyert?!  :) Azt nem áruljuk el.  :D Azért bennünk is van sporttársi szolidaritás..." - írta az alábbi képhez Herczig Norbert csapata, a MOL Racing Team.

pf5_10

Így nézett ki a MotoE történetének első nagyobb bukása

Elektromos motorok ide vagy oda, Lorenzo Savadori esése nem lett kicsi, lengették is utána a piros zászlót a bajnokság történetének első futamán.

 

Ismét lecsapott A Nagy a NASCAR nyári daytonai futamán

The Big One-nak hívják azt a balesettípust, ami általában a Daytonához hasonlóan hosszú, úgynevezett superspeedwayeken következik be, és a mezőny jelentős része áldozatul esik: nos, a NASCAR mezőnyéből a nyári daytonai megmérettetésen a mostaniban tizenheten is benne voltak, ráadásul a dominó éppen az élen kezdett dőlni.

 

 

 

 

A hóhért akasztották az idei goodwoodi fesztiválon

Michael Schumacher 1994-es világbajnok Benettonját ugyanis nem más, mint a nagy rivális, a vele többször a sportszerűség határait is súroló csatát vívó Damon Hill vezette.

 

 

Tavaly is Hamilton volt az egyik főszereplő Silverstone-ban

...miután Kimi Raikkönen rögtön a rajtnál például kilökte az angolt.

 

Már két éve, hogy Hamilton megvárakoztatta Bottast és Raikkönent

A finnek a mercedesesre vártak kínos csendben, amíg Hamilton úgy gondolta, nyom egy stagedivingot, mintha csak egy rockkoncerten lenne.

Tassi vezetésével hondás első sor a WTCR 2. időmérőjén!

Ihletett formában megy egész hétvégén a fiatal magyar tehetség, Tassi Attila, ennek pedig a rettenetesen szűk, hibát nem engedő portugál pályán meg is lett az eredménye: ő indulhat az első rajtkockából a mai főversenyen, megelőzve rutinosabb csapattársát, a ráadásul a hazai pálya előnyét is élvező Tiago Monteirot.

Egyébként pont a két csapattárs volt az a két ember, aki be tudott férni 2 perc alá, Tassi pole-t érő ideje 1:59.808 volt, Monteiro ettől egy bő tizeddel maradt el, és 1:59.949-et futott.

A top 5-be még Yann Ehrlacher, Yvan Muller és Rob Huff fértek be, a mezőny másik magyarja, Michelisz Norbert viszont csak a 15. helyet szerezte meg. Michelisz főbb bajnoki riválisai közül a tabellát vezető Esteban Guerrieri a kilencedik, Néstor Girolami a tizenegyedik, Thed Björk pedig a 14. helyet szerezte meg.

Az időmérő eredményei ITT olvashatóak!

A Tankcsapda tagjait autóztatták a Zengő Driver's Academy keretein belül

Fejes remegő kézzel szállt ki az autóból, Lukács szerint óriási potenciál lenne az autóban... ha tudna vezetni... a többi pedig a videóból kiderül, például hogy is érezték magukat a zenekar tagjai, illetve hogy milyen élmény a zengős versenyautót vezetni egy Tankcsapda-koncerthez képest!

 

 

Ilyen egy goodwoodi menet a Red Bullból nézve

A Ferrari és a Mercedes mellett a Red Bull is elvitt egy bajnokautót az ikonikus Sebességfesztiválra Goodwoodba: a választás az RB8-ra esett, amellyel Sebastian Vettel 2012-ben harmadik világbajnoki címét nyerte meg. A modellt Patrick Friesacher vezette, a csapat pedig fedélzeti kamerás felvételt tett közzé a menetről.

Ma 13 órakor Motorsporthíradó Kiss Norbival

Az AFM Motorsporthíradó vasárnapi stúdióvendége Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző lesz. Emellett a magazinműsor foglalkozik a kamion-Eb magyar versenyhétvégéjével, a Swift Cup Europe történésével, a ralikrossz-világbajnokság és országos bajnokság eseményeivel.

AFM Motorsporthíradó: július 7-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV-n.

Amikor a rajt előtti pillanatok káoszba torkollnak

A több mint ezer Formula-1-es nagydíj során bőven történtek furcsa pillanatok: nem is gondolnánk, milyen sokszor játszódott le a rajtrácson vagy felvezető körben kaotikus vagy kínos jelenet. A tízes válogatásban többiek között rohangáló versenyző, emelőn maradt autó, kétszer is rossz helyre beálló pilóta, kicsúszó pole-pozíciós, élmenőt letaroló sereghajtó egyaránt szerepel. Az első helyezettet most nem áruljuk el, nézzétek meg a videót!

(Mivel a videót a Formula-1 töltötte fel, szokás szerint csak a YouTube-ra átkattintva indul el.)

Így szerezte meg idei második győzelmét Michelisz (videó)

A portugál hétvége első futamának hivatalos összefoglalója – túlzottan sok minden nem történt, de mi ennek csak örülhettünk! Beszámolónk a versenyről itt olvasható.

A legnagyobb borulást, aztán a leggyorsabb kört produkálta a WRX lettje

A ralikrossz-vb svéd versenyhétvégéjének szombati napja bővelkedett az ütközésekben és balesetekben, a legnagyobb zakót azonban Reinis Nitiss szenvedte el, aki óriásit esett az első kvalifikációs futamon, az autó oldalára borulva végigcsúszott a pályán, aztán kétszer megpördült hossztengelye körül.

A nagy baleset már önmagában hírértékkel bírna, ami azonban ezután történt, még figyelemreméltóbb: a GRX néhány óra alatt megjavította a Hyundait, hogy Nitiss rajthoz állhasson a Q2-ben – amelyet aztán a legjobb köridővel zárt!

A svéd hétvége első napjának végén a Q1-et nyerő Andreas Bakkerud, Anton Marklund és Kevin Abbring állnak a köztes eredménylista első három pozíciójában. Nitiss Q1-es utolsó helye ellenére is ötödik, Szabó Krisztián viszont csupán 15. helyen áll az összesítésben, javulnia kell a maradék két kvalifikáción, hogy a legjobb 12 közé, elődöntőbe jusson.  De nem ő az egyetlen, akinek gyengén indult hétvégéje: a bajnokság éllovasa, Kevin Hansen csak a 16. helyen áll, az összetettben második Kevin Hansen 9., a legutóbb, Norvégiában győztes Niclas Grönholm pedig 10. a köztes eredménylistán.

Vasárnap 13 órakor Motorsporthíradó Kiss Norbival

Az AFM Motorsporthíradó vasárnapi stúdióvendége Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző lesz. Emellett a magazinműsor foglalkozik a kamion-Eb magyar versenyhétvégéjével, a Swift Cup Europe történésével, a ralikrossz-világbajnokság és országos bajnokság eseményeivel.

AFM Motorsporthíradó: július 7-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV-n.

WTCR: Michelisz körrekorddal a pole-ban az első futamon!

Ígéretesen kezdődött a szombat Michelisz Norbert számára Portugáliában a második szabadedzés második helyezésével, az első futam rajtrácsáról döntő 40 perces időmérő pedig még jobban alakult. A Hyundai pilótája az edzés legnagyobb részében az első helyen állt, 1:59,498-as körét senki nem tudta felülmúlni, a pálya körrekordja is megdőlt. Michelisz, a pontverseny második helyezettje a szezon során másodszor szerzett pole-pozíciót, a Hungaroring után, és a Nordschleifén aratott elsőség után második győzelmére pályázik Vila Real utcai pályáján.

Márkatársa, Augusto Farfus kvalifikált a második rajtkockába, a harmadik Yann Ehrlacher végzett még 2 perc alatti köridővel. Esteban Guerrieri, a bajnokság éllovasa mindössze a 19. helyre kvalifikált, így Norbi fontos pontokat dolgozhat le a délutáni futamon. A mezőny másik magyarja, Tassi Attila Hondájával a 17. helyen zárta az időmérőt.

A hétvége első futama 16:15-kor rajtol.

Az időmérő eredménye (top 15):

Schumacher Ferrarija és Hamilton tavalyelőtti Mercedese is végigszáguldott a goodwoodi pályán

Hétvégén tartják a neves Goodwoodi Sebességfesztivált, melyen szokás szerint mindenféle korú és fajtájú versenyautót megcsodálhat mozgásban a közönség. A közelmúlt két bajnok versenygépe is szerepet kapott: a Ferrari F2004 és a 2017-es Mercedes W08 egyaránt teljesítette a hegyi pályát. A Ferrarit a Le Mans-ban versenyző, korábban WRC-ben szereplő argentin Luis Perez Companc vezette, a Mercedest a csapat tartalékja, Esteban Ocon.

Megvan a 2020-as szezonnyitó időpontja

2020. március 15-én tartják a következő szezon első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat, tudatta sajtóközleményben a Formula-1 – ez az első hivatalos dátum a következő versenynaptárból.

Az ausztrálok ünnepi hétvégére készülnek, mivel Victoria államban a munka ünnepe miatt hosszú hétvégét kapnak a verseny idején, emellett a 25-ös és 70-es szám kap hangsúlyt: ez lesz a 25. verseny Melbourne-ben, a Formula-1 pedig megkezdi ünnepi, 70. évfordulós szezonját. (Ehhez hozzáfűznénk, hogy a 70. szezon az idei: jövőre a világbajnokság 1950-es indulásának lesz a 70. évfordulója.)

További információ, hogy a Rolex lesz az Ausztrál Nagydíj főszponzora sorban nyolcadik alkalommal.

18 éves pole-pozíciós a W Series-ben

A mezőny egyik legfiatalabb tagja harcolta ki a női formulaautós széria rajtelsőségét 50:712-es köridejével a Norisringen, ahol a DTM betétfutamaként szerepel a bajnokság: a spanyol Marta Garcia indul az első rajtkockából, akinek legjobb versenyeredménye egy harmadik pozíció Hockenheimből.

A második és harmadik rajtkockát szerezte meg a bajnokság éllovasa, Jamie Chadwick, valamint Fabienne Wohlwend. A negyedik a lengyel Gosia Rdest lett, a pontverseny második helyén álló Beitske Visser az ötödik rajtkockából indulhat 16:10-kor a széria első utcai futamán.

Az edzést Alice Powell műszaki hibája miatt piros zászlóval kellett megszakítani, az eddigi háromból két futamon is dobogóra álló brit megállása miatt csak az utolsó rajtkockából indul. A széria hivatalos tartalékja, Keszthelyi Vivien pénteken harcolta ki az indulást az időmérőre és futamra három versenyző közül, akik közt a leggyorsabbnak ígérték a fennmaradó egy helyet a 18 fős rajtrácson. Keszthelyinek volt egy megforgása az időmérőn, így végül a 17. rajtkockát szerezte meg.

Az időmérő edzés eredménye: