DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője

A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.

A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.

Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:

Hely  Pilóta  Csapat  Idő  Hátrány 
Rafael Câmara Trident 1:34.999    
Noah Stromsted Trident 1:35.128 0.129  
Théophile Naël Van Amersfoort Racing 1:35.566 0.567  
Nikita Bedrin AIX Racing 1:35.770 0.771  
Tim Tramnitz MP Motorsport 1:35.825 0.826  
Charlie Wurz Trident 1:35.839 0.840  
T.Inthraphuvasak Campos Racing 1:35.924 0.925  
Ugo Ugochukwu Prema Racing 1:36.038 1.039  
M.K.Stenshorne Hitech TGR 1:36.119 1.120  
10  Roman Bilinski Rodin Motorsport 1:36.125 1.126  
11  Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 1:36.232 1.233  
12  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 1:36.268 1.269  
13  Josh Dufek Hitech TGR 1:36.292 1.293  
14  A.Giusti MP Motorsport 1:36.336 1.337  
15  Louis Sharp Rodin Motorsport 1:36.344 1.345  
16  Nikola Tsolov Campos Racing 1:36.490 1.491  
17  L.Van Hoepen ART Grand Prix 1:36.655 1.656  
18  Callum Voisin Rodin Motorsport 1:36.669 1.670  
19  Brando Badoer Prema Racing 1:36.702 1.703  
20  Noel León Prema Racing 1:36.742 1.743  
21  F.J.Sagrera AIX Racing 1:36.818 1.819  
22  James Wharton ART Grand Prix 1:36.988 1.989  
23  Christian Ho DAMS Lucas Oil 1:37.181 2.182  
24  Mari Boya Campos Racing 1:37.426 2.427  
25  Tuukka Taponen ART Grand Prix 1:37.574 2.575  
26  Gerrard Xie Hitech TGR 1:37.819 2.820  
27  I.F.Domingues Van Amersfoort Racing 1:38.117 3.118  
28  N.Marinangeli AIX Racing 1:38.786 3.787  
29  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 1:49.362 14.363  
30  B.del Pino MP Motorsport 1:36.971 1.972  
       

Nincs könnyű dolga annak, aki el szeretni igazodni az Abu Dhabiban tesztelt gumikon

Kétnapos gumiteszttel zárul a 2019-es szezon Abu Dhabiban. A Pirelli az öt keménységű keverékből (a legkeményebb C5-től a legpuhább C1-ig) egyaránt pályára küldi a 2019-es és 2020-as változatot, ráadásul a C2-ből egy B-verziót is kipróbálnak. Mindegyik abroncs külön jelölést kap, íme az útmutató:

Tesztel az F1 Abu Dhabiban, Bottas vezet, Ocon a Renault-ban

Kedden és szerdán a szezonzáró helyszínén tesztelik a csapatok a Pirelli 2020-as abroncsait. Négy óra elteltével, félidőnél Valtteri Bottas áll az első helyen 1:38,488-as körrel, valamint ő teljesítette a legnagyobb távot, már 80 kör felett tart. Sergio Perez a Racing Pointtal, Sebastian Vettel a Ferrarival és Lando Norris a McLarennel követi a Mercedest.

Az aktív versenyzőként jövőre visszatérő Esteban Ocon kedden bemutatkozott új csapata, a Renault színeiben. Még egy nem szokványos név szerepel az eredménylistán, a Toro Rossót vezető Sean Gelael. A magyar kötődésű izraeli Roy Nissany – akinek menedzsere Oláh Gyárfás – délután foglalja el a Williamst.

Az állás félidőben:

Hamilton a biztonság kedvéért még egy díjat besöpört

Mégpedig a DHL által támogatott díjat, amit a leggyorsabb körök különversenyében húzott be. A végeredmény:

Lewis Hamilton - 6
Charles Leclerc - 4
Valtteri Bottas és Max Verstappen - 3-3
Pierre Gasly és Sebastian Vettel 2-2
Kevin Magnussen - 1

Ami pedig a díj eddigi nyerteseit illeti:

2007 - Kimi Raikkönen
2008 - Kimi Raikkönen
2009 - Sebastian Vettel
2010 - Fernando Alonso
2011 - Mark Webber
2012 - Sebastian Vettel
2013 - Sebastian Vettel
2014 - Lewis Hamilton
2015 - Lewis Hamilton
2016 - Nico Rosberg
2017 - Lewis Hamilton
2018 - Valtteri Bottas
2019 - Lewis Hamilton

onemore

fotó: dppi

Alonso az első, aki kétszer is bekerült a Hírességek Csarnokába

Az FIA két éve indította el a Hírességek Csarnokát, amelybe a Formula-1 33 világbajnoka került be. Tavaly a második körben 17 ralivilágbajnokot iktattak be, idén pedig a WEC 29 nyertesére került sor, beleértve az 1981 és 1992 közti, valamint a 2012-től mostanáig tartó periódust.

A Francia Autóklub párizsi székházában tartott ceremónián elsőként a 86 éves Bob Garretsont szólították ki, aki az 1981-es világbajnoki címet nyerte, utolsóként pedig Fernando Alonsót, akit két éve a Formula-1-es világbajnokok között is kitüntettek már.

A ceremónián beiktatott 29 WEC-bajnok: Bob Garretson (1981), Jacky Ickx (1982, 1983), Stefan Bellof (1984), Derek Bell (1985, 1986), Hans-Joachim Stuck (1985), Raul Boesel (1987), Martin Brundle (1988), Jean-Louis Schlesser (1989, 1990), Mauro Baldi (1990), Teo Fabi (1991), Yannick Dalmas (1992), Derek Warwick (1992), André Lotterer (2012), Marcel Fässler (2012), Benôit Tréluyer (2012), Allan McNish (2013), Loïc Duval (2013), Tom Kristensen (2013), Anthony Davidson (2014), Sébastien Buemi (2014, 2018-19), Brendon Hartley (2015, 2017), Mark Webber (2015), Timo Bernhard (2015, 2017), Marc Lieb (2016), Neel Jani (2016), Roman Dumas (2016), Earl Bamber (2017), Kazuki Nakajima (2018-19), Fernando Alonso (2018-19).

Hamilton ünneplése, érzelmes búcsúk: így szólt a csapatrádió az F1-es szezonzárón

Az F1 szokásos videója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Silverstone egy falfestménnyel tiszteleg Hamilton előtt

A Brit Nagydíj helyszínén egy óriási portrét festettek az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton tiszteletére, akit a szigetország legeredményesebb sportolói között tartanak számon.

WEC: Brazília helyett két forduló az Államokban

Menet közben változtattak a WEC 2019/2020-as versenynaptárán a szervezők. A kilenchétvégés szezon hatodik, interlagosi fordulója a promóter anyagi problémái miatt elmarad, helyét egy austini verseny veszi át. Ezzel az Egyesült Államokban egymás után két futamot is rendeznek, február elején a COTA, március végén pedig Sebring látja vendégül a sorozatot. Előbbi egy hatórás, utóbbi egy 1000 mérföldes viadal lesz.

A WEC öt év kihagyás után érkezett volna az F1-nek is helyt adó brazíliai pályára. A széria mezőnye jelenleg az ötödik, december közepi bahreini fordulóra készül. A szezon június közepén Le Mans-ban ér véget.

wec-interlagos-action1

Kínai tulajdonú brit autómárka érkezhet a WTCR-be

A SAIC Motor tulajdonában lévő MG idén állt elő az MG6 XPower TCR-re keresztelt versenyautóval, ami ígéretes teljesítményt nyújtott a próbaversenyein, így előfordulhat, hogy a jövőben a WTCR-ben is viszontlátjuk a típust.

A Team MG XPower csapata a TCR kínai nemzeti bajnokságában és az FIA Autósport Játékokon is elindult, ez utóbbin nagy meglepetésre a Rory Butcher által kormányzott gép a negyedik lett. Erre építkezve a gárda télen tovább fejleszti a technikát, ami jövőre privát csapatok számára is elérhetővé válik. És hogy mi lesz a WTCR-rel? Az a jövő zenéje, de semmi sem kizárt. "A hozzáállásunk egyelőre 'meglátjuk, mi lesz'. Az autó teljesítményétől függ" - árulta el a gyári csapat vezetője, Micheal Ma a TouringCarTimesnak.

mg-autosportgames

Így lógott meg Hamilton a 2019-es világbajnoki címmel

Kedvenc Racing Statistics csatornánk már el is készítette a 2019-es pontversenyről szóló videót a bajnokság alakulásával. Év elején futólag Bottas is vezetett, aztán Hamilton versenyről versenyre rázott le mindenkit. A tabella harmadik helyén Verstappen, Vettel és Leclerc is megfordult. (A pontversenyben Sainz lett a hatodik, de ez a videó kifejezetten a Mercedes, Ferrari és Red Bull pilótáival foglalkozik.)

A szurkolók a vállukra emelték az utolsó futamát teljesítő Hülkenberget

Egy kedves gesztussal búcsúztatta a közönség Nico Hülkenberget az Abu Dhabi Nagydíjon, amikor őt választották a Nap Pilótájának (Driver of the Day). A közönségszavazást 2016 óta minden versenyen megtartják, és ez volt az első alkalom, hogy a német pilóta nyerte rajta. Az F1 idei másik visszavonulója, Robert Kubica is hasonló búcsúajándékot kapott, bár ő kevesebbektől: ő lett a szavazás harmadik helyezettje.

Max Chilton átadta a rekordját Hamiltonnak

„Érdekes hallani, hogy Lewis Hamilton az első versenyző, aki az év minden versenyének minden körét befejezte azóta, hogy 2013-ban én megcsináltam ugyanezt. Persze az ő teljesítménye kétségtelenül meggyőzőbb úgy, hogy közben nyert egy bajnoki címet!” – írta az Instagramra a Marussia egykori pilótája, Chilton.

A brit pilóta annak idején csakugyan felállított egy csúcsot újonc szezonjában azzal, hogy minden egyes nagydíjon célba ért. Csak éppen azt nem tette hozzá, hogy sereghajtóként mindig számos kört kapott, míg Hamilton a maximális versenytávot teljesítette idén – ez Schumachernek sikerült 2002-ben. (Hamilton 2017-ben, amikor szintén az összes futamon pontot szerzett, egyetlen körrel maradt le erről a bravúrról, mivel Mexikóban lekörözték.)

Kétségtelen, hogy a Renault-é lett a legjobb év végi csoportkép

Ugyanis a csapat minden tagja felhúzott egy szőke melíros parókát, így tisztelegve a csapattól és mezőnyből távozó Nico Hülkenberg előtt. Azaz majdnem mindenki, a képen kiszúrható, hogy a Renault két meglett korú tekintélye, Alain Prost és Jerome Stoll (a sportrészleg elnöke) nem volt hajlandó bohóckodni.

Ezzel az előzéssel szerezte meg Sainz a pontverseny hatodik helyét

Óriási előzést mutatott be az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében Carlos Sainz Nico Hülkenberggel szemben, ezzel pedig megszerezte a tizedik helyet és az azzal együtt járó egy pontot, melyre szüksége volt, hogy megelőzze Gaslyt az összetettben.

 

A szezon utolsó versenyének videós összefoglalója

Lássuk, mit sikerült ebbe a hét percbe belesűríteni!

Kvjat élethűen eljátssza, hogyan reklamál minden miatt Grosjean

Több pilóta is eléggé beskatulyázta már magának Romain Grosjeant, aki az utóbbi években a balesetekben való átlagnál gyakoribb részvételével és cifra rádiós panaszkodásaival csinált magának hírnevet. Amikor például Abu Dhabiban a pénteki szabadedzésen Lewis Hamilton megérdeklődte mérnökétől, hogy kivel ütközött csapattársa, és közölték vele, hogy Grosjeannal, a brit csak annyit felelt: "Gondolhattam volna!"

A Haas versenyzője az időmérőn részese volt egy másik incidensnek is, itt azonban ő volt a vétlen fél, amit az FIA is megerősített, amikor a Toro Rossót büntette Danyiil Kvjat veszélyes bokszutcai kiengedéséért. Az orosz pilótát utólag megkérdezték, mit szól az esethet és Grosjean azt követő mérges rádióüzenetéhez, amire Kvjat elkezdte Grosjean stílusát imitálni, így figurázva ki versenyzőtársát. 

Az év rádióüzenetét hallhattuk Norristól a leintés után

Lando Norris a szezonzáró leintését követően köszönte meg a rádióban az egész éves kemény munkát és a bizalmat a McLaren teljesítménymérnökének, Andrew Jarvisnak, aki szintén köszönetet mondott Norrisnak, és legendának nevezte a fiatal britet, aki kiváló bemutatkozó évet produkált. Közben egy kissé elcsuklott Jarvis hangja, amire Norris kicsit éretlenül, de annál viccesebben kezelt: "Jarv, te sírsz??? Hahaha! Ezt nem hiszem el! Én is sírok" - mit tudnánk mondani, mi a nevetéstől sírunk!

 

Valahogy nem érezzük indokoltnak Anne-Marie sikolyának erejét ebben a Mercedesben

A brit énekesnő a Mercedes vendége volt Abu Dhabiban. Esteban Gutierrez el is vitte egy menetre a pályán, és akárcsak a színpadon, Anne-Marie itt sem tudta visszafogni a hangját.  

Még egyáltalán nem biztos Leclerc harmadik helye

Mielőtt kiálltak volna az autók a rajtrácsra, Charles Leclerc Ferrarijában az FIA jelentős mértékű különbséget észlelt a csapat által jelzett és az autóban lévő valós üzemanyagmennyiség között. Ugyan a verseny előtt nem büntették meg a Scuderiát és Leclerc-t, de a verseny után egyből beidézte az olaszokat az FIA.

FRISSÍTÉS: Charles Leclerc végül megtarthatta harmadik helyét, azonban a Ferrari pénzbüntetést kapott!

És akkor Hamilton odasúgta Verstappennek, hogy menjen el csajozni

Az időmérő utáni sajtótájékoztatón Max Verstappen azzal zárta egyik válaszát, hogy igyekszik korán lefeküdni és jól kialudni magát a vasárnapi versenyre. Lewis Hamiltonnak ez a mondat megütötte a fülét, majd a hollandhoz fordult, hogy odasúgjon valamit, ami viszont a mikrofon miatt így is hallható volt: "Nagyon sok csaj van itt, nagyon sok." Verstappen a fejét fogja. Hamilton megkérdezi: "Van barátnőd?" A holland erre bólint, mire a világbajnok lemondóan legyint és visszafordul.

Ezen az F1-es csoportképen úgy is Alonso a legnagyobb király, hogy nincs is jelen

A GPDA-elnök Alex Wurz készítette a képet a pilóták érdekvédelmi szervezetének idei utolsó gyűlése után. Fernando Alonso lazán figyel a háttérből. 

EKkZC0bWsAQFbkt