DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője

A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.

A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.

Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:

Hely  Pilóta  Csapat  Idő  Hátrány 
Rafael Câmara Trident 1:34.999    
Noah Stromsted Trident 1:35.128 0.129  
Théophile Naël Van Amersfoort Racing 1:35.566 0.567  
Nikita Bedrin AIX Racing 1:35.770 0.771  
Tim Tramnitz MP Motorsport 1:35.825 0.826  
Charlie Wurz Trident 1:35.839 0.840  
T.Inthraphuvasak Campos Racing 1:35.924 0.925  
Ugo Ugochukwu Prema Racing 1:36.038 1.039  
M.K.Stenshorne Hitech TGR 1:36.119 1.120  
10  Roman Bilinski Rodin Motorsport 1:36.125 1.126  
11  Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 1:36.232 1.233  
12  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 1:36.268 1.269  
13  Josh Dufek Hitech TGR 1:36.292 1.293  
14  A.Giusti MP Motorsport 1:36.336 1.337  
15  Louis Sharp Rodin Motorsport 1:36.344 1.345  
16  Nikola Tsolov Campos Racing 1:36.490 1.491  
17  L.Van Hoepen ART Grand Prix 1:36.655 1.656  
18  Callum Voisin Rodin Motorsport 1:36.669 1.670  
19  Brando Badoer Prema Racing 1:36.702 1.703  
20  Noel León Prema Racing 1:36.742 1.743  
21  F.J.Sagrera AIX Racing 1:36.818 1.819  
22  James Wharton ART Grand Prix 1:36.988 1.989  
23  Christian Ho DAMS Lucas Oil 1:37.181 2.182  
24  Mari Boya Campos Racing 1:37.426 2.427  
25  Tuukka Taponen ART Grand Prix 1:37.574 2.575  
26  Gerrard Xie Hitech TGR 1:37.819 2.820  
27  I.F.Domingues Van Amersfoort Racing 1:38.117 3.118  
28  N.Marinangeli AIX Racing 1:38.786 3.787  
29  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 1:49.362 14.363  
30  B.del Pino MP Motorsport 1:36.971 1.972  
       

Hamiltonnak már a kutyája is divatol

Szegény Roscoe nem érzi túl komfortosan magát abban a pár cipőben, Hamilton számára pedig nem kezdődhet elég korán a szezon.

Ocon örül, hogy befért a Renault-ba

Bár az utóbbi évtizedben egyre gyarapodott a termetes pilóták száma a Formula-1-ben, 186 centiméteres magasságával Esteban Ocon még közülük is kitűnik. Kisebb szerencse, hogy a 23 éves pilóta a tőle mindössze két centiméterrel alacsonyabb Nico Hülkenberget váltja a Renault-nál, így nem okoztak fejfájást a francia méretei. "Az utascellát már régen véglegesítették, így nem maradt valami nagy mozgástér a módosításokra. Szerencsére a csapat készült, az autó pedig kellően nagy maradt az évek során, szóval probléma nélkül be tudtam ülni" - nyilatkozta.

Ocon egy év kihagyás után tér vissza az F1-es mezőnybe. 2018-ban az akkori Force Indiától igazolt volna a Renault-hoz, ám az istálló akkor Daniel Ricciardót választotta helyette.

ocon-seatfitting

Váratlanul kibővült az F2 mezőnye

A Hitech brit székhelyű alakulata lesz a Formula-2 idei 11. csapata. A gyorsan növekvő istállót 2015-ben alapították, tavaly a Formula-3-ban debütált, és négy futamgyőzelmet szerezve rögtön második lett a konstruktőri bajnokságban. Az ezt megelőző években a DTM betétsorozataként ismert Formula-3 Európa-bajnokságban versenyzett.

Oliver Oaks csapattulajdonos kihangsúlyozta, fontos lépés idén bemutatkozniuk, hiszen a 18 hüvelykes kerekek és néhány egyéb módosítás bevezetése miatt lépéshátrányban lennének, ha csak jövőre érkeztek volna. Persze a késői nevezéssel így is némi hátrányban vannak, de állítása szerint szeretik a kihívásokat.

Az F2 idei szezonja március 21-én rajtol Bahreinben.

vips-action-2019-macau

Fotó: DPPI

Ken Block elmondta, miért tetszett neki az elektromos raliautó

Az amerikai versenyző-showman egész karrierjét belsőégésű turbómotorokkal körbevéve töltötte, a Dakar Ralin viszont kipróbálta, mit tud az Extreme-E teljesen elektromos szörnyetege, az Odyssey 21. A legjelentősebb vezetéstechnikai különbséget abban találta, hogy a korábbi autóihoz képest ez a gép jobban viseli az agresszív gázpedál-használatot.

Elképzelt F1-es autófestések a 2020-as szezonra

Az autóbemutatókra még pár hetet várni kell, de addig is nézzük, hogy milyen dizájnt kaphatnának az egyes autók, ha kicsit szabadabban tervezhetnék meg ezeket az érintettek - íme egy válogatás ezekről, melyik a legszebb?

Egy fordulóval rövidebb lesz az idei WRC-szezon

A Rali-világbajnokság 2020-as versenynaptára az eredeti tervhez képest egy hétvégével rövidebb lesz, mivel nem pótolják a zavargások miatt kieső Chile Ralit - döntött az FIA. Korábban felröppentek hírek, amelyek szerint a szervezők keresnek egy alternatív helyszínt, ám hétfőn hivatalossá vált ennek az ellenkezője. A menetrendben ez nem jelent majd komoly változást, mindössze az argentin fordulót hozzák előrébb egy héttel, április utolsó hétvégéjére. A szezon változatlanul január végén rajtol Monte-Carlóban, és november végén zárul Japánban.

agnpyo5hzyeo60bi0zo3_lg

 

Da Costa tudta, a csapat mást mondott: így úszott el a pilóta FE-győzelme

Nagy hajrával vette át a vezetést a Formula-E hétvégi chilei versenyén Antonio Felix da Costa, miután a tizedik helyről felzárkózva óriási rohanást mutatott be - az utolsó köröket már az élen tölthette, végül azonban mégis elveszítette a győzelmet. A vezetést jelentő előzése után ugyanis a csapat szólt neki, hogy vissza kell vennie a tempóból, mert túlmelegszik az akkumulátor - da Costa szerint előtte téves információt kapott a csapatától, mert ő már tudta, hogy ez a helyzet, de a fülére többször is azt mondták, hogy nyugodtan nyomja, nincs semmi probléma. A végén már egy hajszálon múlt csak, hogy nem állt meg az autója a túl nagy hőmérséklet miatt, dacára annak, hogy maga a töltöttség rendben volt.

"Szerintem hiányos, vagy téves információt kaptam, mert azt mondták, hogy a hőmérséklet jó, pedig én mondtam, hogy szerintem nem. Aztán ahogy átvettem a vezetést, már mondták, hogy oké, lassíts" - idézi da Costa szavait az Autosport.

dac

fotó: dppi

Ronda biciklibalesetet szenvedett a túraautós sztár

Váll- és bordatörés, összeomlott tüdő - ez a brit Matt Neal mérlege, aki tegnap biciklizés közben csúnyán összetörte magát. A BTCC 53 éves veteránja Twitteren osztotta meg követőivel az ijesztő hírt egy semmivel sem megnyugtatóbb fotó kíséretében, miszerint kórházba kellett őt szállítani, miután 1:0-ra kikapott egy fától. A pilóta humora legalább sértetlen maradt, ez sokat fog segíteni a gyógyulás során.

Neal idén egy rekorddöntésre készül a BTCC-ben, ugyanis a 30. szezonjára készül a szériában, amelyben 1991-ben egy BMW M3-assal debütált. A kétezres évek nagy részét a Honda kötelékében töltötte, az idei évet is egy Civic Type-R-rel készül teljesíteni. A brit sorozat március utolsó hétvégéjén rajtol el, Neil addigra remélhetőleg felépül.

Mi történik, ha kicseréljük a mostani és a húsz évvel ezelőtti F1-es pontrendszert?

1999-ben még az első hat helyezett kapott pontot a Formula-1-ben 10-6-4-3-2-1 arányban, 2010 óta viszont már az első tíz helyért jár pont, méghozzá 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 arányban. Ha idén is a húsz évvel ezelőtti rendszer lett volna érvényben, akkor is Lewis Hamilton lett volna a bajnok, de Alex Albon előrelépett, Carlos Sainz pedig visszacsúszott volna. Ha viszont a mostani rendszer szerint pontozták volna 1999-et, akkor nem lenne kétszeres bajnok Mika Hakkinen, ugyanis úgy Eddie Irvine ért volna a csúcsra a Ferrarival.

Erről szól az alábbi videó:

F1-es kedvcsináló - a Jóbarátok főcímdalával

A szezonrajt még arrébb van, az autóbemutatókra is várni kell, addig maradnak az ilyen anyagok...

Nico Rosberg száma kellett a Williams újoncának

Eldőlt, hogy melyik rajtszámot választja F1-es debütálásához Nicholas Latifi, a Williams újonca: végül Nico Rosberg korábbi számára, a hatosra esett a választása. A szabályok szerint visszavonulás után két évig marad "foglalt" a szám, tehát a hatossal már 2019-ben is versenyezhetett volna bárki. Latifi amúgy azt mondta, hogy nem Rosberg miatt választotta ezt, hanem mert torontói, amit a hatos városként ismernek arrafelé.

 

Kimi Raikkönen címmel jött ki egy magyar dal

Nektek hogy tetszik és szerintetek mennyi köze van Raikkönenhez?

Gokartozni vitte három rajongóját Carlos Sainz

A videó leírása alapján még az előző év végén került sor az eseményre, amelyen a spanyol F1-es pilóta és több újságíró mellett három rajongó is lehetőséget kapott a gokartozásra:

 

Pillants be egy nagydíjhétvége kulisszái mögé Alexander Albonnal!

Az F1 YouTube-csatornájának sorozata a Red Bull pilótájának egy napját kísérte figyelemmel még a Brazil Nagydíjon (a videó csak átkattintás után indul!):

 

„Eh, a szimulátorokat egy kutya is el tudná vezetni!” – És tényleg!

Legalábbis a videóban szereplő kutyus azt a pár kanyart egész jól abszolválta a melbourne-i Albert Parkban… Beszédes egyébként George Russell és Sergio Perez kommentje is az F1 Instagram-posztja alatt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Paws for thought . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Baráti ölelkezések, parázs szóváltások a leintés után

A futamok és a pódiumceremóniák közötti pillanatokból készített top 10-es válogatást a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája, amelyből többek között azt is nyomon követhetjük, hogyan változott az évek során Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata: 2008-ban Ausztráliában még kis túlzással egymás nyakába ugrottak, hét évvel később Austinban aztán jött a hírhedt sapkadobálás… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)

 

Hét percbe sűrítve az idei Dakar leglátványosabb pillanatai

Íme, a 2020-as, első szaúd-arábiai kiírás hivatalos összefoglaló klipje:

 

Baleset miatt csak kilencedik lett Bottas a lappföldi ralin

Nem úgy sikerült az Arctic Rally Lapland Valtteri Bottas számára hazájában, ahogy remélte. A decemberben Paul Ricard pályán első raligyőzelmét szerző finn a második szakaszon második időt teljesített, ezt követően azonban kicsúszott, épp azon a gyorsaságin, melyet egy évvel korábban megnyert. A PH Sport Citroenjével versenyző pilóta a 22. helyről a 9. pozícióig tudott felzárkózni.

A versenyt az a Kalle Rovanpera nyerte Toyota Yaris WRC-vel, aki nemrég Magyarországon is vendégszerepelt, megnyerve a Szilveszter Ralit. A Toyota gyári csapatához csatlakozó 19 éves tehetség tízből nyolc szakaszt nyert Finnországban, három és fél másodperc különbséggel előzte meg a második helyezettet.

Dráma az utolsó körben: Összefoglaló a chilei Formula-E-ről

A szombati esti Santiago ePrix történéseiről összefoglaló cikkünkben már írtunk, most a vizuális típusúaknak megmutatjuk a futam 6 perces összefoglalását: