DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat

FIA: Jobban kell figyelnünk Afrikára

Az F1 történetében összesen két afrikai ország rendezett világbajnoki nagydíjat: 1958-ban a Casablanca melletti Ain-Diab Circuiten rendezték meg a Marokkói Nagydíjat, Dél-Afrika pedig összesen 23 alkalommal látta vendégül a világbajnokságot, három ízben az East London-i Prince George Circuiten, összesen hússzor pedig a Johannesburg közelében található Kyalami versenypályán.

kyalami

Az utolsó futamot viszont már több mint 30 éve, 1993-ban rendezték itt, s ez volt a második és utolsó szezon, amikor mind a hat emberlakta kontinens világbajnoki futamot rendezett. Időről-időre szóba kerül persze Kyalami visszatérése, s az elmúlt években egészen közel álltunk ehhez, de végül mindez nem valósulhatott meg. Most viszont újabb reményt kelthet a dél-afrikai rajongókban Mohammed ben Sulayem FIA-elnök nyilatkozata, melyben az esetleges visszatérésre utalt:

„Nagyon jó kapcsolataink vannak Afrikában, több figyelmet kell fordítanunk a kontinensre. Egy remek alelnökünk is onnan származik” – utalt a mozambiki Rodrigo Rochára. „Erősítjük az ottani szervezeteket. Dél-Afrika komoly múlttal bír a motorsportban, s tavaly óta sok szó esik arról, hogy a Formula–1 visszatér Kyalamiba, ami nagy dolog lenne Afrika számára.”

bensulayem

A „fenevad” Mercedes miatt hibázott Russell és Hamilton

George Russell rendkívül erős versenyt zárt vasárnap Austinban: a bokszutcából rajtolva egészen a hatodik helyig egerészte előre magát.

Lewis Hamilton számára kevésbé alakultak jól a dolgok, a hétszeres világbajnok ugyanis már a futam elején kicsúszott a sóderágyba, ami a verseny végét jelentette számára. Hamilton tulajdonképpen lemásolta Russell szombati időmérős hibáját, mely a fiatalabbik brit véleménye szerint egyértelműen az autónak tudható be.

„Lewis soha nem vét ilyen hibákat, amit vasárnap láthattunk tőle. Ugyanaz történt vele, ami nálam jelentkezett szombaton. Ez is mutatja, hogy egy fenevad autónk van jelenleg” – mondta Russell.

Végre Red Bullt tesztelhet Tsunoda?

Mi is írtunk arról a napokban, hogy a Honda versenyrészlegének vezetője, Koji Watanabe arról beszélt, hogy a Honda szeretné elérni, hogy előbb egy tesztet kapjon Yuki Tsunoda a Red Bull anyacsapatánál, majd pedig egy ülést is náluk – értelemszerűen a szerződéshosszabbítása ellenére is bizonytalan helyzetű Sergio Perezét. Tsunoda negyedik éve szerepel az F1-ben az energiaitalosok kötelékeiben, ám csak az AlphaTaurit/Visa RB-t vezethette teszteken is, Red Bull-autóba csak bemutatókon ülhetett be.

Ez azonban akár még idén változhat, ugyanis amikor Helmut Markót arról kérdezte a Motorsport.com, hogy megadják-e Tsunodának a HRC által kért tesztet, így felelt: „Van néhány tervünk Abu Dhabira, igen. De különböző versenyzőink vannak, mint tudjátok. Ott van például Hadjar, és most itt van Liam is” – tette hozzá gyorsan a szaktanácsadó azt, hogy például Lawson is vezethet majd.

Marko az Abu Dhabi Nagydíj utáni keddi tesztnapra utalt nyilatkozatában, ahol a csapatok két autót indítanak: az egyikben a „rendes” versenyzőik ülnek és a Pirelli gumitesztjét segítik vele, míg a másikban egy újoncot (vagyis olyan pilótát, aki legfeljebb két F1-es nagydíjat teljesített) kell szerepeltetniük. Tsunoda értelemszerűen a gumiteszten vehetne tehát részt a Red Bull színeiben – de mint arra az idézett szaklap is rámutat, a végső választást befolyásolhatja majd, hogy ő vagy Lawson esetleg átveszi-e a hátralévő futamokon mutatott produkció alapján Perez helyét 2025-ben. Márpedig Lawson austini visszatérése után elsősorban a két pontot szerző új-zélandit magasztalta Marko és Christian Horner is.

f1-tsunoda-visarb-usa

Perez a friss fejlesztések nélkül versenyzett az F1-es USA Nagydíjon

Ismét óriási volt a különbség a két Red Bull-pilóta teljesítménye között Austinban: míg Max Verstappen megnyerte a sprintet, a futamon pedig harmadik lett, addig Sergio Perez csupán a hetedik pozícióban zárta a vasárnapi USA Nagydíjat. A mexikóin folyamatosan nő is a nyomás Helmut Marko szavai alapján, főleg Liam Lawson parádés debütáló-visszatérő versenye után. Ugyanakkor Perez a leintést követően a Sky Sports F1-nek elárulta, hogy nem ugyanolyan autóval versenyzett a COTA-n, mint Verstappen:

„Nem teljesen ugyanaz a csomagunk, de nem tudom pontosan, hogy ez mennyi volt. Egyszerűen csak túl messze voltunk. Szenvedtünk ezen a hétvégén, semmi sem állt össze. Ugyan fejlődtünk a beállításokkal, de a tempó így is elég gyenge volt. Úgyhogy kicsit ki kell elemeznünk a beállításokat” – fogalmazott Perez, aki arra a kérdésre, hogy a két specifikáció közötti különbséget a Red Bull által Texasba vitt két fejlesztés, a padlólemez élét és a motorborítást érintő újítás hiánya jelentette-e, így felelt: „Igen, így van.”

Perez egyelőre azt sem tudta megmondani, hogy a néhány nap múlva esedékes hazai nagydíján felkerülnek-e az ő RB20-asára az említett fejlesztések: „Még nem tudjuk. Eléggé szűkösen vagyunk az alkatrészeket illetően, és mivel még tanuljuk ezt az új padlólemez-specifikációt, lehet, hogy még egy kicsit várnunk kell, mire én megkapom. Én csak igyekszem a legjobbamat nyújtani, és ez számít igazán.”

f1-perez-redbull-austin-1

Különleges sisakdizájnnal ünnepli 400. F1-es nagydíjhétvégéjét Alonso – fotók

Komoly mérföldkőhöz érkezik a hétvégi Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjon Fernando Alonso, hiszen ez lesz karrierje során a 400. versenyhétvégéje a száguldó cirkuszban. Fontos a megfogalmazás, mivel még csak a 397. futamrajtja lesz ez: a különbséget az jelenti, hogy három alkalommal nem jutott el a hivatalos startig (a 2001-es Belga Nagydíjon váltóhibával esett ki az első körökben egy piros zászlós megszakítás előtt, és az akkori szabályok értelmében újraindítás esetén az „előző verseny” nem számított bele az értékelésbe, ha az első négy körben történt a leállás; a 2005-ös indianapolisi futamon az emlékezetes Michelin-botrány és -bojkott miatt állt ki a felvezetőkör végén; a 2017-es Orosz GP-n pedig a McLaren-Honda adta meg magát alatta a start előtt).

Mindenesetre Alonso úgy döntött, a Mexikóban esedékes jubileumot ünnepli egyedi sisakfestéssel, amelyet az Aston Martin mutatott meg az Instagram-oldalán. Ennek tanúsága szerint Alonso F1-es karrierjéből helyeztek el fotókat a bukósisakon – az alábbi posztban lapozással tekinthetők meg a képek minderről:

„A szabály betűje szerint korrekt volt a büntetésem, de…” – Russell

Noha elsősorban a Lando Norris és Max Verstappen közötti csata során a McLaren-pilótának kiosztott öt másodperces büntetés „vitte a prímet” az F1-es USA Nagydíjon, nem ez volt az egyetlen vitatott eset a vasárnapi futam során. George Russellt például ugyancsak szankcionálták, amikor Valtteri Bottast úgy előzte meg, hogy leszorította a pályáról – miközben például Verstappen start utáni első kanyaros bevetődését és Norris kiszorítását nem büntették.

Russell szerint ugyan a szabályok értelmében jogos volt a büntetése, de úgy érzi, ez nem mindig igazságos: „Úgy gondolom, nagyon nehéz a felügyelők munkája, mert hatalmas a szabályzat. Amikor lassításban visszanézel egy incidenst, vagy megállítod a felvételt egy adott ponton… a Valtterivel történt büntetésem kapcsán a szabály azt mondja, hogy ha nem vagy előrébb a kanyarcsúcspontnál és úgy kiszorítasz valakit, akkor megbüntetnek. Szóval a szabály betűje szerint korrekt volt a büntetésem. De bárki, aki ismeri a versenyzést vagy nézi azt, tudja, hogy nem volt korrekt.”

A Mercedes-pilóta szerint előrelépést jelenthetne, ha a teljes szezon összes nagydíján ugyanazok a stewardok dolgoznának, de azt is megjegyezte, hogy a szabályok szigorú követése mellett a józan észt is lehetne alkalmazni olykor: „Nem igazán tudom, hogyan mehetnénk előre. Úgy vélem, valószínűleg mindannyian ugyanazokat a felügyelőket szeretnénk látni egész évben, hogy a versenyzők és a stewardok mind ugyanúgy vélekedjenek. Alkalmazhatjuk a józan észt, amikor szükség van rá, ahelyett, hogy követnünk kellene a szabály betűjét.”

f1-russell-mercedes-usa

Copyright miatt tűntek el a furcsa trófeák

Az előzetes tervek szerint különleges trófeákat kaptak volna az USA Nagydíj dobogóján végző pilóták: a Pirelli Matteo Macchiavelli olasz képzőművész tervei alapján készítette el a különböző színű sisakokat viselő figurákat, amelyek a „Heroo” névre hallgatnak. Vasárnap viszont nem ezeket a trófeákat kapták meg a versenyzők – a második Carlos Sainz és a harmadik Max Verstappen, valamint a győztes csapatot képviselő Ferrari-alkalmazott az időmérő győztesének járó Pirelli-gumi alakú díjat kapott, a győztes Charles Leclerc pedig egy szintén másfajta trófeát vehetett át.

A futam után a Pirelli megerősítette a Motorsport szaklapnak, hogy azért nem láthattuk az érdekes díjakat a dobogón, mert a copyright megsértésének gyanúja állt fent a dizájnnal kapcsolatban, a figurák ugyanis nagyon hasonlítanak a Bearbrick nevű cég által gyártott figurákra. A Pirelli, a verseny promótere, valamint az FIA végül közösen úgy döntöttek, hogy visszahívják a speciális trófeákat, helyettük pedig a Pirelli amerikai irodájából hirtelen odaszállított díjakat kaptak a versenyzők.

Úgy tűnik, Sainz nem is volt túlságosan lenyűgözve a kisméretű Pirelli-gumitól:

„Tévedtem Colapintóval kapcsolatban” – Szafnauer

Otmar Szafnauer nemrégiben a High Performance podcast vendége volt, ahol többek között az F1-es debütálását Monzában megejtő Franco Colapinto is szóba került.

A korábbi F1-es csapatfőnöke elmondta, hogy nagyon meglepte őt a fiatal argentin versenyző teljesítménye, akitől nem várta az azonnali versenyképes teljesítményt: „Az első gondolatom az volt, hogy bárkit ültetnek Logan Sargeant helyére, minimum három-négy vagy öt verseny kell ahhoz, hogy az új srác felvegye a tempót.”

„Tévedtem vele kapcsolatban, Colapinto szinte azonnal versenyképes teljesítményt tudott nyújtani” – tette hozzá Szafnauer.

 

Kétszáz néző hatolt be a pályára, súlyos pénzbírságot kaptak az USA Nagydíj szervezői

Az incidens a célegyenesben történt a futam leintését követő pillanatokban: mikor az autók még levezető köreiket teljesítették, a bokszutcával szemben található lelátókról számos – az FIA becslései szerint körülbelül 200 – ember jutott be a pályára. A nézők átmásztak egy kerítést, ahonnan kétméteres mélységbe ereszkedtek le (a fotón jól látható szervizútra), majd átbújtak a pályától elválasztó hálós kerítés alatt és átjutottak a szalagkorláton.

A pályára történő behatolás az FIA biztonsági előírásainak komoly megsértését jelenti, ezért az ilyen esetek mindig a stewardok elé kerülnek. Az USA Nagydíj promóterére 500 ezer dolláros pénzbírságot szabtak ki – ebből azonban 350 ezer dollárt felfüggesztettek 2026. december 31-ig azzal a feltétellel, hogy hasonló behatolás nem történhet egyetlen FIA-eseményen sem a COTA-n. A pályán korábban sosem volt hasonló probléma: ez is oka, hogy a büntetés nagyobb része felfüggesztett. A szervezőket emellett év végig arra kötelezték, hogy a pálya többi, bejutásra alkalmas pontját is vizsgálják ki, és megfelelő intézkedéseket hozzanak.

Az elmúlt években a korábbiaknál sűrűbbé vált, hogy nézők juthassanak a pályára, amikor nem szabadna: idén Kanadában, tavaly Ausztráliában és Brazíliában volt erre példa, de azokban az esetekben pénzbüntetést nem szabtak ki.

Fotó: Red Bull Content Pool

Hamilton beáldozná a futamát Russellért

A falban ért véget George Russell számára az USA Nagydíj szombati időmérője. A Mercedes pilótája a Q3 vége felé csúszott ki nagy sebességgel a 19-es kanyarban, a becsapódás következtében pedig rendesen tönkretette az új fejlesztésekkel telerakott autóját. Russell egy interjúban elárulta: csapattársa, a Q1-ben kieső Lewis Hamilton felajánlotta neki, hogy átadja az ő autójáról az új alkatrészeket.

„Jelenleg csak az alkatrészek miatt aggódunk” – idézi Russell szavait a Motorsport. „Vissza kell vennünk a fejlesztésekből. Lewis nagylelkűen felajánlotta az övéit, de nem fogunk cserélni. Szóval nem tudom, mi fog most történni, de ez a legnagyobb gondunk jelenleg.”

A vártnál gyengébben sikerült időmérő rengeteg kérdőjelet hagyott Russellben, egyelőre azonban nem találja a választ arra, miért estek vissza péntekhez képest.

„Egész szezonban jól ment az autó, pole-pozíciókért és futamgyőzelmekért harcoltunk. Tegnap mindketten versenyben voltunk a pole-ért, ma pedig majdnem mindketten kiestünk a Q1-ben.”

„Nem tudjuk a választ, miért találjuk magunkat mindig ebben a helyzetben. Így reagál az autó a gumikra, a hőmérsékletre, a szélre, az apró változásokra. De az egész idényben ez volt a történet, a régi fejlesztésekkel, az új fejlesztésekkel… Vagy ott vagyunk az élmezőnyben, vagy fél másodperccel, hat tizeddel lemaradva” – foglalta össze a brit.

Red Bull-tesztet és -ülést harcolna ki a Honda Tsunodának

Karrierje legjobb szezonját futja a Formula-1-ben Yuki Tsunoda, ennek ellenére eddig egyszer sem merült fel igazán komoly lehetőségként a neve a Red Bullnál, sokkal inkább tűnt esélyesebbnek Sergio Perez leváltására korábban Daniel Ricciardo, jelenleg pedig Liam Lawson – jóllehet, Helmut Marko nemrég utalt rá, hogy a japán is jelölt, és egyfajta szétlövés jön az utolsó 2024-es futamokon közte és az új-zélandi között. Mindenesetre a Tsunodát hosszú ideje támogató Honda, amely jelenleg még a Red Bull motorprogramjának partnere, szeretné elérni, hogy legalább egy tesztet biztosítsanak a Visa RB versenyzőjének az anyacsapatnál:

„Tsunodát illetően az a célunk, hogy keményen dolgozzunk és ülést biztosítsunk neki a Red Bull Racingnél” – nyilatkozta Koji Watanabe, a HRC elnöke a Motorsport.com szakportálnak. „Hisszük, hogy tehetséges. Természetesen a pilótadöntések végső soron a csapaton múlnak, de partnerként erősen kértük azt, hogy adjanak lehetőséget Tsunodának, hogy vezethessen és tesztelhessen egy Red Bull-autót. Szeretnénk legalább lehetőséget adni neki, hogy megmutassa a képességeit. Közvetlenül Christiannal beszéltem erről, nem zárta ki mindezt. Még semmi sincs eldöntve, de úgy gondolom, alaposan kell haladnunk.”

Watanabe annak ellenére is a Red Bull irányába terelné Tsunodát, hogy 2026-tól már szakítanak az energiaitalosokkal, s helyettük az Aston Martin teljes gyári partnerei lesznek: „Ha minden jól megy és Tsunoda képességeit elismerik, akkor hisszük, hogy 2026 után is a Red Bullnál maradhat és bajnokságokért harcolhat. Ideális lenne Tsunoda számára, ha Red Bull-pilóta lenne. Nem arról van szó, hogy örökre szakítana akkor a Hondával. Jelenleg arra kell koncentrálnia, hogy megszerezze a Red Bull-ülést, és ha ez a célja, hajtania kell érte.”

f1-tsunoda-visarb-austin

Norris „tökéletesen védekezett”, Leclerc nem számított rá

Lando Norris az austini F1-es sprint utolsó körében kemény manőverrel tartotta maga mögött Charles Leclerc-t, melyet a sportfelügyelők végül nem minősítettek szabálytalannak. A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur így értékelte a történteket: „Lando egy kicsit megmozdult a féktáv alatt. Nem tudom, hogy volt-e kontakt vagy sem, de nagyon közel volt, és egy kicsit veszélyes is volt.”

pf-lec-nor-1 (1)

A kitérő manőverre kényszerülő Leclerc hirtelen roppant dühös lett, viszont mire kiszállt az autóból, kissé lehiggadt: „Nem számítottam rá, hogy ezt teszi. Talán a pillanat hevében úgy gondoltam, hogy a fékezés alatt bemozdult. Vissza kell néznem. Úgy tűnik, hogy a határon volt azzal, ahogy azt a kanyart vette, de végül is versenyzünk. Meg akarta tartani a pozícióját. Megpróbáltam, és nagyon necces volt, majdnem összeütköztünk, de végül megúsztuk.”

A Sky szakértője, a 2009-es világbajnok Jenson Button megvédte honfitársát: „Ez volt a tökéletes védekezés, nincs ezzel semmi baj. Fékezés közben fordult, de ott mindig ezt csinálod. Nem csinált semmi rosszat, így kell védekezni abban a kanyarban. Csak épp Charles nem számított rá, mert addig senki nem védekezett ott. Szerintem Lando pont jól csinálta, ezt az ívet autózod ott, amikor védekezel.”

pf-lec-nor-2

Norrist vizsgálták a felügyelők a Leclerc elleni védekezés miatt

Nem elég, hogy az utolsó kör elején elbukta a Formula-1-es USA Nagydíj sprintjének második helyét, még a harmadik pozíciója is veszélybe került Lando Norrisnak. A pálya utolsó szektorában ugyanis már a másik ferraris, Charles Leclerc támadta a McLaren-pilótát, aki azonban keményen behúzta elé az autóját, ami miatt a monacóinak korrigálnia is kellett. A leintés után az FIA aztán jelezte, hogy beidézték Norrist: Leclerc arra panaszkodott a rádión, hogy a brit a féktávon mozgott be.

Maga Norris a dobogósoknak tartott FIA-sajtótájékoztatón azzal védte meg a manőverét, hogy a pálya azon szekciójában eleve fékezés közben kell kanyarodni: „Nem tudom, hol… ó, ahol végig kanyarodnod és fékezned kell? Úgy értem, a kanyarodás közben fékezel… Szóval szerintem van ennek így értelme” – reagált a vb-összetettben második pilóta a vizsgálatra vonatkozó kérdésre.

A felügyelők hamar ítéletet hoztak: a rendelkezésre álló felvételek áttanulmányozása után arra jutottak, hogy nem került sor jelentős irányváltásra féktávon, a Norris által bemutatott manőver egy legitim védekezési megmozdulás volt, így a stewardok szerint nem volt szó kiszámíthatatlan vezetésről, ezért nem járt büntetés a britnek, aki maradt a harmadik helyen.

f1-norris-austin-mclaren-1

Még idén bejelenti új motorpartnerét az Alpine

Az Alpine idén kinevezett csapatfőnöke, Oliver Oakes az austini F1-es hétvégén arról beszélt, hogy jelenleg is zajlik a folyamat, mely során kiválasztják a franciák motorpartnerét a 2026-os szezontól kezdődő új érára: „A cégcsoport szintjén világossá tettük, hogy a lehető legjobb motort akarjuk az autóban, és ez a folyamat most is zajlik. Vizsgáljuk a lehetőségeket, és szerintem tájékoztatással leszünk, ha lesznek híreink.”

oakes-alpine

Amikor megkérdezték, hogy ez mikorra várható, Oakes így felelt: „Még az év vége előtt. Rendben van ez így?” – mondta tréfásan, majd arra is kitért, hogy milyen elvárásai vannak a szezon hátralévő részére: „Inkább arról van most szó, hogy alaposan áttekintjük, hogyan dolgozik együtt a csapat a nehéz szezonkezdet után.”

„Úgy gondolom, hogy nagyon összeszedték magukat, hogy kemény munkával javítsanak a teljesítményen az év utolsó néhány versenyére. Mi pedig csak azt nézzük, hogyan tudunk fejlődni mostantól a jövő év elejéig.”

gasly-cota

Leclerc nem akar érdemtelenül bajnok lenni

Az austini sprintet megelőzően Lando Norris lemaradása 52 pont Max Verstappennel szemben, ami azt jelenti, hogy a brit versenyzőnek reális esélye van a világbajnoki címre, s matematikailag még Charles Leclerc is beleszólhat a küzdelembe, hiszen Norris mögött további 34 egység a lemaradása.

leclerc-cota-3

A monacói versenyző úgy érzi, csak akkor nyerhet, ha mindkét éllovasnak komoly balszerencséje lesz – de ő nem akar így nyerni, és szerinte nem is érdemelnék meg idén a végső győzelmet:  „A lehető legjobban kell befejeznünk ezt a szezont, mielőtt elkezdenénk a következővel foglalkozni. De a versenyzői bajnok cím nagyon nehéz lenne. Ha megnyerjük, az azért lesz, mert az utolsó hat futam alatt nagyon szerencsések voltunk, ellentétben Maxszal és Landóval.”

„És én nem kívánom ezt nekik. Nekünk ki kell érdemelni a győzelmet, és idén még nem érdemeljük meg. De dolgozunk rajta” – mondta Leclerc a belga RTBF-nek. „Közelebb vagyunk a konstruktőri címhez, de ahhoz sincs meg a legjobb autónk. Jelenleg a McLarennek van a legjobb autója, megelőzve a Red Bullt és a Ferrarit, de keményen dolgozunk, hogy megfordítsuk a tendenciát.”

leclerc-cota-2

Marko nem érzi úgy, hogy megsértette volna Norrist

Zak Brown az austini F1-es hétvége pénteki napján kritikával illette Helmut Markót, miután a Red Bull tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy Lando Norris mentális gyengeségei miatt maradhat alul a világbajnoki küzdelemben Max Verstappennel szemben. A McLaren első embere úgy fogalmazott, hogy Marko megszólalása ízléstelen volt, és 10-20 évvel korábbi időket idéz fel.

marko-doktor-2024

Az osztrák veterán a Motorsport Magazin hasábjain védte meg magát: „Megkérdezték, hogy ki nyeri a világbajnokságot, mire én úgy feleltem, hogy Max lesz az, mert ő a legerősebb mentálisan, s ő a leggyorsabb versenyző. Ha megnézzük, hogy a rajtnál Max hányszor nyer pozíciót, illetve védi meg a pozícióját, s ugyanez hányszor sikerül Landónak, szerintem egyértelmű.”

Az eset külön pikantériája, hogy az F1-es versenyzők közül épp Norris beszél a legtöbbet nyíltan a mentális nehézségeiről, legutóbb a mentális egészség világnapján üzent a témával kapcsolatban.

norris-silverstone-3

Colapinto csalódott az SQ3-as szereplés ellenére

Bejutott az USA Nagydíj sprintidőmérőjének harmadik szakaszába az első F1-es szezonját teljesítő Franco Colapinto, a williamses pilóta erős bemutatkozása így Austinban is folytatódik. A 21 éves versenyző csapattársát, a megforgó Alexander Albont is jócskán megverte, a brit-thai SQ1-es búcsúzásával szemben Colapinto a tizedik helyről rajtolhat majd a sprintfutamon. A szép eredmény ellenére így sem elégedett a Williams tehetsége.

„Egy kicsit bosszús vagyok, mert jó helyzetben voltam, és úgy nézett ki, hogy meg tudjuk verni, vagy legalábbis tudunk harcolni a körülöttünk lévő autókkal. Elkövettem egy hibát a körömben az első kanyarban, csúszkáltam az első és a hetedik kanyarban. Próbáltam visszahozni az elvesztett időt, de egyszerűen nem sikerült” – értékelt az F1 kameráinak az argentin.

Lawson mellett Zhou is rajtbüntetést kap vasárnapra

Nem a VCARB-ba ülő új-zélandi lesz az egyetlen, akinek rajtbüntetéssel kell számolnia Austinban. A Sauber/Stake kicserélte Guanyu Zhou hajtásláncában az energiatároló komponensét. Ebből az egységből a szezon során kettő megengedett, de a #24-es számú autó már négynél jár – ez öt rajhelyes hátrasorolást jelent, amely a szabályok értelmében a szombati sprinten még nem, csak a vasárnapi nagydíjon lép érvénybe.

Az említett Liam Lawson Daniel Ricciardótól megörökölt autójában az erőforrás összes komponensét cserélik, egy elem kivételével a limitet átlépve: ez számszerűsítve 60 rajthelyes hátrasorolást jelent, azaz egymáshoz viszonyított kvalifikációs eredményüktől függetlenül Zhou biztosan Lawson elől indul a rajtrács végén az USA Nagydíjon.

„Nagyon szomorú ez a francia motorsport számára” – Ocon

Az Alpine-tól szezon végén távozó Esteban Ocont a Renault F1-es motorprogramjának leállításáról kérdezték, melyre meglehetősen bánatos módon reagált a 28 éves francia.

„A csapat versenyzőjeként nehéz ezt kommentálni” – mondta Ocon.

„Franciaként rajongói szemmel és versenyzőként is szomorú ez a történet. Ez minden, amit mondani tudok. Nagyon szomorú ez a francia motorsport számára, de ennél többet nem tudok mondani” – tette hozzá az egyszeres futamgyőztes versenyző.

Az Alpine 2026-tól nagy valószínűség szerint a Mercedes erőforrásait használja majd az F1-ben.

 

Megerősítették: Lawson a mezőny végéről startol az F1-es USA Nagydíjon

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már nem sokkal a Daniel Ricciardo–Liam Lawson csere bejelentése után elhintette, hogy a Visa Cash App RB-nél visszatérő pilótára rajtrácsbüntetés vár motorcsere miatt a Formula-1-es USA Nagydíjon – igaz, a szakember vélhetően tévedésből úgy fogalmazott, hogy a sprintre kapja ezt a hátrasorolást az új-zélandi.

Az FIA az austini hétvége péntekjén megerősítette, hogy Lawson – pontosabban a Visa RB az ő autójával – átlépte a megengedett mennyiséget belsőégésű motorból, turbófeltöltőből, MGU-H-ból, MGU-K-ból, akkumulátorból és vezérlő-elektronikából egyaránt, mindez pedig összesítve azt eredményezi, hogy a versenyző csak a rajtrács legvégéről indulhat majd a vasárnapi futamon a COTA-n.

f1-lawson-visarb-austin-1

Hamilton: Nincs elég idejük a csapatoknak a sprinthétvégéken

Egy sprinthétvégével tér vissza az F1 pár hetes kihagyás után Austinban. Az USA Nagydíj pénteki napján a sprinteknél megszokott formátum szerint csak egy szabadedzés áll a csapatok rendelkezésére, hogy tökéletes állapotba hozzák az autókat, hiszen utána három órával – magyar idő szerint pénteken késő este – már jön is a sprintidőmérő. Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája azt kifogásolta, hogy nincs elég idejük az istállóknak a sprinthétvégéken megtalálni a megfelelő beállításokat.

„Eléggé lehetetlen, hacsak nem működik az autó már az elejétől. Tavaly nem kellett túl sok dolgon változtatnunk, az autó egyensúlya az elejétől kezdve jó volt, de tízből kilencszer-kilenc és félszer nem ez a helyzet.”

„Nehéz, de mindenkinek ugyanazok a körülmények, ez nagy jelentőséget ad a szimulációknak. Az elmúlt évben nem voltak túl jók a szimulációink, de folyamatosan dolgozunk rajtuk. Mások kimennek a pályára és rögtön jól működik az autójuk – reméljük, most mi is ilyenek leszünk. Egyértelműen elkövettünk pár hibát, de remélhetőleg tanultunk belőlük, és most már jobb alapokról tudunk kezdeni” – idézi Hamilton szavait a racingnews365.com.