DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat

Előszedte bakui hátsó szárnyát, a padlón is módosít a szünet előtt az Aston Martin

A konstruktőri versengésben lépéshátrányba került istálló a nyári szünet előtti utolsó helyszínen is bevet egy fejlesztési csomagot: változik a pálya igényeihez igazított hátsó szárny, valamint a padló is módosul.

Az alacsony leszorítóerős szárny, amelyről hiányzik a Gurney-toldat, ismerős lehet a csütörtökön készült képeken: Bakuban már használta az istálló. A hátsó légterelő kapcsán Mike Krack csapatfőnök nyilatkozta: nem csupán Belgiumra, hanem más, alacsony leszorítóerős pályákra is szánják, mint amilyen Monza vagy Las Vegas lesz.

Nagy kérdőjel a Red Bull számára az új fejlesztési csomag

Fejlesztésekkel érkezik a Red Bull a rövid őszi szünet utáni első versenyhétvégére, az USA Nagydíj helyszínéül szolgáló Austinba. Fontos lenne az energiaitalosoknak, hogy beváljon az új fejlesztési csomag, hiszen Max Verstappenre egyre inkább közeledik Lando Norris a bajnoki összetettben. A holland pilóta viszont úgy nyilatkozott, hogy még ők sem tudják pontosan, mit várjanak az új, austini elképzeléstől.

„Nem próbáltam ki a szimulátorban, úgyhogy meglátjuk. Nem volt túl sok időnk arra, hogy mindent leteszteljünk. Őszintén szólva jelenleg nem tudom megmondani, mit fog hozzáadni (a fejlesztés a teljesítményünkhöz – a szerk.). Csak annyit tudok, hogy amikor beülök az autóba, akkor igyekszem a legjobbamat nyújtani, ha pedig az autó képes a jó eredményekre, akkor én azokat fogom szállítani. Ha nem képes rá, akkor egy picit nehezebb lesz” – idézi a racingnews365.com a regnáló világbajnokot.

Verstappen csapattársa, Sergio Perez hasonlóan nyilatkozott az új fejlesztésekről a hétvégét megelőzően. 

Jeges futam, utcai pálya, 10 hónapos szezon – felforgatták a WRX 2025-ös naptárát

A jelenlegihez és előző évekhez képest egy hosszában és helyszíneiben is jelentősen eltérő versenynaptárt fogadott el a WMSC a Ralikrossz-világbajnokság számára. A 2025-ös szezon már januárban elkezdődik, méghozzá Kanadában, a WRX történetének első jeges versenyén. Az évad november végéig tart majd, az utolsó forduló szintén egy újdonság lesz, a sorozat első versenye Ausztráliában – azaz a teljes szezon 10 hónapot ölel fel, míg a júliusban kezdődött 2024-es évad mindössze öt hónapon át tart.

Ugyancsak változás, hogy újra lesz utcai pálya a WRX-ben, az Egyesült Királyságban alakítanak ki egyet. Változik a portugál helyszín, amely Montalegréből Lousadába kerül át, míg Finnország négy év kihagyás után nem a megszokott Kouvalával, hanem a Kymiringgel tér vissza.

Mindössze három fix pont lesz a naptárban, köztük az egyik Nyirád, a magyar vb-fordulóra április 11-13-án kerül sor. Svédország és Höljes, valamint Törökország és az Istanbul Park tartotta még meg helyét (utóbbi helyszínen tartják az idei szezonzárót Kína helyett) – így a 2024-es öt helyett nyolc helyszínből áll a WRX naptára.

1. Kanada

Trois-Rivières

január 23-25.

2. Magyarország

Nyirád

április 11-13.

3. Portugália

Lousada

május 2-4.

4. Nagy-Britannia

 

május 30. – június 1.

5. Finnország

Kymiring

június 13-15.

6. Svédország

Höljes

július 4-6.

7. Törökország

Istanbul Park

július 25-27.

8. Ausztrália

 

november 21-23.

 

Fotó: Red Bull Content Pool

Marquezé a péntek Phillip Islanden, Martin bukással is Bagnaia előtt

Kissé zaklatottan indult a MotoGP Ausztrál Nagydíjának hétvégéje péntek délelőtt, ugyanis az első szabadedzést csaknem kétórás halasztgatás-tologatás után törölni kellett a heves esőzés miatt. A délutáni tréningre aztán már felszáradt a pálya, ekkor viszont a már jól ismert Phillip Island-i vadvilág okozott fennakadást: a pályára tévedő tyúkludak miatt a piros zászlók is előkerültek néhány percre.

Az edzésen Marc Marquez diktálta a tempót, a Gresini Ducati nyolcszoros világbajnoka húzta be az elsőséget. Öccse és csapattársa, Alex Marquez került hozzá a legközelebb, a legvégén beelőzve Marco Bezzecchit. Mögöttük jött a két vb-aspiráns: Jorge Martin úgy is előzte Francesco Bagnaiát, hogy a gyakorlás elején bukott, a hajrában pedig egy nyuszi zavarta meg a gyorskörét. A top 10-be – és ezáltal a Q2-be – még két ducatis jutott Fabio di Giannantonio és Franco Morbidelli révén, de ott volt egy Aprilia Maverick Vinalesszel, egy KTM Brad Binderrel és némi meglepetésre egy Yamaha is Alex Rinsszel. Ráadásul utóbbi kollégája, Fabio Quartararo is épp csak kiszorult onnan, a francia még a két eleső KTM-est, Jack Millert és Pedro Acostát, valamint a gyári ducatis Enea Bastianinit is megelőzte.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Gresini Ducati 1'27.770  
2. Álex Márquez Gresini Ducati 1'27.872 0.102
3. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'27.958 0.188
4. Jorge Martín Pramac Ducati 1'27.967 0.197
5. Francesco Bagnaia Ducati 1'28.013 0.243
6. Maverick Viñales Aprilia 1'28.160 0.390
7. Brad Binder KTM 1'28.265 0.495
8. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'28.312 0.542
9. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'28.320 0.550
10. Alex Rins Yamaha 1'28.428 0.658
11. Fabio Quartararo Yamaha 1'28.443 0.673
12. Jack Miller KTM 1'28.469 0.699
13. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'28.528 0.758
14. Johann Zarco LCR Honda 1'28.576 0.806
15. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'28.628 0.858
16. Enea Bastianini Ducati 1'28.759 0.989
17. Joan Mir Repsol Honda 1'28.773 1.003
18. Aleix Espargaró Aprilia 1'28.782 1.012
19. Luca Marini Repsol Honda 1'28.820 1.050
20. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'29.293 1.523
21. Lorenzo Savadori Trackhouse Aprilia 1'29.869 2.099
22. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'30.058 2.288

motogp-marquez-phillipisland-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Senna a példaképem, bár csak videón láttam őt versenyezni” – Antonelli

A rá legnagyobb hatást gyakorló személyekről beszélt a Mercedes 2025-ös versenyzője, Andrea Kimi Antonelli. Mikor példaképe került szóba, Ayrton Senna nevét mondta: a válasz azért meglepő, mert a fiatal versenyzők többnyire olyan bajnokokra néznek fel, akiket gyerekként, mikor még távolinak és elérhetetlennek tűnt az F1, versenyezni láttak, Antonelli viszont 2006-ban született, 12 évvel Senna halála után.

„Ő a példaképem. Nem láttam őt saját szememmel, életem során versenyezni, de láttam a videókat, és azokon keresztül fel tudtam fogni, mennyire különleges volt. Ezért ő a szerepmodell számomra. Mindig a legtöbbet hozta ki abból, amit csinált, én pedig a videókon keresztül igyekeztem a legtöbbet tanulni tőle. Így vált inspirációmmá” – magyarázta az F2 hivatalos oldalának Antonelli. Négy pillanatot is kiragadt Senna pályafutásából:

„Eszembe jut Donington 1993-ból, amikor az esőben nyert futamot, és szinte mindenkit lekörözött, aztán a monacói köre, vagy Jerez, ahol két autót kellett kikerülnie, mégis pole-t szerzett. Spa is, ahol kiugrott az autóból, hogy leállítsa a másik versenyző motorját, mivel látta, hogy nincs magánál” – sorolta az archív videókból összeszedett emlékeket Antonelli.

„Nem csupán jó versenyző, de jó ember is volt, empátiával. Az az álmom, hogy ha eljutottam az F1-be, legalább egy kis részét elérjem annak, ami neki sikerült. Ő volt az első, aki hatást gyakorolt rám és inspirált.”

Fotó: Ollé Iván

„Csak egyetlen csapat cserélget év közben” – Button szerint nincs rendben a Red Bull módszere

Daniel Ricciardo szezon vége előtti menesztése és Liam Lawson VCARB-ba ültetése kapcsán tört pálcát Jenson Button: a 2009-es világbajnok rávilágított, pályafutása során egyetlen csapattól sem látta, hogy úgy cserélné versenyzőit, mint a Red Bull és fiókcsapata.

„Ez vicces, mert egyetlen csapat van, amelyik szezon közben hoz és tesz ki versenyzőket, három, hat futam után, ez a csapat pedig a Red Bull. Szokatlan, egész pályafutásom során nem tapasztaltam ilyet, hacsak nem tette valaki az autót minden futamon a falba, és nem mondták azt neki, hogy ezt már nem engedhetjük meg” – vázolta a Sky Sports podcastjében Button, aki érezhetően nem ért egyet a Red Bull szemléletével: egy versenyző több időt érdemel a bizonyításra.

„Furcsa, és sosem éreztem úgy, hogy rendben van, mindig úgy éreztem, hogy egy versenyző megérdemel egy szezont, amely során megmutathatja, mire képes. Egy bajnokságban az számít, mennyi futamot szerzel a szezon során, nem az, hogy a felénél mennyi van. De ők mindig a saját módjukon csinálták.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Német szupercsapat: Vettel és Schumacher újra egy párost alkot

Egy hete jelentették be, hogy a kimaradt 2024-es verseny után 2025-ban újra megrendezik a Race of Championst: a Bajnokok Tornájának Ausztrália, Sydney ad otthont, a 2000-es olimpia helyszínével, az Accor Stadiummal március 7-8-án, egy héttel az Ausztrál Nagydíj előtt.

Most pedig az első pilótapárosról adtak ki közleményt: Németországot az utoljára épp 2023-as RoC-on versenyző Sebastian Vettel és Mick Schumacher képviseli, a negyedszer összeálló „szupercsapat” (ahogy a szervezők fogalmaznak), amely 2019-es ezüstérmes lett a Nemzetek Kupájában. A Vettel–Schumacher összeállítás múltja jóval messzebbre nyúlik, az édesapa, Michael Schumacher és az akkor még ifjú Vettel hatszor győztek párosban, utóbbi 2015-ben egyénileg lett a bajnokok bajnoka.

A szervezők már a helyszín bejelentésekor közölték, a hétszeres bajnok Supercars-legenda Jamie Whincup lesz hazájának egyik képviselője az eseményen, így egyelőre három indulók ismerünk – a következő hetekben számos további nagy név részvételének nyilvánosságra hozatalát ígérik.

Marko: Ezért különleges Adrian Newey

Dr. Helmut Marko szerint Adrian Newey kivételes képességű szakértő, és az ő elvesztése akkor is fáj a Red Bullnak, ha természetesen megpróbálják több remek szakemberrel házon belül pótolni.

„Nemcsak az aerodinamikához ért, hanem a mechanikai tapadáshoz is” – mondta Marko a Motorsport Magazinnak, kiemelve azokat a tényezőket, amelyek megkülönböztetik Newey-t az ellenfelektől.

„Körbejárja az autót a jegyzettömbjével, beszélget a sofőrrel és megoldásokat talál. Ezért Newey egyértelműen kivételes szakértő. Amikor elveszítesz valakit, aki ilyen, az nagy csapás. Rengeteg jó fiatalunk van, és biztos vagyok benne, hogy pótolni tudják a távozását. De tévedés lenne azt mondani, hogy nem tett semmit a csapatnak.”

f1-redbull-newey

fotó: Red Bull Content Pool

Verstappen: Mindenkiben kérdőjelek vannak 2026 miatt

2026-ban új szabályok érkeznek az F1-be, mely lehetőséget szolgátat arra, hogy az erősorrendben is nagyobb változás álljon be. Max Verstappen, a Red Bull háromszoros világbajnok versenyzője úgy véli, mindenki bizonytalan a két év múlva érkező regulák miatt.

„Teljesen új autók és új motorok érkeznek. Mindenkiben vannak kérdőjelek emiatt – még azokban is, akik jelenleg a legjobb helyzetben vannak. Mindig ott van az emberben az a kérdés, hogy valóban nagyszerű munkát végzett-e az utóbbi időben, illetve az is felmerül, hogy meddig lehet ezt az állapotot fenntartani.”

Verstappen arra is kitért, hogy a jövője szempontjából fontos tényező lesz az, hogy mennyire nyeri el a tetszését az új szabályrendszer: „Meglátjuk majd, hogy jó lesz-e vezetni a 2026-os autókat” – tette hozzá a világbajnoki címvédő.

„Hamilton nem tud vízen járni” – Ralf Schumacher

Ralf Schumacher a Formel1.de-nek elmondta, hogy véleménye szerint Lewis Hamilton nem hasonlítható Michael Schumacherhez, és sokkal inkább Max Verstappen az, aki a német legendához hasonlót alkothat a száguldó cirkuszban. 

Hiába áll tehát Michael Schumacher és Lewis Hamilton neve mellett is egyaránt hét világbajnoki cím, Ralf szerint Hamilton soha nem fog eljutni olyan magas szintre, amit testvére képviselt. 

„Lewis Hamilton soha nem fog felérni oda, ahol Michael volt. Még fényévek múlva sem” – jelentette ki Ralf Schumacher.

„Azt gondoltuk, hogy Hamilton tud vízen járni, de nem ez a helyzet. Verstappenről is ugyanígy vélekedtünk, habár úgy gondolom, hogy a tehetségét tekintve Max többre viheti Hamiltonnál. Max képes megteremteni a különbséget – nagyobb mértékben tudja ezt megtenni, mint Hamilton. Verstappen manapság ugyanazt csinálja, amit Michael tett: megteremti a különbséget” – tette hozzá Ralf Schumacher.

Fotó: Furcsa trófeákat adnak át a hétvégi F1-es USA Nagydíjon

A Pirelli és az olasz Matteo Macchiavelli képzőművész közös munkájából születtek meg a Heroo névre hallgató trófeák, amelyek a hétvégi F1-es USA Nagydíj díjai lesznek majd. A formavilág és az ötlet meglehetősen szokatlan:

500_photo1

pirellipodiumtrophy-heroo

fotó: Pirelli

Montoya: Engem seggfejnek tartanak, Ricciardót kedves srácnak

Az aktív versenyzéstől tavaly visszavonuló, de időről időre még most is autóba pattanó egykori F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya a sportágból távozni kényszerű Daniel Ricciardo számára Mick Schumachert hozta fel pozitív példaként azzal kapcsolatban, hogy koránt sem ér véget a világ azzal, ha valaki kikerül a száguldó cirkuszból – persze mindenekelőtt döntenie kell, hogy mit szeretne kezdeni a jelenlegi helyzettel.

ricciardo-2018-monaco

„Vajon kellően élvezi-e a versenyzést, vagy inkább a Red Bull nagyköveti pozíciója és az azzal járó közösségi szerep tetszene neki? Inkább járkálna a versenyekre és eseményekre, és élvezné mindezt a vezetéssel járó nyomás nélkül, vagy inkább köszönetet mond, és távozik? Mert ha számára elegendő az, hogy versenyezhet, és ez az egész igazából erről szól a számára, akkor bárhol találhatna helyet.”

„Ha akarod, van élet az F1 után is, a legjobb példa erre Mick Schumacher. Komoly problémái voltak az F1-ben, és nem úgy nézett ki, hogy valaha is lesz még helye valahol. Most viszont a Mercedes nagykövete, és az Alpine színeiben versenyez az endurance-világbajnokságban. Danny is képes lenne erre. Nagyszerű személyiség, hatalmas rajongótábora van, és nagyon népszerű.

„Ha rám gondolsz, mindenkinek az jut eszébe, hogy egy seggfej vagyok. Ha Danielre gondolsz, akkor viszont az, hogy ó, ő egy olyan kedves srác! Talán többet kéne Instagramoznom!”

montoya-verstappen

„Hitvány dolog volt”: Gene Haas telefonon rúgta ki a sonkát válogató Steinert

A Haas egykori csapatfőnöke, Günther Steiner mostanában több helyen is megszólalt, az i-nak adott interjújában többek között Max Verstappen káromkodásügyéről is kifejtette a nézeteit, valamint azt is elmondta, hogy szerinte miért nem kell egy csapatnak sem Mick Schumacher. Nemrég a Sky Sports podcastjében azt idézte fel, hogyan közölte vele Gene Haas, hogy mintegy egy évtizednyi közös munka után elválnak útjaik:

steiner-2023-2

„Őszintén szólva, éppen válogattam, hogy mit vegyek estére, amikor csörgött a telefonom. Azóta is minden alkalommal, amikor bemegyek abba a szupermarketbe, eszembe jut a hívás, de nem emlékszem, hogy feldúlt lettem volna miatta. Azt mondta, hogy nem akarom meghosszabbítani a szerződésedet, mire én úgy feleltem, hogy jó, részemről rendben. Ennyi volt, aztán mentem tovább, és vettem egy kis sonkát.”

Az Athleticnek nyilatkozva azonban egyértelművé vált, hogy Steiner most is sértve érzi magát amiatt, hogy Haas telefonon közölte vele a hírt: „Egy kissé hitvány dolog így csinálni azok után, hogy valaki felépített neked egy céget, és félmilliárd dollárt keresett neked. Az utolsó dolog, amire vágyok, hogy beszéljek vele. Már nincs szükségem rá.”

steiner-2023_1

Norris ismét a mentális egészség fontosságáról beszélt

Immár 30 éve hívták életre a mentális egészség világnapját annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a mentális egészség fontosságára, illetve a mentális betegségekkel kapcsolatos tévhitekre, az ilyen problémákkal küzdő embereket sújtó megkülönböztetésre. Az idei világnap a múlt hétre esett, s ennek kapcsán az ilyen kérdésekben többször megszólaló Lando Norris egy üzenetet osztott meg a közösségi oldalán – miután elnézést kért azért, hogy rettenetesen áll a haja:

„Különleges nap ez, ma van a mentális egészség világnapja, ezért szerettem volna egy gyors üzenetet küldeni, hogy elmondjam: remélem, mindenki jól van, de ha te nem, akkor sincs rá ok, hogy ne legyél jól. Biztos vagyok benne, hogy a világon mindenkinek megvan az oka a küzdelmekre, nehézségekre és hasonló dolgokra, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben van, és persze vannak, akiknek nehezebb, és vannak, akiknek könnyebb, mint másoknak. Szerettem volna mindannyiótokat biztosítani a szeretetemről, és mindenkinek a legjobbakat kívánni.”

„Lehet, hogy nem mindig úgy tűnik, hogy megteheted, vagy nem tűnik a legkönnyebb dolognak, de mindig vannak olyan emberek, akik biztosan szívesen meghallgatnak és beszélgetnek veled, és higgyétek el nekem, abban a pillanatban, hogy megszólaltok, hogy beszéltek róla, jobban fogjátok érezni magatokat, de ehhez át kell lépni ezt a határt, hogy megtegyétek. Biztos vagyok benne, hogy nehéz.”

„Szeretlek mindannyiótokat, legyetek ott a barátaitok és a családotok mellett, figyeljetek oda rájuk, és tegyétek meg ezeket a dolgokat, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hálásak lesznek, ha megteszitek.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

Steiner: Nem Mick Schumacherért voltam a Haasnál!

Amíg be nem jelentik, hogy ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa a Saubernél 2025-ben, az F1-es sajtóban garantáltan folyamatos téma lesz Mick Schumacher potenciális visszatérése, hiszen a fiatal német nevét maga Mattia Binotto is felhozta az elmúlt időben, s például Helmut Marko is a hétszeres világbajnok legenda fiának szerződtetése mellett korteskedett.

mick-schumacher-2024-2

A kérdésben megszólalt Schumacher (eddigi) egyetlen F1-es csapatfőnöke, Günther Steiner is, akit a Schumacher-rajongók sokszorosan elátkoztak, mivel szerintük miatta siklott félre a fiatal német királykategóriás karrierje. Steiner nyilatkozatában beszélt a döntés hátteréről, és arról is, mi jelenthet reményt mégis a Mercedes kötelékébe tartozó versenyző számára: „A Saubernél még mindig van egy szabad hely, de szerintem nehéz lesz.”

„Nekem nem volt problémám Mick Schumacherrel mint emberrel, ám a csapatnak másra volt szüksége, és nekem kellett változtatnom a csapat érdekében. Nem Mick Schumacherért voltam ott, hanem a Haasért. Jövőre több újonc is érkezik, Jack Doohan az Alpine-hoz, Oliver Bearman a Haashoz, Kimi Antonelli pedig a Mercedeshez. Ha valamelyikük nem teljesít, talán lehet neki esélye, mert nem sok fiatal pilótának van két év F1-es tapasztalata. Ám a Haasnál Kevin Magnussen mögött volt, és szerintem ezért nem kapott helyet.”

steiner-schumacher

Máshogy is kezelhették volna a káromkodásügyet?

Max Verstappen káromkodásügye kapcsán többen szóba hozták Günther Steinert, aki csapatfőnöki regnálása során maga sem fukarkodott az F-betűs szóval, s ez az ő esetében ahhoz is hozzájárult, hogy a Netflix Drive to Survive sorozatának egyik sztárja legyen. A Haas korábbi első embere az i kérdésére maga is megszólalt a kérdésben, s kifejtette nézeteit az ügyről:

verstappen-swearing-3

„Szükséges káromkodni egy sajtótájékoztatón? Nem, de ő az autót szidalmazta, nem más embereket” – mutatott rá Steiner is arra a fontos szempontra, amit többen mások, köztük Helmut Marko is megtett, majd arra is kitért, ő hogy kezelte volna a helyzetet: „Én összehívtam volna a srácokat, és megmondtam volna nekik, hogy vegyenek vissza egy kicsit, legyenek egy kicsit barátságosabbak ahelyett, hogy megbüntetem őket, és ezzel vitát szítok. Nem sok gyereket ismerek, aki nem ismeri az F betűs szót. Ez nem olyan fontos.”

„Aztán azt mondta, hogy a brit sajtó ellene van, ám szerintem nem ez a helyzet. Ők csak leírták, ami történt, a sajtó nem azért van, hogy jó képet fessen rólad. A szólásszabadság nem így működik, hagyni kell, hogy az embereknek meglegyen a maga véleménye. Mohamedet már régóta ismerem a raliból, és nem tudom, mi a célja. Olyan kérdésekről beszélünk, amelyek nem tartoznak a sporthoz. Nem a fontos dolgok közé tartoznak, hogy piercingekről és nyelvhasználatról beszélgessünk. Az FIA azért van, hogy irányítson” – zárta szavait a Haas korábbi csapatfőnöke.

steiner-2023-1

Vandoorne: Rosszkor voltam a McLarennél

Stoffel Vandoornet, a McLaren korábbi versenyzőjét egy interjúban az F1-es időszakáról kérdezték, mely közel sem alakult túl rózsásan a belga versenyző számára – legjobb helyezése a hetedik pozíció volt.

Vandoorne 2017-ben és 2018-ban volt a McLaren versenyzője Fernando Alonso csapattársaként, ám miután teljesítménye jelentősen elmaradt kétszeres világbajnok csapattársától, a wokingi istálló 2019-től Lando Norrisnak szavazott bizalmat.

„Nem voltak egyszerű évek. Ha megnézzük bárkinek a karrierjét, akkor azt láthatjuk, hogy ebben a sportban minden az eredményekről és az időzítésről szól. Az én esetemben az időzítés nem volt megfelelő a McLarennél” – mondta Vandoorne.

„Az autó egyértelműen nem volt elég jó abban a két évben. Újjáépítési időszakban volt a csapat, amikor nagyon sokan új pozícióba kerültek. Ami az eredményeket illeti, ez nem a legjobb időszak volt. Belgaként nem könnyű eljutni az F1-ig, szóval nagyon büszke vagyok erre a lehetőségre és továbbra is ez marad karrierem egyik legszebb időszaka” – tette hozzá a 32 éves versenyző.

Ijesztő baleset, lángoló autó Barcelonában

Hatalmas baleset történt a Fanatec GT World Challenge Europe versenyhétvégéjének első futamán Barcelonában. Az eső áztatta pálya célegyenesének végén préselték bele a szalagkorlátba Dylan Pereira Audiját, ami csúnyán megrongálódott és azonnal ki is gyulladt. Szerencsére a pilóta épségben ki tudott szállni az autóból.

 

 

A balesetet egy szurkoló is rögzítette a helyszínen a lelátóról, a felvételen közelről látszik Pereira kigyulladó autója.

 

Steinernél Norris a világbajnoki favorit

Hat versenyhétvége, ebből három sprinthétvége – ennyi ideje van Lando Norrisnak behozni a Max Verstappennel szembeni 52 pontos lemaradását a világbajnoki összetettben. Az idei szezon második felében egyértelműen a McLaren versenyzője nyújtotta az egyik legerősebb teljesítményt a mezőnyben, csapata tempóbeli előnyét elnézve a Red Bull-lal szemben pedig nem meglepő, hogy többen úgy gondolják, Norris elcsípheti Verstappent a bajnokságban. Többek között a Haas volt csapatfőnöke, Günther Steiner is a britet tartja az idei vb-cím favoritjának.

„Szerintem Lando jobb pozícióban van, mint Max, nálam 60-40 az arány. Landónak szüksége van egy kis segítségre a Ferraritól. Ha oda tudnak kerülni a McLaren és a Red Bull közé, ellophatnak néhány pontot a Red Bulltól. Landónak nagyon tetszene, ha ez sikerülne a Ferrarinak!”

Steiner azt is elárulta a Sky Sportsnak, hogy szerinte melyik csapat viheti haza a konstruktőri bajnoki trófeát: „Nem könnyű most a Red Bullnak, rajtuk van a nyomás. Meg fogják nyerni a bajnokságot idén? Nem hinném. Szerintem a McLaren fog nyerni.”

Binotto elmondta, mikortól vár győzelmeket az Auditól az F1-ben

Az Audi 2026-ban száll be a jelenleg Stake név alatt futó Sauber gyári partnereként a Formula-1-be. A bajor gyártónak nemcsak azért lesz nehéz dolga, mert saját erőforrást kell fejleszteniük, hanem azért is, mert jelenleg a hinwili alakulat a sereghajtó az F1-ben, idén egyedüliként állnak pont nélkül. Az Audi F1-es projektjének élére nemrég kinevezett Mattia Binotto is tisztában van vele, hogy időt vesz majd igénybe, amíg az élmezőnybe kerülnek – a Corriere della Sera interjújában arra a kérdésre, hogy mikor várhatunk győzelmeket tőlük, így felelt:

„Más csapatoknak évekbe telt, mire feljutottak a csúcsra. Jean Todt 1993-ban csatlakozott Maranellóhoz, az első konstruktőri vb-címet pedig 1999-ben nyerte a Ferrari. Ugyanez volt igaz a Mercedesre is. Öt-hét évbe fog telni. Arra számítunk, hogy 2030-ban fogunk tudni harcolni.”

f1-audi_1

Albon kíváncsian várja, milyen „eltérő struktúrát” hozhat magával Sainz

Jövőre új csapattársat kap a Williamsnél Alexander Albon, aki mellé a Ferraritól Lewis Hamilton szerződtetése miatt távozni kényszerülő Carlos Sainz érkezik. A thai-brit elárulta: még nem kezdtek komolyabb beszélgetésbe a Williamsről, de már várja a rutinos spanyol meglátásait.

„Nem sokat, nem” – idézi a RacingNews365.com Albont, aki a Sainzcal való párbeszédről nyilatkozott. „Beszélgettünk azelőtt, hogy aláírt volna. Most, hogy aláírt, a jelenlegi feladatára koncentrál a Ferrarinál. Biztos vagyok benne, hogy amint egyre közelebb kerülünk az év végéhez, elkezdünk majd kommunikálni. Nekem is fontos, hogy elmondjam neki azokat a területeket, ahol versenyzőként hajtanunk kell a csapatot.”

„Van néhány dolog strukturálisan, ami eltér a Ferrarinál és a Williamsnél. Van néhány elképzelése arról, hogy másfajta struktúrát alakítson ki a versenycsapaton belül, amit legalábbis szívesen meghallgatok és megnézem, miről van visszajelzése” – tette hozzá Albon.

f1-albon-williams_1