DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

F2: Először győzött a mezőny veteránja, rögtön dobogós az F3-as bajnok

Drámainak és körömlerágósnak nem nevezhető, de eseménydús futammal indult a Formula-2 szezonja: a 23 körös sprinten egyetlen baleset sem történt, de számos párharc vetített előre egy izgalmas évadot. Mindebből kimaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióból induló Ralph Boschung: a mezőny veteránja pályafutása első győzelmével kezdte hatodik szezonját, egy egészen sima sikerrel.

Az időmérőn szárnyaló, de ennélfogva kilencedik-tizedik pozícióból kezdő ART-k gondoskodtak a legtöbb akcióról a futam első felében: az F3-as bajnok Victor Martins ment meggyőzőbben, több roham után a második helyet is elvette Ayumu Iwasától – csak az utolsó előtti körben előzte meg őt a bajnokcsapat MP Motorsport új igazolása, Dennis Hauger.

Iwasa végül negyedik lett – Martins csapattársának, Pourchaire-nek egy ponton kinézett a dobogó is, a bajnokság fő esélyesének tartott francia azonban elfogyott a futam második felére, ötödik lett, de legalább megakadályozta Jehan Daruvalát, hogy az MP Motorsport indiaija az utolsó körben lemásolja Hauger késői előzését.

Tíz újonc szerepel az F2-es mezőnyben, akik közül a harmadik Martins mellett végül csak a hetedik Kush Maini szerzett pontot. Pedig a futam elején ennél jobbnak tűntek a kilátások, de a második pozícióból kezdő Roman Stanek csak 13. lett, a harmadiknak induló Arthur Leclerc pedig esélytelen volt a pontszerzésre elrontott rajtprocedúra miatt kapott stop-and-go büntetésével. Váratlanul gyengén indult a szintén bajnokesélyesként kezelt Jack Doohan szezonja, aki csak 11. helyen végzett, miután rosszul választott gumit, a kemény keveréket.

Az F2-es sprintfutam eredménye: 

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Ralph Boschung Campos Racing  
2 Dennis Hauger MP Motorsport 10.8
3 Victor Martins ART Grand Prix 16.1
4 Ayumu Iwasa DAMS 24.4
5 Theo Pourchaire ART Grand Prix 29.7
6 Jehan Daruvala MP Motorsport 30.9
7 Kush Maini Campos Racing 41.5
8 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 43
9 Zane Maloney Rodin Carlin 44.1
10  Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 48.5
11 Jack Doohan  Virtuosi Racing 49.2
12 Arthur Leclerc DAMS 50.1
13  Roman Staněk Trident 50.6
14  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 52.2
15  Oliver Bearman Prema Powerteam 53.7
16 Clement Novalak Trident 54.6
17 Frederik Vesti Prema Powerteam 54.6
18 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:04.4
19  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:08.7
20 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:13.3
21 Amaury Cordeel  Virtuosi Racing 1:13.8
22 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 55.5

Túlzásba vitte a halasztást, előrehozta szezonkezdetét a TCR Európa-kupa

Mi a járványveszély enyhülésének jele, ha nem ez? A Nagy Dánielt is foglalkoztató TCR Európa-kupa űzte eddig a leginkább biztonsági játékot a szezon csúsztatásával a világjárvány nyomán, hiszen áprilisban már egy olyan naptárt adtak ki, amely szerint a 2020-as szezon csak a szeptember 13-i hétvégén kezdődne Zolderben. Ezt egy két héttel ezelőtti közleményben tovább nyomatékosították, ám az eltelt időben a járvány rohamléptekben enyhült Európában, így a legfrissebb, immár véglegesnek kikiáltott naptárban már augusztus 23-ra került előre a szezonnyitó, arra a Paul Ricardra, amely pedig az előző verzióban már nem is volt benne. Összességében tehát pozitív fejlemények érkeztek a TCR Európa-kupa háza tájáról, amely az alábbi naptárral tervez, négy ország hat pályáján két-két futammal:

Augusztus 23. – Paul Ricard
Szeptember 13. – Zolder
Szeptember 27. – Monza
Október 11. – Barcelona
Október 24. – Spa-Francorchamps
November 8. – Jarama

Az már egy másik dolog, hogy a világkupa, a WTCR is kizárólag Európában tervez versenyezni idén...

tcr europe

 

Bottas kávéimádata újabb szintre lépett

A Mercedes finn pilótájánál sosem maradhat ki a szabadedzések/edzések/futamok előtti kávé, sok fotó készült már erről, a csapata is szokott vele poénkodni - most "Az első pörkölésem" címmel tett ki néhány fotót...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My first roast #VB77 @kahiwacoffeeroasters @tiffanycromwell

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés,

Három éve hunyt el Nicky Hayden – rá emlékezik ma a MotoGP

2017 májusában tragikus hír rázta meg a motorsport világát: közlekedési baleset következtében elhunyt Nicky Hayden. Az amerikai motoros 2006-ban egy roppant izgalmas és fordulatos szezon végén lett világbajnok a MotoGP-ben, s bár több címet nem tudott nyerni, személyisége így is a halhatatlan legendák közé emelte őt. Három éve, hogy a Kentucky Kölyök az égi versenypályákra költözött, a motoros közösség viszont nem felejtette el őt:

 

 

 

Az egész F1 neked üzeni: Újra versenyezni fogunk!

Az érzelmekre erősen ható, hétperces videóval foglalta össze a Formula-1 rendkívüli szezonjának eddigi történéseit.

"Nem így terveztük megünnepelni a 70. évfordulónkat. Az egész világ zárlat alá került a Covid-19-re adott reakciók miatt. De még ha nem is versenyzünk, így is tehetünk valamit: innoválunk, problémákat oldunk meg, vagyis azt tesszük, amiben az F1 a legjobb" - így vezette fel a kommentátor Martin Brundle a videót, amely az F1-es versenyek pillanatképei után a csapatok gyáraiban átalakult gyártási folyamatokra váltott át, ugyanis a legtöbb istálló lélegeztetőgépek fejlesztésével segíti országa egészségügyét. Ennek kapcsán pedig csapatfőnökök is megszólaltak, hangsúlyozva a feladat fontosságát és a sport áldozatkészségét.

Az utolsó percre aztán visszatérnek a vidám, lelkesítő pillanatok, az F1-es pilóták pedig otthonukból biztosítanak mindenkit a videó legeslegfőbb mondanivalójáról: Újra versenyezni fogunk! 

Ezt a hungaroringi előzést a legjobbak között tartja számon az F1

A Hungaroring vonalvezetése nem az előzésekrő vált híressé, és ez különösen igaz volt a pálya korai időszakában, amikor a célegyenes még nem nyúlt olyan hosszúra, mint manapság, az első kanyar pedig teljes mértékben az utolsóra hasonlított. 1986-ban a friss aszfaltot ráadásul egy szörnyen csúszos porréteg borította, de ez nem tántorította el Nelson Piquet-t abban, hogy a túlkormányzott autóval birkózva kívülről előzze meg Aytron Sennát. Az F1 szerint ez az előzés a valaha volt legjobbak közé sorolható.

70 éve rendezték az első Monacói Nagydíjat, amelyen a Ferrari csapata Ferrarival indult

A maranellói istálló jó érzékkel használja ki a különböző évfordulók adta marketinglehetőségeket, elég utánaolvasni a modern F1-es autóik elnevezéseinek. Az 1950-es Monacói Nagydíj esetében sem hagytak ki egy ilyen ziccert . A 70 évvel ezelőtti május 21-én rendezett futam volt az első a városi helyszínen, amelyre az olasz istálló saját fémjelzésű autóval nevezett. A Scuderia Ferrari már az 1930-as években is részt vett a hercegség utcáin rendezett viadalokon, de akkor még Alfa Romeóval.

Ha nem tudtátok volna, Sainz tulajdonképpen Norris ajándéka Leclerc-nek

Ezt a szálat maga Lando Norris bontotta ki egy rajongói kérdésre, miközben buzgón tekergette a házi szimulátorának kormányát. Norris jelenlegi csapattársa, Carlos Sainz a jövő évre a McLarentől a Ferrarihoz igazol, ahol Charles Leclerc csapattársa lesz - amikor pedig valaki megkérdezte a fiatal britet, mit szól ahhoz, hogy a monacói "ellopta" tőle Sainzt, szájbarágós magyarázatba kezdett.

„Charles nem lopta el a csapattársam, én ajándékoztam neki a csapattársam. Mondtam neki, hogy ’tűnj innen, menj Charles-hoz!’ Így volt, nem pedig fordítva. Nem úgy történt, hogy Charles mondta volna, hogy ’Lando, elveszem a csapattársad’. Egyáltalán nem. Az egészet rosszul gondolod.”

Oké.

Ha már maszkot kell húzni a versenyzőknek, legyen vicces

A rohamtempóban pótló NASCAR Cup Series szerdai darlingtoni versenyét követően a győztes Denny Hamlin igyekezett poénosan felfogni a maszkhordási kényszert, és egy mosolygó szájat ábrázoló védőfelszreléssel takarta el az egyébként minden bizonnyal a valóságban is mosolygó száját. 

 

 

EYguUo1UMAIdtd9

EYiuDdFXQAMQD7G

Jön a feleségek és barátnők szimulátorversenye az IndyCarban!

A női partnerre használt angol "better half" kifejezést lefordítva talán oldalbordák versenyeként aposztrofálható megmérettetés ötlete természetesen az USA-ból jött: az IndyCar-pilóták rendszeresen versenyeznek egymás ellen az online térben a pandémia ínséges idői alatt, ám most szerveztek egy virtuális versenyt az élettársaik számára is! 

Május 23-án, szombaton közép-európai idő szerint 20:30-kor az iRacing YouTube-csatornáján lesz követhető a jótékonysági verseny olyan hölgyek részvételével, akik többségének nincs semmiféle autóversenyzői múltja, viszont az IndyCar paddockjában már jól ismert karakternek számítanak párjaik oldalán.

A 16 résztvevőről elkészült az alábbi aranyos grafika, a lenti videóban pedig Robert Wickens feleségének, Karli Woodsnak már furcsa látomásai is vannak a verseny kapcsán...

EYgM_urXgAEnBMQ

Láttatok már iskolabuszversenyt 8-as alakú pályán?

Gyanútlanul kapcsolgattuk a tv-t, amikor az egyik sportcsatornán valami egészen szürreálisra bukkantunk: 8-as alakú, azaz egymást keresztező pályán versenyeztek befestett iskolabuszok. A konkrét versenyt ugyan nem találtuk meg az interneten, de nem akartuk, hogy olvasóink kimaradjanak az őrületből, így hoztunk egy kis kóstolót a műfajből (azt pedig már csak halkan tesszük hozzá, hogy később kacsakődobó-vb-ről és cseresznyemagköpő-versenyről is szerepelt a Sport2 adásában):

 

Fél pont döntött a világbajnoki címről: Az 1984-es szezonzáró összefoglalója

Rosberg, Prost, Mansell, Lauda és Senna voltak az 1984-es Portugál Nagydíj főszereplői, melynek végén Alain Prost nyert, de nem örülhetett: mclarenes csapattársa, Niki Lauda második helye elegendőnek bizonyult, hogy minimális különbséggel az osztrák nyerje harmadik világbajnoki címét. Az F1 Lauda halálának szerdai évfordulóján porolta le a felvételt, és készített mai stílusú összefoglalót.

Sainz kettes számú pilóta lesz? Elmondjuk, miért nem lesz az!

Legutóbbi podcastadásunkban természetesen nem mehettünk el szó nélkül a Ferrari legújabb igazolása mellett sem, így kitárgyaltuk, mire is számíthat az ifjú spanyol Leclerc oldalán. A vonatkozó részt (meg persze az egész, Jarno Trulli vendégszereplésével készült adást) az alábbiakban hallgathatjátok meg:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Törölték a WRX franciaországi fordulóját

Alig pár héttel az átalakított versenynaptár közzététele után ismét módosul a Ralikrossz-világbajnokság idei menetrendje. A szervezők ma egy közleményben hozták nyilvánosságra a döntést, miszerint a világjárvány elleni intézkedések következtében a szeptember első hétvégéjére beütemezett franciaországi helyszínnek nincs lehetősége fogadni a mezőnyt. 

Lohéac a módosított menetrend második állomása lett volna, de az országban mindössze napokkal az esemény előtt, augusztus 31-én ér véget a tömegrendezvényeket tiltó korlátozás, ami egy logisztikai rémálmot jelentene a sorozatnak. A helyszín a WRX-be való 2013-as visszatérése óta a versenynaptár egyik legnépszerűbbjének számít, alkalmanként 60 000 nézőt csábít a pályára.

A jelenlegi tervek szerint a széria első versenyhétvégéjét augusztus 20-23. között rendezik a svédországi Höljesben.

wrx-2018-france

Fotó: DPPI

A járvány utáni második versenyig kellett várnunk az első pályára beszaladó állatra

A NASCAR mezőnye vasárnap után szerdán ismét pályára gurult Darlingtonban, ahol ezúttal az eső is szerepet játszott a verseny alakulásában. Éppen piros zászlós etap volt, amikor egy róka tűnt fel a pályán – amiben az igazi csattanó, hogy az Egyesült Államokban a FOX közvetíti a széria futamait…

Alább a rókás jelenet mellett mutatjuk a Denny Hamlin győzelmével záruló viadal összefoglalóját is:

 

 

Ha unatkozol, hajtogass magadnak egy WRC-t

A Hyundai készítette egy sablont - le kell tölteni, kinyomtatni, kivágni, aztán szépen összehajtogatni belőle a regnáló világbajnok, Ott Tanak által is használt i20 WRC-t. Hajrá!

Katt ide!

post-pic-paperfold

Fernando Alonso és a 80 éves Mario Andretti is rajthoz áll hétvégén egy szimulátoros versenyen

A Legends Trophy sorozat következő állomására "Indianapolisban" kerül sor, azon a pályán, ahol Fernando Alonso debütált az IndyCarban - a spanyol pilóta rajthoz is áll a viadalon azok után, hogy múlr héten debütált ebben a sorozatban. Nem ő az egyetlen nagy név, többek között a már 80 esztendős Mario Andretti is ott lesz a rajtrácson, de a motorsport több nagyágyúját is megnézhetjük - például Juan Pablo Montoyát, Emerson Fittipaldit, Helio Castroneves, Gil de Ferran, Dario Franchitti, Tony Kanaan (ők mind nyertek már Indy500-at), de ott lesz Mika Salo, Vitantonio Liuzzi, Petter Solberg, Andy Priaulx, Tiago Monteiro, Tom Coronel, vagy Jan Magnussen is.

1ccb8c8e-ce85-44db-b806-6e47110c4b26

Új szintre emelték a kerékcsere-utánzatokat: ezúttal egy talicska volt a főszereplő

Ehhez nem is fűznénk kommentárt, a videó magáért beszél:

 

A koronavírus hatása: maximum a szezon felére van csak meg a háttér a magyar ralibajnoknál

A 2019-as abszolút magyar ralibajnok Vincze Ferenc és Igor Bacigál 2020-ban is együtt fog versenyezni, méghozzá a Dani Fischer Team Skoda Fabia R5 Evójával. Egy szűk 30 kilométeres tesztet már össze tudtak hozni a tavasz legelején, az alapján a pilóta úgy érzi, hogy ez az autó motorban és futóműben is jobb az elődjénél - a gond azonban most nem az autóval van.

Az Autósport és Formula Magazin TOP50 magyar autóversenyző listáján 2019-ben a második helyet megszerző Vincze a DIGI Sportnak elmondta, hogy a koronavírus miatt a szponzoraik egy része már nem tudja őket támogatni, így pedig jelenleg a hatfutamos bajnokságból csak két-három futamra van meg a hátterük - még van egy kis idejük, próbálják rendezni a dolgokat, de így elég nehéz helyzetben vannak. Dolgoznak azon, hogy legyen esélyük a címvédésre, de ehhez természetesen minden futamon rajthoz kellene állni.

A DIGI Sport videója itt elérhető!

vincze ferenc

Egy rövid európai szezonra készül a WTCR

Szeptemberi kezdés, hat európai helyszín, 16 forduló - ezek a Túraautó-világkupa elképzelései az idei évre. Francois Ribeiro, a sorozat promótere a Motorsportnak adott interjújában árult el részleteket a hamarosan nyilvánosságra hozandó 2020-as versenynaptárról. 

Terveik szerint a széria időszűke miatt visszatér a korábbról ismert háromfutamos versenyhétvégék formátumához. Ez alól két meg nem nevezett helyszín fog kivételt képezni, ezeken két futamra számíthatunk. A szervezők már felterjesztették terveiket az FIA felé, így jövő héten várható a versenynaptár bejelentése. Ribeiro már annak is kifejezetten örülne, ha 18-20 autó összejönne a csonka szezonra.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke néhány hete kihangsúlyozta, lobbiznak a korábban eltörölt magyar WTCR-fordulóért.

wtcr-hungaroring-20191

Amikor a kemény munka gyümölcse a Lada Kupa

Az autóversenyzés sokak számára olyan álom, amiért képesek lennének minden követ megmozgatni. Interjúalanyunk tinédzserkora óta vágyakozott a ralipályákra, és apránként spórolta össze pénzét, hogy vásárolhasson egy Zsigulit. Végül gondolt egy merészet, vett egy repülőjegyet, és külföldre utazott, azzal az elhatározással, hogy ott munkát talál majd. A tanár végzettségű Tóth Ottó ma versenyezni jár haza, a népszerű Lada Kupa oszlopos tagjaként.