DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 27. szerda

Michael Masi lehet az Ausztrál Nagydíj új főnöke

Két hír is érkezett Ausztráliából az elmúlt napokban: egyrészt a melbourne-i verseny szerződését 2037-ig meghosszabbították, másrészt bejelentette távozását az Ausztrál Nagydíj szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója, Andrew Westacott. A 2023-as versenyhétvégét még levezényli, aztán júniusban távozik a pozícióból, miután 12 évig szervezte az Albert Parkban tartott versenyt.

A megüresedett pozícióba, az ausztrál motorsportélet egyik legfontosabb állásába Michael Masit, az F1 egykori versenyigazgatóját szemelték ki. Miután Masi a 2021-es évadzáró botrányát követően elhagyta a pozíciót és az FIA-t is, szülőhazájában halmozott tisztségeket. Jelenleg ő a Supercars Bizottság elnöke és a Dél-ausztrál Motorsport-tanács tagja, januárban pedig az Ausztrál Gokartszövetség igazgatótanácsába is beszáll. A Speedcafének nem kommentálta a nagydíjjal kapcsolatos értesülést.

Bár Masi az elsődleges esélyes, van egy másik jelölt is a pozícióra, aki szintén ismerősen csengő név: Eric Boullier, a Lotus és McLaren egykori csapatvezetője. Boullier legutóbb a Francia Nagydíj ügyvezető igazgatója volt – a verseny viszont kikerült a naptárból, így a francia szabaddá vált.

Az F1-es Spanyol Nagydíj versenynapjának menetrendje

Elérkezett a barcelonai vasárnap, és mivel nincs se időeltolódás, se semmilyen „zavaró” tényező, a jól megszokott délután 15 órai időpontban startol az idei tizedik Formula-1-es futam a katalán pályán – és ezúttal már a közvetítésbe sem zavar bele a foci-Eb. Az F1-et megelőzően persze a Formula-3 és a Formula-2 is versenyez Spanyolországban, ha pedig mindez nem lenne elég, este/éjszaka Amerikára figyelhetnek az autósport-rajongók a NASCAR New Hampshire-i és az IndyCar Laguna Seca-i futamaival – itt a teljes mai program:

10:05 Formula–3, második futam (10:45-től M4 Sport)

11:35 Formula–2, második futam (M4 Sport)

15:00 Formula–1, futam (M4 Sport)

20:30 NASCAR Cup Series, futam (Match4)

00:15 IndyCar, futam (Match4)

barcelona-f1-kep2_1

Feltartásért még büntetést is kapott az utolsó Sargeant

Nem múlhatott el utólagos vizsgálat nélkül a Formula-1-es Spanyol Nagydíj időmérője sem: Logan Sargeant tartotta fel még a Q1-ben Lance Stroll a 10-es kanyarban. A felügyelők arra jutottak, hogy bár az amerikai megfelelően manőverezett, miután észlelte a tükrében a kanadait, nagyban a csapata jelzésére akart támaszkodni a forgalom kapcsán. A Williams azonban nem jelezte időben Sargeantnek az Aston közeledését, ez azonban nem fogadható el magyarázatként vagy kifogásként, így a stewardok kiosztották a pilótának az ekkor megszokott három rajthelyes büntetést. Aminek persze túl sok jelentősége nincs, hiszen Sargeant eleve az utolsó rajtkockába kvalifikálta magát…

f1-sargeant-williams

Kórházba került a McLaren egy csapattagja a tűz után

Lando Norris rajtelsősége vigaszt jelenthetett a nagy ijedtség után a McLaren tagjainak számára – a csapat motorhome-ját a harmadik szabadedzés előtt kellett tűz miatt kiüríteni, s helyszíni forrásaink szerint súlyos kár keletkezett a csapat versenyhétvégi otthonában. Még az időmérő előtt erősítette meg a csapat, hogy egy embert elővigyázatosságból kórházba szállítottak a tűzesetet követően, s mostanra az is kiderült, hogy az érintett elhagyhatta az egészségügyi intézményt.

Mindezt Zak Brown csapatfőnök erősítette meg a Sky kamerái előtt: „Mindenki rendben van. Egy csapattagunk kórházba került, de már ki is engedték. Örömmel számolhatok be róla, hogy a motorhome kivételével mindenki jól van.”

ms-barcelona-tuz-2_1

Döntöttek a szabadedzéses koccanások ügyében

F1-es szabadedzéshez képest meglehetősen sok, szám szerint két koccanást is láthattunk a 2024-es Spanyol Nagydíj harmadik gyakorlásán: előbb Lewis Hamilton és Lance Stroll, majd Charles Leclerc és Lando Norris ért össze egymással. A stewardok mind a négy versenyzőt meghallgatták, és a kanadai, illetve a monacói versenyzőt hozták ki vétkesnek – de mindketten megúszták egy megrovással.

A közlemény értelmében Leclerc azt mondta el a sportfelügyelőknek, hogy Norris akadályozta az 5-ös kanyarban, és ez kizökkentette, majd a gyorskör megszakítása után a 7-es kanyar előtt megpróbálta elhagyni az ideális ívet, de rosszul ítélte meg autója helyzetét, és ezért koccant Norrisszal. A precedenseknek megfelelően e „szabálytalan, de nem veszélyes” manőverért megrovást osztottak ki.

A Stroll–Hamilton eset közleménye majdnem ugyanígy szól, de a kanadai azt is elismerte, hogy a feltartás miatti elégedetlenségét úgy akarta kifejezni, hogy közben közel húzódik a Mercedeshez – és ezért értek össze.

tv-stroll-hamilton

Hamiltont, Leclerc-t, Norrist és Strollt is vizsgálják ütközések miatt – videók

Két koccanással járó incidens is történt a Formula-1-es Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén. Előbb Lewis Hamilton és Lance Stroll ért össze 20 perccel a vége előtt, amikor a Mercedes-pilóta a gyorskörön lévő kanadai útjába került, majd a tréning legvégén a Lando Norris mellett épp elhaladó Charles Leclerc ütközött a brittel, miután a ferraris úgy érezte, hogy a mclarenes feltartotta őt. Alább mutatjuk mindkét incidenst videón is:

 

A felügyelők mind a négy versenyzőt beidézték magukhoz: a szabály, amelyet megsérthettek, kimondja, hogy „a versenyzők nem vezethetik szükségtelenül lassan, kiszámíthatatlanul vagy olyan módon, amely potenciálisan veszélyt jelent másik pilótára vagy másokra”.

Dráma: Tűz a barcelonai F1-es paddockban!

Legalább két tűzoltó egység jelent meg a helyszínen, miután tűz ütött ki a McLaren motorhome-jában! A szomszédos Alpine motorhome-ból is kiterelték az embereket. A Formula.hu helyszíni információi szerint zárlat okozhatta a problémát a brit istálló motorhome-jának felső emeletén. A wokingiak közleménye szerint az összes csapattagot sikeresen evakuálták az épületből.

Minden más élő közvetítésünkben található, mely ide kattintva érhető el!

ms-barcelona-tuz

ms-barcelona-tuz-2

ms-barcelona-tuz-3

Fotó és videó: Jos Verstappen balesetet szenvedett az Ypres Ralin

Max Verstappen édesapja két szakaszt is megnyert Belgium leghíresebb raliversenyén, a legendás Ypres Ralin, és az első napot a nyolcadik helyen zárta. Szombat reggel azonban balesetet szenvedett az első gyorsasági szakaszon, szerencsére a beszámolók szerint ő és navigátora is jól vannak. A Rally Vlog World fotóján és videóján az viszont látszik, hogy az autó bizonyos alkatrészei önálló életre keltek...

 jos

Miért nem szerepel a fejlesztési listán a Mercedes új padlólemeze?

A kanadai előrelépésük után Toto Wolffék jelezték, hogy nem állnak meg az új első szárnynál a fejlesztésekkel, a most hétvégi F1-es Spanyol Nagydíjra is készülnek újítással. Ez konkrétan egy új padlólemezt jelent, ami különösen a 2022 óta érvényben lévő szabályrendszerben számít a legfontosabb alkatrésznek a teljesítmény szempontjából. Ennek ellenére az FIA által péntek délelőtt közzétett hivatalos listáról, amelyen minden csapat rendre feltünteti az adott hétvégén bevetendő fejlesztéseit, hiányzott a Mercedes padlólemeze. Gondolhatnánk, hogy azért, mert mégsem vitték el Barcelonába, de ez nincs így, nagyon is használják az Ezüst Nyilak az újítást.

De akkor miért nem szerepel az FIA számára leadott listán? A magyarázat abban rejlik, hogy a szabályok azt írják elő, hogy az istállóknak azokat a fejlesztéseket kell jelezniük a Nemzetközi Automobil Szövetség felé aerodinamika vagy karosszéria terén, amely alakjában vagy profiljában módosult. A Mercedes újítása azonban ilyen téren nem jelent változást a korábbi verzióhoz képest, csupán könnyebb annál, azaz pusztán a padlólemez tömege változott. Ez pedig azt jelenti, hogy a szabályok szempontjából az eddigi és a barcelonai padlólemez „azonosnak” minősül, így azt nem is kellett feltüntetni a fejlesztési listán.

f1-mercedes-barcelona-padlo

Jön az F1-es Spanyol Nagydíj időmérője – itt a szombati menetrend

Európai és sprintmentes fordulóról lévén szó, a szombati nap is megszokott időrend szerint zajlik majd a Formula-1-es Spanyol Nagydíjon Barcelonában: 12:30-kor jön a harmadik, utolsó szabadedzés, 16 órakor pedig az időmérő. Közvetítés szintjén viszont figyelnünk kell a labdarúgó-Eb miatt, hiszen nem mindent az M4 Sport mutat meg élőben a közmédia csatornái közül – beleértve például a Formula-2-esek sprintversenyét is. Ha pedig mindez nem lenne elég, az IndyCar és a NASCAR mezőnye is kvalifikál ma – mutatjuk a programot (a hétvége teljes menetrendje ide kattintva böngészhető):

10:40 Formula–3, első futam (M4 Sport)

12:30-13:30 Formula–1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

14:15 Formula–2, első futam (Duna World)

16:00-17:00 Formula–1, időmérő (Duna)

20:20-21:30 NASCAR Cup Series, időmérő

23:15-00:45 IndyCar, időmérő

f1-barcelona-kep-1

F2-es kollégái támogatják az „Antonelli-szabályt”

A múlt hét egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye az „Antonelli-szabály” bevezetése volt, melynek értelmében az FIA indokolt esetben mentességet adhat az F1-es szuperlicensz kiadásának 18 éves korhatára alól. A Spanyol Nagydíj hétvégéjén az ifjú Andrea Kimi Antonelli több F2-es kollégáját is megkérdezték, hogy mit gondolnak a változtatásról. A nevelőszéria bajnoki értékelését sokáig vezető Zane Maloney amellett érvelt, hogy az életkornak nem kellene szerepet játszania az F1-re való alkalmasság megítélésében:

antonelli-2024-barcelona

„Szerintem, ha versenyzőként megfelelően fejlődsz, és megmutatod a tehetségedet, akkor nem kellene korhatárnak lennie. Szóval igen, egyetértek vele” – felelte a barbadosi versenyző arra a kérdésre, hogy mit szól a szabálymódosításhoz. „De persze minden attól függ, hogy a versenyző hogyan teljesít, hány hibát követ el, és hogy készen áll-e a következő lépésre. Szerintem az F1-es csapatok elég jók ennek megítélésében. Kimi 17 évesen már az F2-ben van, elképesztő munkát végzett, és az F3-at is kihagyta. A 17 éves kor nagyon fiatal, de ha egy versenyzőnek megvan a tehetsége és megmutatja a képességeit, akkor véleményem szerint a Formula–1-ben a helye.”

A Red Bull-junior Dennis Hauger szintén egyetért a döntéssel, de annak visszásságára is rámutatott, hogy azt követően, hogy Max Verstappen kilenc évvel ezelőtti debütálására reagálva bevezették a korhatárt, az első adandó alkalommal hozzányúlnak az előíráshoz: „Végül is szerintem minden a tehetségen, a tempón és a köridőn múlik. De persze ez egy kicsit vicces is: Max után 18 évre változtatták a korhatárt, most pedig visszamennek egy kicsit! De ez szuper, a mostani idők rész ez is. A jövő egyre inkább a fiatalabb generációkra fókuszál, és szerintem ez király dolog.”

antonelli-2024-prema

Verstappen: Nem az én hibám, ha nem tudják eladni a jegyeket

Az F1-es Brit Nagydíjon annak ellenére nem hozzák a várt eredményeket a jegyeladások, hogy idénre csökkentették az elérhető jegyek számát a tavalyi, rekordot jelentő 480 ezres hétvégi nézőszámhoz képest. A pálya ügyvezető igazgatója, Stuart Pringle a minap arra tett utalást, hogy Max Verstappen és a Red Bull dominanciája miatt csökkent az érdeklődés: „Ha nagy eséllyel ugyanaz a versenyző nyer, és a sportból kiveszik a bizonytalanság, az elveszi az egésznek a lényegét.”

leclerc-silverstone

„A tavalyi év nagyon monoton volt az egyik csapat dominanciája miatt, és ugyanígy indult az idei szezon is” – mondta Pringle a héten, elismerve azt is, hogy a Mercedes és Hamilton uralkodása Nagy-Britanniában nem okozott ilyen problémákat: „A dolgok most talán változnak, és persze tudom, hogy több évig egy brit versenyző uralta a bajnokságot, csakhogy ezt brit promóterként nem is annyira bántuk! A Red Bull dominanciájával viszont sokkal nehezebb lett.”

A barcelonai Spanyol Nagydíj sajtónapján Verstappen csípős választ adott a felvetésre: „Nem hiszem, hogy ez az én hibám. Az idei F1-es szezon nagyon izgalmas, az utóbbi időben több csapat is versenyben van a győzelmekért. Ha egy promóter nem tudja megtölteni az összes helyet, és mást hibáztat, jobb, ha először saját magával foglalkozik, és azzal, hogy mit csinál rosszul. Máshol ugyanis elég könnyen sikerül megtölteni a lelátókat.”

verstappen-redbull-barcelona

Domenicali változtatna a piroszászlós szabályon

Minden idők egyik leglaposabb F1-es futamát hozta az idei Monacói Nagydíj, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy az első körben történt baleset miatt belengetett piros zászló alatt szinte minden versenyző letudta a kötelező kiállását, mely a legtöbbek számára egyúttal az egyetlen kerékcserének is bizonyult – többek között ezért történhetett meg, hogy a sportág történetében példátlan módon egyetlen pozíciócsere sem történt az első tíz helyen.

redflag

Az F1 első ember, Stefano Domenicali az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva aláhúzta, hogy felül kell vizsgálni a vonatkozó szabályokat, ez ugyanis nem ismétlődhez meg: „A pálya olyan, amilyen, az autóink olyanok, amilyenek, így szinte lehetetlen előzni. De amikor a verseny alatt bokszkiállások vannak, akkor akció is van. Idén már az első körben piros zászlót kapunk, és mindenki automatikusan megejtette a kiállást.”

„Nem szabad hagynunk, hogy ez még egyszer megtörténjen. Jobban előre kell látnunk az ilyen forgatókönyveket, és a szabályokkal le kell fednünk őket” – mondta az olasz sportvezető azt is hangsúlyozva, hogy a szabályok egyszerűen túl bonyolultak, méghozzá nemcsak a technikai, hanem a sportszakmai részt illetően is: „Senki sem érti a büntetési rendszert” – sommázott Domenicali.

Már az FIA-t is összezavarta a Stake Kick Sauber neve

A szezont megelőzően sokat élcelődtünk az Alfa Romeo identitást ismét Sauberre cserélő, ám mellé nem is egy, hanem két új névadó szponzort felvevő svájci csapat nevén, melynek hivatalos neve Stake F1 Team Kick Sauber, a konstruktőrt viszont Kick Saubernek hívják. A helyzetet bonyolítja, hogy egyes országokban a szerencsejáték reklámozásának tilalma miatt a Stake nevét nem használhatják, így ezeken a helyszíneken Kick Sauber F1 Teamként indulnak.

bottas-barcelona

A szezon során Ausztráliát követően Spanyolország a második ilyen helyszín, de úgy tűnik, a névcserék immár az FIA illetékeseit is összezavarták, hiszen a ma nem sokkal 12 óra előtt kiadott hivatalos nevezési listán még a Stake F1 Team Kick Sauber név szerepelt, hogy aztán ritkán látható módon fél órával később módosítsák azt, s a hétvége 11-es sorszámú dokumentuma már a Kick Sauber F1 Teamet tünteti fel a nevezők között.

Nem mintha hibáztatni tudnánk őket ezért…

Döntött a bíróság: a Haas köteles visszafizetni a támogatást az Uralkalinak

Az Uralkali mellett döntött a svájci bíróság, a Haas F1-es csapata köteles jelentős összeget fizetni Dmitrij Mazepinnek és vállalatának. Mint ismert, az Uralkali névadó főszponzora volt az istállónak és Nyikita Mazepin versenyzői ülését is szerződés biztosította, ám Günther Steinerék 2022-ben, az orosz-ukrán háború kitörése után egyoldalúan felbontották a megállapodásokat arra hivatkozva, hogy Mazepinék miatt sérül a csapat jó híre, ez pedig aktivál egy kitételt a szerződésben.

Azonban az Uralkali addigra már elutalta a 13 millió dolláros szponzori támogatást, amit a szerződés felbontása ellenére nem akart visszaadni a Haas, sőt még a csapat követelt 8,6 millió dolláros kártérítést a cégtől.

A svájci döntőbíróság azonban az Uralkalinak adott igazat az ügyben, és kötelezi a Haast arra, hogy fizesse meg a tartozását az orosz cég felé, úgyhogy az anyagilag egyébként sem túl stabil alakulatnak jelentős kiadással kell számolnia.

f1-mazepin-haas-uralkali

Megzsarolták Schumacher családját, letartóztatták az elkövetőket

A német Bild jelentése szerint több milliós tételben zsarolták meg Michael Schumacher családját. A lap úgy tudja, hogy két férfi követelte az összeget, de azt nem árulták el, hogy mi volt a zsarolás tárgya.

Az ügyészség szóvivője annyit mondott a Bildnek, hogy egy híres személlyel kapcsolatos zsarolási ügyet vizsgálnak, és letartóztatást rendeltek el, de ennél több információt nem adhatnak ki.

2017-ben történt már hasonló, akkor is Schumacher családját zsarolták meg, az elkövető akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

2014_14

Alonso 21-3-as spanyol sikert jósol az olaszok ellen a foci-Eb-n

A két európai gigász egymással csatázik ma este, az F1-es Spanyol Nagydíj sajtótájékoztatóján pedig Carlos Sainzot és Fernando Alonsót is megkérdezték arról, hogy mire tippelnek a mérkőzés kapcsán.

Sainz 2-1-es spanyol sikert mondott, hozzátéve, hogy spanyolként egy olasz csapatnál fogja nézni a mérkőzést egy közös vacsorán, ami érdekes pillanat lesz, de úgy érzi, hogy egy hajrában született góllal Spanyolországé lesz a győzelem.

Alonso annyit mondott, hogy szerinte is a hispánok nyernek, majd amikor rákérdeztek, hogy konkrétan milyen végeredményt tippel, akkor 21-3-at mondott...

f1-alonso_1

Jövőre is Bahreinben maradhat az előszezoni F1-es teszt

Amióta 2021-től a Bahreini Nagydíj nyitja a Formula-1-es idényt, a hivatalos előszezoni tesztek is átköltöztek a szahíri pályára a korábban népszerűnek számító Barcelonából: logisztikailag logikusabb volt a csapatok számára egy héttel az évadnyitó előtt ugyanazon a helyszínen gyakorolni. Csakhogy 2025-ben a Ramadán miatt Melbourne ad otthont a nyitánynak, nem Bahrein, emiatt pedig felmerült, hogy a „téli” teszt is visszatérhet Barcelonába – elvégre a spanyol pálya közelebb esik a csapatok európai központjaihoz, mint a bahreini.

A Motorsport.com szakoldal azonban úgy tudja, a csapatok többsége ennek ellenére is Bahrein mellett tette le a voksát: bár a döntést még nem véglegesítették, de állítólag az ottani stabilabb és jobb időjárás felülírja a barcelonai logisztikai előnyöket. A tervek szerint így a tesztre február 26-tól 28-ig kerülhetne sor, épp a Ramadán előtt, amely után az F1-es istállók még visszatérnének a bázisaikra, hogy elvégezzék a finomhangolásokat az Ausztrál Nagydíj előtt. Ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy ennek ellenére 2026-ban viszont jó esély lehet arra, hogy Barcelona legyen a teszthelyszín, mivel az új szabályrendszer szerint épített autókkal jobban számíthat a gyárak közelsége.

f1-bahrein-teszt

Sajtó: Newey gyárlátogatáson járt az F1-es Aston Martinnál?

Amióta május elején hivatalossá vált, hogy Adrian Newey a 2025-ös esztendő elején elhagyja a Red Bull Racinget, folyamatosak a találgatások arról, hova vezethet a saját bevallása szerint előbb egyet pihenni szándékozó, de az újabb F1-es projektet sem kizáró szakember. A legtöbb forrás a Ferrarival hozza szóba a tervezőzsenit, de szóba került már a Mercedes, az Aston Martin, sőt még a Williams is.

Most a legfrissebb sajtóértesülések arról szólnak, hogy az Aston Martin és Lawrence Stroll annak ellenére sem tett le Newey megszerzéséről, hogy állítólag a 65 éves szakembert nem érdekli a projekt. A The Times és a holland Telegraaf is arról számolt be, hogy információik szerint Newey nemrég privát gyárlátogatást tehetett az Astonnál.

Utóbbi lap megkereste az F1-es alakulatot is, amely azonban egy semmitmondó közleménnyel reagált, amelyben inkább a projekt erősségeit hangsúlyozták ki, semmint a konkrét pletykára reflektáltak volna: „Az Aston Martin Aramco Formula 1 csapata egy rendkívül vonzó projekt Lawrence Stroll víziójával, a korszerű technológiai kampuszával és az Aramcóval és a Hondával kötött izgalmas együttműködésekkel. Számos jó hírű szakembert hoztak szóba a csapattal az élet minden területéről, de nincs mit bejelentenünk” – írta az Aston.

f1-newey-redbull

Eső zavarhatja meg az F1-es Spanyol Nagydíj versenynapját?

Két hete Kanadában alaposan megkavarta a kártyákat az időjárás a Formula-1-ben, és némi esély most is van hasonlóra a Spanyol Nagydíjon. A RacingNews365.com szakoldal által közölt előrejelzés szerint ez péntekre és szombatra nem áll, az edzések és az időmérő napján ugyanis napsütéses idő várható 25-26 fokokkal. Vasárnap azonban már más a helyzet, ugyanis jelenleg esőzésekre és viharokra van kilátás – igaz, főleg délelőtt és kora délután. Ugyanakkor még ha a verseny 15 órai rajtjára vissza is tér a jó idő Barcelonába, arra az előrejelzések alapján bőven van esély, hogy vizes pályán startoljon a futam.

f1-eso-kanada

Kiderült, ki a Williams új F1-es aerodinamikai vezetője

Hosszú ideje, egész pontosan 2022 utolsó szakasza óta volt betöltetlen az aerodinamikai vezető posztja a Williams Formula-1-es alakulatánál, amikor az azóta már az Alpine-nál dolgozó David Weather távozott a pozícióból. Most azonban James Vowles csapatfőnök a Formula1.com portálnak nyilatkozva elárulta: már néhány hónappal ezelőtt kinevezték az aerodinamikai részleg új főnökét, akit még a mercedeses korszakából ismert.

„Adam Kenyon az aerodinamikai vezetőnk, nagy felhajtás nélkül neveztük ki őt még márciusban.” – mondta el Vowles. „Dolgoztam Adammel a Mercedesnél, előtte pedig a Red Bullnál tevékenykedett. Aerodinamikai főnök volt, méghozzá rendkívüli aerofőnök, igazából ő vezette a szervezetet, és remek munkát végzett vele. Csak biztosra akartam menni, hogy el tudja vállalni ezt a szerepet, hiszen nagy mennyiségű extrát jelent ez neki. De kiválóan boldogul vele. Átszervez, és kiválóságot hoz magával, amelyet felhasználva nem egy, hanem három-négy évre kell koncentrálnunk. És ez nagy váltás az előzőekhez képest. Közben pedig megerősítjük a körülötte lévő csapatot is.”

f1-williams-kanada