DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért

Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.

A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.

A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

 

Mitch Evans rajtolhat az élről Monacóban

A Jaguar versenyzője nyerte meg a Formula-E monacói kvalifikációját, így az új-zélandi pilóta indulhat a pole-pozícióból a szombat délutáni versenyen. Evans már a szabadedzések során is a legjobbak között volt, a második gyakorlás során pedig mindössze két tizeddel maradt le az élen záró Antonio Felix da Costa mögött. A 27 esztendős pilóta az időmérőn már nem talált legyőzőre, és két korábbi bajnoknál is gyorsabb volt a párharcok során. A negyeddöntőben Lucas di Grassi, az elődöntőben pedig Jean-Eric Vergne kapott ki tőle, míg a fináléban Pascal Wehrlein várt rá, akit végül szintén legyőzött.

Folytatás a futammal 15:00-tól.

Különleges alkotás készült Lewis Hamiltonról

Abszolút nem állíthatnánk, hogy a hétszeres világbajnok unalmasan öltözködött volna az előző évben, mivel szinte mindegyik versenyhétvégére valamilyen egyedi ruházatban érkezett meg, a paddockban pedig többféle arcát is megmutatta ezáltal. Ezekből egy igazán látványos grafika készült, amit a Circus Comic oldalán osztottak meg nemrégiben. Az alkotó egy válogatást készített Lewis Hamilton tavalyi megjelenéseiből. 

Az 1-es rajtszám nem mindenkinek hozott szerencsét

A Formula-1 történtében elég kevés olyan versenyzőt találni, akik címvédőként nem tudtak futamot nyerni az 1-es rajtszámmal, vagy miközben megkaphatták volna azt. A Firstsector és az F1news4u nevű oldalak nemrégiben arra vállalkoztak, hogy összegyűjtik ezeket a versenyzőket, így végül tizenegy ilyen emberre bukkantak. Phill Hill, Mario Andretti, Jody Scheckter, Damon Hill, és Jacques Villeneuve képtelen volt ezzel a rajtszámmal nyerni, Mike Hawthorn, Nigel Mansell, és Nico Rosberg a bajnoki cím után vonultak vissza, míg Jochen Rindt sajnos tragikus balesete miatt már nem élhette meg a bajnoki sikerét. Giuseppe Farina és Alberto Ascari némileg kakukktojások ezen a listán, mivel ők soha nem használták az egyest, tekintve, hogy akkoriban a számozási rendszer még nem volt állandó, ám a világbajnoki cím megszerzése miatt kijárhatott volna nekik.

Aki több ilyen tartalomra kíváncsi, annak érdemes csatlakoznia a Formula Retro nevű csoportunkhoz! 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

First Sector (@firstsector_) által megosztott bejegyzés

Felismerik-e a különböző tésztákat a Ferrari pilótái?

 

Olaszos hangulatú kihívást talált ki pilótáinak a maranellói istálló, Carlos Sainz és Charles Leclerc feladata a különböző tésztafajták megnevezése volt. Közben pedig interjúkérdésekre is válaszolniuk kellett, többek között azt tudakolták tőlük, mit vinnének magukkal egy lakatlan szigetre vagy épp milyen szabályváltozást vezetnének be a Formula-1-ben.

 

Máris megkapta a csapatok fényezését a Gen3 versenygép

A Formula-E bemutatta következő generációs versenygépét. A tervek szerint kilencedik szezonban (2022/23) debütáló Gen3-at gyorsan beöltöztették több csapat gúnyájába is: íme a Nissan, a Jaguar, a Mahindra és az Envision koncepciói.

Másodvirágzását éli vagy csak kikerült a reflektorfényből Valtteri Bottas?

A Formula Podcast imolai futamértékelőjében több jelölt közül végül az Alfa Romeo finn versenyzőjének adtuk a hétvége meglepetésének járó különdíjat, ugyanakkor kisebb vita is kialakult a stábtagok között, hogy vajon valóban jobb produkciót nyújt-e az új közegben, mint a Mercedesnél vagy a látszat csal – a vonatkozó részt 1:05:14-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Ismét magyar versenymérnöke lesz Michelisz Norbinak

Öt év után fog ismét egy honfitárs dolgozni Michelisz Norbert oldalán: a BRC Hyundai pilótája a saját blogján jelentette be, hogy 2022-ben Boriszov Dániel lesz a versenymérnöke a WTCR-ben. Mint a 2019-es világkupagyőztes írja: Boriszov már az egyetemi évek alatt belecsöppent az autósportos közegbe a korábbi versenymérnöke, Bári Gergő által alapított BME-s Formula Student-csapat révén, az elmúlt években pedig különböző túraautós bajnokságban gyűjtött tapasztalatokat. Michelisz is ismeri őt, mivel a M1RA-nál dolgoztak már együtt, arról pedig, hogy miért is lehet előny, hogy újra magyar mérnöke van, így írt Norbi:

„A pilóta-versenymérnök kapcsolatnak alapja a bizalom és meghatározó eleme a minél gördülékenyebb kommunikáció, vagy másként: ’a fél szavakból is megértjük egymást’ elv. A nemzetközi autósportban az angol a hivatalos nyelv, a Hyundai Motorsporton belül is angolul kommunikálunk, így hiába vagyunk mindketten magyarok, a rádióban, a bokszban és úgy általában a pálya környékén alapvetően angolul szólunk egymáshoz. Mindketten évek óta ebben a közegben mozgunk, mégis valahol természetes, hogy vannak olyan finomságok, amelyeket az anyanyelven egyszerűbben és gyorsabban át lehet adni egymásnak. Adott esetben ez némi előnyt is jelenthet. De nem is a közös nyelv a lényeg, vagyis nem pont úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk. Az azonos kultúra, hasonló szocializáció legalább annyira fontos abban, hogy egy pilóta egy hullámhosszra kerüljön a mérnökével, hiszen egy versenyhétvégén információhiányos közegben, nagy nyomás alatt, idő szűkében kell tudni együttműködni, jó döntéseket hozni együtt.”

norbi-boriszov-daniel

Mégsem lesz csapatfőnök-parádé Miamiban, de Wolff nem bánja

Mi is írtunk róla, hogy a szervezők eredetileg rendhagyó programot terveztek az első Formula-1-es Miami Nagydíjra: nemcsak a versenyzőknek, hanem a csapatfőnököknek is rendeztek volna egy parádét, amely során körbevitték volna őket a pályán a lelátókon helyet foglaló szurkolók előtt. Korábban a pilóták közül Daniel Ricciardo nevezte furcsának és talán túlzónak ezt a programpontot. Végül azonban ez kikerült a menetrendből, így jövő hétvégén sem láthatunk nézőknek integető csapatvezetőket – ezt pedig Toto Wolff egyáltalán nem sajnálja:

„Inkább elkerülném. Nem hiszem, hogy a csapatvezetőknek vagy a csapattulajdonosoknak kellene integetniük a rajongóknak. Imádom a szurkolókat, de a versenyzőknek kell az előtérben lenniük. Ők a sportolók, ők a gépet vezető gladiátorok, nem pedig mi” – vélekedett az Expressnek nyilatkozó Mercedes-főnök. Wolff hozzátette: annak természetesen örül, hogy az F1 népszerűsége és ezáltal a bevételei is jelenleg növekvő tendenciát mutatnak.

wolff-csapatfonokok-pressconf-dppi

Perez elhagyta az egyik sisakját, keresi

A Red Bull és Sergio Perez nemrég járt már a Miami Nagydíj helyszínén, egy videóforgatás keretein belül a mexikói mehetett is az új vonalvezetésen, de mint kiderült, nem zajlott minden a tervek szerint.

"Valaki elvitte a bukósisakomat. Még mindig keresem, nem is tudom, hogy hol van. Talán megtalálom" - idézi a Miamiba visszatérő Perez szavait a RacingNews365.com. 

Öt márka, 17 autó, három magyar – itt a WTCR 2022-es nevezési listája

Péntek reggel jelentették be, hogy a Zengő Motorsport is újra ott lesz a Túraautó-világkupa rajtrácsán – mint az kiderült, a mezőny ezzel véglegessé is vált, nem sokkal később ugyanis a WTCR kiadta a hivatalos nevezési listát a jövő hétvégén Pau-ban startoló szezonra. E szerint tehát összesen 17 állandó indulója lesz a futamoknak, ami elmarad az előző évek létszámától (természetesen minden helyszínen lehetnek szabadkártyás nevezők). Viszont az változatlan, hogy öt márka képviselteti magát a túraautózás nemzetközi csúcssorozatában, s a mezőny sem lett gyengébb: a 17 versenyzőből csupán Nagy Dániel nem nyert még versenyt a WTCR-ben. A magyar jelenlét szokás szerint erős lesz, hiszen hárman is hazánk színeit képviselik: a már említett zengős Nagy Dani mellett a Hyundait erősítő 2019-es bajnok, Michelisz Norbert, valamint a Hondánál maradó, de immár az Engstler Team színeiben szereplő Tassi Attila.

Márka Csapat Pilóta Rajtszám
Lynk & Co Cyan Racing Lynk & Co Yann Ehrlacher 68
Yvan Muller 100
Cyan Performance Lynk & Co Thed Björk 11
Santiago Urrutia 12
Ma Qing Hua 55
Hyundai BRC Hyundai N Squadra Corse Michelisz Norbert 5
Mikel Azcona 96
Honda All-Inkl.com Münnich Motorsport Esteban Guerrieri 86
Nestor Girolami 29
Liqui Moly Team Engstler Tiago Monteiro 18
Tassi Attila 9
Audi Comtoyou DHL Team Audi Sport Nathanael Berthon 17
Tom Coronel 33
Comtoyou Team Audi Sport Gilles Magnus 16
Mehdi Bennani 25
Cupra Zengő Motorsport Rob Huff 79
Nagy Dániel 99

 

wtcr-grid

Három legenda lett a Miami Nagydíj nagykövete

Hivatalosan is bejelentette a Miami Nagydíj promótere, hogy három korábbi F1-es legenda lett a verseny nagykövete: a brazil Emerson Fittipaldi, az amerikai Mario Andretti és a kolumbiai Juan Pablo Montoya. A tájékoztatás szerint jó pár eseményen lehet velük találkozni a futamig hátralévő időben, az ő feladatuk a verseny népszerűsítése - ami Miamiban rá is fér a rendezvényre, hiszen a helyiek több módon is próbálták már megfúrni az F1-et. Mindhárom legenda elmondta, hogy nagy megtiszteltetés ez a szerep, Montoya pedig hozzátette, hogy ez a hétvége felejthetetlen esemény lesz majd mindenki számára.

montoya

fotó: dppi

Megkérdezték Hamiltont, hogy melyik a kedvenc Mercedese

Az esélyegyenlőségért küzdő hétszeres F1-es világbajnoknak a Mulberry Schools Trust tanulói tehettek fel egy-egy kérdést, szóba került többek között a kedvenc étele (a karibi és az indiai ételt emelte ki), a hobbijai, hogy minek kell klappolnia ahhoz, hogy jó versenyző legyen valaki, de megkérdezték tőle azt is, hogy melyik a kedvenc F1-es Mercedese, amit valaha vezetett. Hamilton viszont nem nevezett meg egyet sem azok közül, amelyekkel világbajnok lett, azt mondta, hogy egy "régi" autó a kedvenc, amit egy bemutató erejéig vezethetett - az évtizedekkel korábbi technikát "rémisztő", de közben "üdítő" volt vezetni, így azt jelölte meg, mint a kedvenc F1-es Mercedesét.

Hamilton azt mindenesetre pár napja már elmondta, hogy a 2009-es McLaren volt pályafutása legrosszabb autója és az idei Mercedes közel áll hozzá - szóval ha az lett volna a kérdés, hogy melyik a legkevésbé kedvelt F1-es Mercedese, akkor alighanem ezt mondta volna...

maxresdefault_2

Dermesztő: a pilóta feje mellett szúrta át az autót a korlát a baleset során

Egy hétvégi lengyelországi raliversenyen történt az eset - alighanem sokakban felrémlett Robert Kubica története...

Péntek: jön a szabadedzések napja

MotoGP, DTM és IndyCar is lesz az előttünk álló hétvégén, a pénteki nap menetrendje a következő módon alakul:

09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

11:10 - 11:55 DTM, 1. szabadedzés 

14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

15:35 - 16:20 DTM, 2. szabadedzés 

22:00 - 23:00 IndyCar, 1. szabadedzés 

A hétvége teljes programja itt olvasható!

motogp-jerez-menetrend

Tíz magyar a ralikrossz-Eb nyirádi szezonnyitójának nevezői között

Megérkezett a ralikrossz-Európa-bajnokság május 21-22-i évadnyitójának nevezési listája, rengeteg magyarral: hatan az RX1-ben, négyen az RX3-ban képviselik majd a hazai színeket Nyirádon. A 22 fős RX1 kategóriában szurkolhatunk majd a négyszeres hazai bajnok Kárai Tamásnak, a korábbi országos bajnok Kiss Lászlónak, valamint Koncseg Zoltánnak, Mózer Attilának, Mózer Márknak és – közülük a többszörös Eb-dobogós Kárai és Mózer Attila neveztek teljes szezonra.

Az RX3 létszáma 13 fő, amelynek szintén közel harmadát a magyarok teszik ki: az Eb-n tavaly dobogót szerző Szíjj Zsolt, a Super1600-at idehaza az elmúlt két évben megnyerő Körmöczi Balázs, valamint Ferjáncz András és Répási Róbert, akik valamennyien erre az egy hétvégére neveztek be.

rx-eb-nyirad-magyarok

A McLaren helyett az Aston Martin csapatát vásárolhatja fel az Audi?

Természetesen nem maradhattunk pusmorgás nélkül a Formula Podcast imolai kiértékelőjében: a fő témát továbbra is a Volkswagen levegőben lógó F1-es csatlakozása szolgáltatja, ráadásul az egyik márkájuk kapcsán egy igen érdekes híresztelést is hallottunk – a vonatkozó rész 1:19:28-tól indul:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Cupra: Ha lesz ügyfélcsapatunk, az a Zengő lesz

Már csak alig több mint egy hét van hátra a Túraautó-világkupa pau-i szezonnyitójáig, de még mindig csupán 15 nevezőt jelentettek be hivatalosan. Az egyik levegőben lógó kérdés éppen magyar érdekeltségű: a tavalyi szezont dupla győzelemmel záró Zengő Motorsport jövője sem tisztázott még. Zengő Zoltán csapatvezető néhány hete eléggé lehangoló nyilatkozatot tett, amelyben elsősorban a hazai támogatók hiányáról beszélt, miközben utalást tett rá, hogy több WTCR-en kívüli márkával is egyeztetett, Rob Huff és Johan Kristoffersson személyében pedig két sztár is beülne az autójukba.

Zengőék eddig a Cupra partnerei voltak, az viszont már eldőlt, hogy az elektromos szériában biztosan nem folytatják együtt. A WTCR-ben azonban még lehet, hogy igen: Xavi Serra, a Cupra technikai igazgatója a TouringCarTimes.com szaklapnak arról beszélt, hogy bár lehet, hogy Leon Competition lesz az utolsó benzines versenygépük, az ügyfeleiket továbbra is támogatni fogják – bár már nem gyári szinten, mint eddig:

„Nem szakításról van szó a csapattal, csak ez is része a Cupra benzinmotoros szerepvállalásai csökkentésének. Nem adjuk fel az ügyfeleinket az ilyen bajnokságokban, ezt bizonyítjuk a nemzeti sorozatokban, a nemzetközi porondon ugyanakkor az elektromos hajtás felé mozdulunk el” – mondta el Serra, aki azt kiemelte, hogy ha szerepet fognak vállalni a Túraautó-vk-n, akkor azt biztosan a magyar csapattal fogják megtenni, de végső döntés még nem született Zengőék részéről: „Ha lesz ügyfélcsapatunk, az a Zengő lesz. Elég sok utolsó pillanatos döntést hoznak még ezen a héten is, miközben kevesebb mint két hét van a rajtig. Minden eszközük megvan, a döntés az övék.”

huff-zengo-cupra-wtcr

A Renault-vezér megerősítette, hogy tárgyalnak az Andrettivel

Hónapok óta téma, hogy az Andretti a közeljövőben csatlakozna a Formula-1-es mezőnyhöz, szándékaik pedig olyannyira komolyak, hogy állítólag már meg is egyeztek a Renault-val a motorpartneri szerződésről. Luca de Meo, a francia cég elnök-vezérigazgatója a megállapodást nem, a tárgyalásokat azonban gyakorlatilag megerősítette az F1only.fr lapnak adott interjúban:

„Vannak egyeztetések, nem én menedzselem ezt, sokkal inkább Laurent Rossi. Érdekesnek tűnik, mert egy jó projekt van mögötte, kompetens emberekkel, akik jót tehetnének a Formula-1-nek. Természetesen a jelenlegi helyzetben igyekszünk keresni valakit, akivel egyesíthetjük az erőinket. Egy ponton a Red Bullnak és a McLarennek is adtunk el erőforrásokat, de már nem ez a helyzet” – utalt arra De Meo, hogy pillanatnyilag csak a saját csapatukat, az Alpine-t látják el motorokkal. A vezérigazgató azt is hozzátette: nem akarják, hogy bárki is az Alpine B csapata legyen, De Meo hisz benne, hogy minden konstruktőrnek önállónak kell lennie az F1-ben.

alpine-f1-dppi_1

A mesterművén dolgozik Hamilton

Lewis Hamilton közzétett egy gondosan megkomponált képet – a Mercedes gumiraktárában áll, vörösen izzó fények világítják meg – és egy sejtelmes szöveget:

„A mesterművemen dolgozom. Én döntöm el, mikor készül el” – posztolta a hétszeres világbajnok, táptalajt adva a találgatásoknak, hogy vajon mit is akar ezzel mondani. Egyesek úgy gondolják, Helmut Markónak válaszolt, aki szerint Hamilton fejében az járhat, vissza kellett vonulnia a tavalyi év végén.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

DTM: A Porsche a leggyorsabb a szezonnyitó előtti utolsó teszten

Hétvégén rajtol a Német Túraautó Bajnokság szezonja Portugáliában – a verseny előtt a portimaói pályán két napon át tesztelt a mezőny. Különleges körülmények közt gyakorolt a mezőny, a körözés délután 5-től este 10-ig tartott, mivel napközben még a tévékamerákat telepítette a sorozat. Kedden az ADAC GT Masters 2021-es bajnoka és DTM-újonc Ricardo Feller 1:41,573-mal a nap leggyorsabbja volt az Abt Audijával, a Bernhard-féle Porschét vezető Thomas Preining előtt.

Az Audi uralmát – a márka a két hockenheimi tesztnapon is a leggyorsabb volt Marius Zug és Nico Müller révén – szerdán megszakította a Porsche, az SSR norvég újonca, Dennis Olsen a két napot tekintve is leggyorsabb volt 1:41,378-cal. Majdnem három tizedet kapott tőle az audis Müller, míg a harmadik Nicki Thiim lett Lamborghinivel. A három márka foglalta el az első hét helyet, a legjobb Mercedes a nyolcadik Luca Stolz, a legjobb BMW a kilencedik Sheldon van der Linde lett a második tesztnapon, Ferrarit pedig csak a 11. helyen találunk Felipe Fraga révén. Ami a nagy neveket illeti: a visszatérő háromszoros DTM-bajnok René Rast 12., a címvédő Maximilian Götz 13., Sebastien Loeb pedig 28. helyen zárta az utolsó tesztnapot.