DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök

Prezentációt tartott Russell, Albon és Norris arról, melyikük volt a legjobb újonc

Az év egyik legszórakoztatóbb videója került fel az F1 hivatalos YouTube-csatornájára. A mezőny három újonca prezentációkkal bizonyította, melyikük volt a legjobb idén. George Russell a következőkkel érvelt: az övé volt a legstabilabb kvalifikációs pozíció és a legkevesebb lemaradás pontban (csupán egy egység) csapattársához képest. Alexander Albon rímekbe szedve jellemezte mindhármuk szezonját – ennek lefordítását most meg sem kíséreljük –, míg Lando Norris nem mondott semmit, hagyta, hogy a videók magukért beszéljenek. A végén a győztes megkapta a neki járó különleges trófeát.

Formula1.5 – Nagy ugrások

Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből? Carlos Sainz felugrott a harmadik helyre, miután Leclerc és Russell nullázott, Gasly megközelítette csapattársát, Albon légüres térben, Alonso pedig idei hatodik győzelmével leszakította Lewis Hamiltont.

pf-bliga13

A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.

Tényleg kaphat némi sárgát a Ferrari az F1-es Olasz Nagydíjra

Már korábban is felröppent a hír, miszerint különleges festést viselhet a két SF-23-as Monzában, tisztelegve a Scuderia Le Mans-t nyerő versenygépe előtt. Mindez a sárga szín megjelenésében nyilvánulhat meg, s ebbe az irányba mutat a Ferrari által megosztott rövid videó és fotók is, amelyeken Charles Leclerc és Carlos Sainz versenyoverallját láthatjuk a maranellóiak hazai hétvégéjére:

„Tiszta Checo helyzete 2024-re” – Horner

Bár sokszor megerősítette már a Red Bull, hogy a szerződésének megfelelően számol a következő idényben Sergio Perezzel, folyamatosak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy lecserélhetik őt a haloványabb szereplése okán. Főleg Daniel Ricciardo visszatérése óta erősebbek az ilyen irányú pletykák – bár most az ausztrál sérülése miatt alábbhagyhatnak –, ráadásul Helmut Marko néhány napja olajat öntött a tűzre azzal a megszólalásával, hogy az F1-ben semmit sem lehet biztosra venni. Christian Horner csapatvezető azonban a Perez számára egy büntetés után negyedik hellyel záruló Holland Nagydíj után újfent tiszta vizet öntött a pohárba:

„Tiszta Checo helyzete a következő évre. Ő a Red Bull Racing versenyzője, megállapodásunk van vele” – jelentette ki Horner, akit a Motorsport.com idéz. „De függetlenül a megállapodásoktól, elégedett vagyunk azzal a munkával, amit végez. Láthattuk ma is, hogyan vezetett, csak balszerencsés volt a bokszutcai sebességgel. Második a világbajnokságban, Maxon kívül csak ő nyert versenyt. Könnyű ütni őt, ha annyira magasan van a léc a másik oldalon, de ő lesz a versenyzőnk 2024-ben.”

f1-perez-redbull-zandvoort-2

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is megszólalt a mexikói helyzetét illetően: "Még mindig megbízunk benne, be kell húznia a második helyet ebben a szezonban. Csak magának köszönheti a rá nehezedő nyomást, de az az igazság, hogy Maxon (Verstappen) kívül mindenkinek nehéz dolga van" - idézi a RacingNews365.com az osztrákot.

Marko arra a kérdésre, hogy az idén remek teljesítményt nyújtó Alexander Albon visszatérhet-e a Red Bullba Perez helyén, így felelt: "Mindig is készen állt arra, hogy Max mellett vezessen. Alex sokat fejlődött, de jelenleg nem tudnék megnevezni egy olyan pilótát sem, aki Max szintjén van."

IndyCar: Dixon győzött, Newgarden a falban

A World Wide Technology Raceway-en vette kezdetét az IndyCar szezon végi nagy hajrája. Az idény utolsó oválversenyére Scott McLaughlin motorcserés büntetése után Josef Newgarden örökölte meg a pole-t, és arra készült, hogy az évad összes oválfutamát megnyerje. Scott Dixon azonban egy alternatív stratégiával – kevesebb kiállást hajtott végre, mint a riválisai – az élen találta magát, Newgarden pedig az üldözése közben, 50 körrel a vége előtt a falnak csapta az autóját, s bár folytatni tudta, csak a 25. helyen értékelték.

Dixon viszont nyert a Ganassi színeiben, zsinórban másodszor, mögötte Pato O’Ward lett a második az Arrow McLarennel, míg a dobogót a meglepetésember David Malukas tette teljessé. Az összetett pontversenyt fölényesen vezető Alex Palou hetedikként ért célba, így még nem lett bajnok, de már csak Dixon maradt versenyben ellene: a hatszoros bajnok hátránya 74 egység a spanyol mögött, Newgarden viszont már elszállt a 125 egységnyi lemaradásával. Videós összefoglaló a gateway-i eseményekről:

Perez szerint azért kapott ennyit Verstappentől, mert ő spórolt a gumikkal

Az eltolt bokszkiállások miatt a negyedik körben 14 másodperccel járt Max Verstappen előtt Sergio Perez úgy, hogy a hollandnak még előznie is kellett. Ehhez képest a 11. körben már úgy állt ki a bokszba a holland, hogy bő két másodpercre csökkentette a hátrányát, volt olyan forduló, hogy négy másodpercet adott csapattársának a vizes, de száradóban lévő pályán az intermediate gumikkal.

Perez viszont úgy magyarázta ezt a bődületes és elképesztő tempóhátrányt, hogy ő óvta az abroncsait.

„Esőt vártunk, a csapat azt mondta, hogy még esni fog, a pálya pedig száradt, szóval ha nyomom, akkor csak elkoptattam volna az intereket. Sajnos nem jól gondoltuk az eső érkezését, különben jobban nyomhattam volna” – mondta a mexikói.

f1-perez

fotó: dppi

Sorsoltunk: megvan, hogy ki nyerte a két belépőt az F1-es Olasz Nagydíjra!

Az elmúlt hét során a Formula.hu Facebook-oldalán játszhattatok a FociTourral közösen szervezett nyereményjátékunkon, amely során két F1-es belépőt sorsoltunk ki a jövő hétvégi Olasz Nagydíjra.

A kérdésünk így szólt: Hány Ferrari-győzelmet hozott az F1-es Olasz Nagydíj az utóbbi tíz évben?

A helyes választ adók között sorsoltuk ki a győztest, aki nem más, mint

Stógli Mátyás!

Gratulálunk neki, a FociTourtól veheti át a nyereményét, de aki most nem győzött, ne csüggedjen: lesz még hasonló játékunk a későbbiekben!

367472904_712591230910817_2472441372178844517_n

Utólag is kiosztottak két időbüntetést a Holland Nagydíjra

A futamon repkedő időbüntetések után a leintést utánra is maradt két öt másodperces szankció. Az elsőt Yuki Tsunoda kapta a George Russell-lel való ütközésért – a stewardok 61-es számú dokumentuma alapján a japán később fékezett és az 1-es kanyar piszkos oldalán volt, ezért alulkormányzottan belecsúszott a Mercedesbe. Tsunodát két büntetőponttal is sújtották, így 12 hónap alatt ötnél jár.

Kevin Magnussent be is hívták a felügyelők, a dán a piros zászlót követő újraindításnál, a biztonsági autó mögött szegte meg a tízautós szabályt. Ennek értelmében legfeljebb tíz autó távolságot kell tartani az előrébb levőhöz képest (ez nagyjából 55 méter), a sorban utolsó Kevin Magnussen azonban többször is leszakadt ennél jobban, előfordult, hogy 260-270 méterre. Ezt a felügyelők veszélyesnek nyilvánították, így járt az időbüntetés, ám büntetőpont nélkül.

Mindketten két pozíciót vesztettek a büntetéssel, Tsunodát 15., Magnussent 16. helyen értékelték a végeredményben.

Még a futam közben három időbüntetést osztottak ki: Pierre Gaslynak és Sergio Pereznek öt-öt másodpercet bokszutcai gyorshajtás miatt, Liam Lawsonnak pedig tíz másodpercet Magnussen feltartásáért a bokszutcában, mikor az AlphaTauri kettős kiállást hajtott végre.

Ricciardót megműtötték, megkezdődött a felépülési időszak

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke beszélt Daniel Ricciardo állapotáról az F1-es Holland Nagydíj után. Mint ismert, Ricciardo pénteken törte el a kezét a zandvoorti balesetében, szombat reggel el is hagyta a pályát és Barcelonába repült, ahol egy specialista vizsgálta meg: ugyanaz, aki Lance Stroll év eleji csodával határos felépülését koordinálta.

„Danielt a mai nap folyamán megműtötték. A beavatkozás sikeres volt, úgyhogy most egy nagyon világos és egyértelmű felépülési, gyógyulási fázis kezdődik. Hogy meddig tart, azt majd meglátjuk, normál embereknek hónapokig, F1-es pilótáknak jóval rövidebb ideig. Az világos, hogy nem lesz könnyű.”

Mindezt Ricciardo is megerősítette a közösségi oldalán, szerinte ez nem visszalépés, csak része a visszatérésnek, és többen már gyors felépülést is kívántak neki a poszt alatt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

 

„Miért nem hibázik?” – Schumacherhez hasonlították Verstappent

Hiába jött eső az F1-es Holland Nagydíj elején és végén is, utóbbinál egy piros zászlós megszakítással is fűszerezve, Max Verstappen így is behúzta zsinórban kilencedik győzelmét, beállítva Sebastian Vettel rekordját. A Red Bull-os Miami óta verhetetlen vasárnaponként és igazából teljesen megingathatatlannak is tűnik – ez pedig Michael Schumachert jutatta eszébe a Sky Sports F1 riportereként ténykedő 1996-os világbajnoknak, Damon Hillnek:

„Rengeteg dologgal kellett megküzdenie Maxnak. Szerintem ma mindent kipipált. Mindennel szembe kellett néznie ma, nem is csak azzal, hogy hazai közönség előtt szerepel, hanem a körülmények is folyamatosan változtak. Annak idején Schumachert szoktam figyelni, hogy ’miért nem hibázik, miért nem ejti el soha a labdát?’. Még csak nem is tűnt úgy, hogy Max elejti a labdát most.”

f1-verstappen-zandvoort-redbull

Motorcsere Magnussennél, a bokszutcából rajtol az F1-es Holland Nagydíjon

Kevin Magnussen eredetileg a 18. rajthelyre kvalifikálta magát Zandvoortban, ám a Haas úgy döntött, kicseréli autójában a motor több komponensét, s mivel ezt a parc fermé szabályok hatálya alatt tette meg a csapat, így a dán a bokszutcából kénytelen startolni 15 órakor. Egész pontosan a belső égésű motorból, a turbófeltöltőből, az akkumulátorból, az MGU-H-ból és a vezérlő elektronikából kapott újat Magnussen.

Az F1-es Holland Nagydíj teljes módosított rajtrácsa itt érhető el!

f1-magnussen-haas-zandvoort

„Dolgozni kell kicsit a fonákomon!” – Stroll nevet a teniszes pletykákon

Mi is írtunk arról az egészen hihetetlen és abszurd pletykáról, miszerint az Aston Martinnál Fernando Alonsóval szemben alulteljesítő Lance Stroll azt fontolgathatja, hogy hátrahagyja a Formula-1-et és az általa egyébként kedvelt és egész jó szinten űzött teniszre váltson profiként. A híresztelésekkel Zandvoortban magát a kanadait is szembesítették, aki viszont csak nevetett a dolgon:

„Nos, ha indulok a touron, akkor jobb, ha dolgozom kicsit a fonákomon, mert nem hiszem, hogy még azon a szinten lennék. Úgy értem, szeretném azt gondolni, hogy elég jó vagyok. De nem tudom, készen állnék-e Djokovic vagy Alcaraz ellen megmérkőzni” – viccelődött a Motorsport.com által idézett Stroll, aki a pletyka kiindulási pontja kapcsán hozzátette: „Crofty vagy valaki állt elő ezzel. Iszogathatott a kanapén egy kis sört augusztus elején, a teniszemen merengve. Nem tudom, tőle kell megkérdezni. Furcsa volt, nem tudom, honnan jött ez neki. Roppant kreatív volt. De igen, nem igazán gondoltam erre, hogy a teniszben építsek karriert” – mondta el a pilóta, aki azt is megjegyezte, hogy fel sem merült benne, hogy abbahagyja a versenyzést, jelenleg is a vasárnapi futamra koncentrál.

f1-stroll-aston-zandvoort

NASCAR: Preece horrorisztikus balesetet élt túl, Elliott lemaradt a rájátszásról

A Daytonában rendezett versenyek mindig elképesztő izgalmakat hoznak, ám ezúttal a Cup Series alapszakaszának utolsó futamát bonyolították le a legendás oválon. Ez egyrészt őrületes versenyt, másrészt olyan baleseteket eredményezett, amelyekben csoda, hogy senki sem sérült meg komolyabban. Miután a futamgyőzelmek és a pontok alapján 15 pilóta már bebiztosította helyét a rájátszásban, így a Coke Zero Sugar 400 legnagyobb kérdése az volt, ki szerezheti meg az egyetlen továbbjutó helyet, amiért öldöklő küzdelem folyt. Erre a legjobb eséllyel Bubba Wallace rendelkezett, de senki sem írhatta le Chase Elliott személyét sem, aki teljes szezonos karrierje során korábban mindig bejutott a legjobb 16 közé.

Az élről Chase Briscoe indulhatott Aric Almirola mellől, de a kavarodást jól jelzi, hogy az első szakaszt a 13. helyről startoló Martin Truex Jr., míg a középső etapot az éppen előle rajtoló Brad Keselowski húzta be. Ahogyan az várható volt, a szakaszok és a futam vége felé veszélyes szituációk alakultak ki, ami két komoly incidenst is eredményezett. Előbb a második szakasz zárásakor Ty Gibbs ütközött össze Ryan Blaney autójával, utóbbi pedig hatalmas erővel csapódott a falnak, elindítva egy lavinát, ám ez elenyésző volt Ryan Preece esetéhez képest. A 41-es autó pilótáját Erik Jones ütötte ki, majd a Briscoe autójával való találkozás után akkora sebességgel sodródott kifelé a fűre, hogy az autó a levegőbe emelkedett, többször átfordult és visszapattant a fűről. A brutális jelenetsorok végén Preece csak segítséggel tudott kiszállni, végül megfigyelésre kórházba szállították.

Ekkor egyébként már csak néhány kör volt hátra, a futamgyőzelemért pedig hatalmas harcot vívtak a legjobbak. A legesélyesebb Kevin Harvick, Chris Buescher, valamint Keselowski és Elliott voltak, de Preece balesetét követően a hosszabbítás döntött. Ebben az említett négyeshez csatlakozott még Almirola is, végül a Forddal versenyzők különítménye jobban összeállt a felső íven, ami Buescher sikerét eredményezte. Ezzel a megszerzett pontok alapján Wallace jutott be a playoffba, Elliott pedig nagy meglepetésre lemaradt, igaz a tulajdonosi pontversenyben a 9-es autó révén továbbra is érdekeltek maradtak.

A folytatás szeptember 3-án a Darlington Racewayen következik.

Frissítés: Ryan Preece a Stewart-Haas Racing közleménye szerint azóta már elhagyhatta a kórházat. 

Vettel is üzent Verstappennek az F1-es győzelmi sorozat miatt

Ezen a hétvégén már sorozatban kilencedik futamgyőzelméért hajt Max Verstappen, és ha ezt megcsinálja, azzal beállítja Sebastian Vettel 2013-as rekordját – a német akkor a szezon utolsó kilenc versenyét nyerte meg.

Alberto Ascari is elérte már ezt a határt az ötvenes években, de ő kihagyta az Indy500-at, ezért tartjuk számon Vettel sorozatát az igazi rekordként.

Verstappen viszont most olyan formában van idén a Red Bull-lal, hogy átadhatja a múltnak a négyszeres világbajnok csúcsát – ráadásul a mai Holland Nagydíjat is a pole-pozícióból kezdheti meg.

„Szerintem öt győzelem után Seb írt nekem egy üzenetet, amiben az állt, hogy ’szép munka, csak így tovább, meg fogod csinálni.’ De a sorozatban kilenc siker nagyon impresszív, sosem gondoltam, hogy egyáltalán nyolcig eljutok majd. Ha lehetséges, akkor persze rá fogok menni” – mondta a témáról Verstappen, elárulva, hogy a német is „jegyzi” a szériát.

„Nem jár ez a fejemben folyamatosan, hogy ezt meg kell csinálnom, mert nem a rekorddöntésekért vagyok ebben a sportban, hanem azért, hogy nyerjek” – tette hozzá Verstappen.

f1-verstappen-vettel

Mikor kezdődik az F1-es Holland Nagydíj? Mutatjuk a vasárnapi menetrendet

Az F1 mellett az F2 is versenyez Zandvoortban, de lesz Kamion-Eb, TCR World Series és IndyCar is: íme a vasárnapi program.

10:00 Formula-2, Főfutam (tv: M4 Sport, 13:00, felv.)
11:55 Porsche Szuperkupa, 2. futam (tv: Eurosport 1, élő)
13:10 Kamion-Eb, 3. futam  
15:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
16:40 Kamion-Eb, 4. futam  
17:10 TCR Világsorozat, 2. futam  
21:30 IndyCar, Futam (tv: Match4, élő)
22:00 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

f1-dutchgp

fotó: dppi

A Ferrari nem szólt Piastriról Sainznak, 5000 euró és egy figyelmeztetés lett belőle

Két pénzbüntetést is begyűjtött az F1-es Holland Nagydíj időmérőjén a Ferrari, mindkettő Carlos Sainzal áll összefüggésben. A spanyol egyrészt 0,5 km/h-val túllépte a megengedett sebességet a bokszutcában, ami miatt 100 eurót kell befizetnie a csapatnak, a másik viszont Oscar Piastri feltartása, ami jóval komolyabb ügynek számított.

A felügyelők a bizonyítékok megtekintése, meghallgatása során arra jutottak, hogy a közvetlenül Sainz előtt a bokszból kihajtó Valtteri Bottasnak mondta az Alfa Romeo, hogy Piastri jön, és figyeljen rá, a Ferrari viszont nem szólt erről Sainznak, csak annyit mondtak a fülére, hogy figyeljen a fehér vonalra, ne lépje át. Sainz belenézett a tükörbe, ahol látta Piastrit, de mivel nem szóltak neki róla, úgy gondolta, hogy lassú körön van.

A visszapillantó szöge miatt innentől egyáltalán nem látta a McLarent, aki közben megérkezett mellé, és mivel Sainz igyekezett a száraz ívre húzódni, leszorította a pályáról az ausztrál.

A felügyelők végül nem adtak rajtbüntetést Sainznak, csak egy figyelmeztetést, a Ferrarit pedig 5000 euró befizetésére kötelezték. Az indoklás szerint Sainz veszélyesen mozdult, de az esetet a csapat idézte elő, nem ő...

f1-sainz-ferrari-dutch

Tsunodát megbüntették Hamilton feltartásáért, Strollt nem

Ketten is feltartották Lewis Hamiltont az F1-es Holland Nagydíj időmérő edzésén, emiatt pedig mindkettejüket, Yuki Tsunodát és Lance Strollt is beidézték a felügyelők. A kanadai végül nem kapott büntetést, mert az illetékesek úgy ítélték meg, hogy bár feltartotta Hamiltont, de megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő, a kérdéses ponton már szinte versenytempóban haladt.

Tsunodát viszont háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották: az indoklás szerint bőven volt helye elhagyni az ideális ívet, de ezt nem tette meg, így pedig kimerítette a "szükségtelen feltartás" fogalmát, éppen azt, amiben nem találták vétkesnek Strollt. Érdekesség, hogy maga Hamilton úgy fogalmazott, hogy bár kicsit útban volt a japán, de nem veszített miatta jelentős időt, nem fogta rá a Q2-es kiesését.

Tsunoda egyébként a 14. lett a kvalifikáción, az ő büntetése nem segít Hamiltonon.

Az időmérő végeredménye itt megtekinthető!

f1-tsunoda-alphatauri

fotó: dppi

„A trófea a csapaté, szóval csinálj, amit akarsz!” – Verstappen nem félti az esetleges holland trófeáját Norristól

Humoros kérdéssel zárult az F1-es Holland Nagydíj időmérője utáni sajtótájékoztató, amelyen szokás szerint az első három helyezett versenyző vett részt. Max Verstappen kapta meg azt a kérdést, hogy van-e bármilyen stratégiája arra, ha holnap Lando Norris ott lesz mellette a dobogón, tekintve az utóbbi időszak malőrjeit a trófeákkal...

„Nos, a trófeákat úgyis oda kell adnom a csapatnak, szóval csinálj, amit akarsz!” – fordult oda hangosan nevetve Norrishoz a világbajnok.

„Szerintem ez most elég masszívnak tűnik, más anyagból készült…” – tette hozzá.

Ahogy arról a Formula.hu beszámolt, a Herendi már készíti Verstappen új trófeáját, amelynek elődjét Norris összetörte a Hungaroringen.

f1-hungaroring-sunday-184

fotó: Ollé Iván

Játssz velünk vasárnap estig: nyerj két jegyet az F1-es Olasz Nagydíjra!

A FociTour.hu és a Formula.hu közös nyereményjátékával két General Admission belépőjegyet nyerhetsz a jövő hétvégi F1-es Olasz Nagydíjra, Monzába!

A feladat egyszerű: válaszold meg helyesen az alábbi kérdést a beágyazott Facebook-poszt alatt kommentben

Hány Ferrari-győzelmet hozott az F1-es Olasz Nagydíj az utóbbi tíz évben?

A játék augusztus 27-e, vasárnap este 19 óráig tart, a helyesen válaszolók között kisorsoljuk a két jegyet, és értesítjük is a szerencsés nyertest!

Ha a FociTour egyéb F1-es ajánlatai közül válogatnál, ezeken a linkeken megteheted: 

https://www.focitour.hu/klub/f1/ 

https://www.focitour.hu/klub/f1/belepojegyek/ 

 

Videó: csapattársa autóján landolt az F2-es pilóta a zandvoorti sprinten

Ralph Boschung és Kush Maini, a Campos két pilótája számára egyszerre ért véget az F2-es sprintfutam Zandvoortban: hajmeresztő módon állt meg az egyik autó a másikon. A balesetben érintett volt még Jak Crawford is.

Egy ex F1-es pilóta is ráhajtott Ricciardo ülésére Instagramon

Daniel Ricciardo pénteki szabadedzésen elszenvedett balesete után hivatalossá vált, hogy az ausztrál sérülése súlyosabb a vártnál, eltörte a kezét. Helyét így az AlphaTaurinál a csapat, egyben a Red Bull tartalékpilótája, a fiatal Liam Lawson veszi át a hétvégén. Azonban nem az új-zélandi volt az egyetlen, aki Ricciardo ülésére pályázott. A Red Bullnál korábban négy szezont lehúzó, mára már visszavonult David Coulthard egy Instagram-posztban jelentkezett a pozícióra az osztrák istálló csapatfőnökénél.

„Kedves Christian Horner! Kérlek, olvasd el a prezentációmat arról, hogy miért nekem kéne helyettesítenem Danielt” – írta az 52 éves expilóta posztja alá. Prezentációjában a „Miért nekem kéne Daniel helyettesének lennem” címmel négy érvet sorol fel maga mellett, amelyek a következők: gyors vagyok a pályán, én szereztem a Red Bull első dobogós helyezését, már jóban vagyok a szerelőkkel, illetve ezzel én lennék a valaha volt hetedik legidősebb F1-es pilóta.

Horner vette a poént, és kommentben válaszolt is Coulthard jelentkezésére: „Kedves DC! Köszönjük a jelentkezésedet, és annak ellenére, hogy jelentős mértékű károkat okoztál több futamon baleseteiddel, most lehet, hogy szükségünk lenne egy tartalékversenyzőre, a paddock öreg rókájaként pedig Fernando Alonso legalább újra fiatalnak érezhetné magát. Minden jót, Christian.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

David Coulthard (@davidcoulthardf1) által megosztott bejegyzés