DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

MotoGP: Hétvégi menetrend - Motegi

Az előttünk álló hétvégén kezdetét veszi a gyorsasági motoros világbajnokság 2014-es szezonjának talán legsűrűbb időszaka, hiszen három héten belül három tengerentúli futamot rendeznek a pilóták számára. Ennek első állomása Motegi lesz, ahol a hétórás időeltolódás miatt magyar idő szerint minden eseményt hajnalban vagy kora reggel tartanak majd.

Igazán korán kelős hétvégére készülhetnek az autó- és motorsportok szerelmesei, hiszen a MotoGP Motegibe, a WTCC pedig Sanghajba látogat, egyedül a Kamion-Eb Le Mans-i szezonzáróját rendezik európai ember számára kellemes időpontban. A gyorsasági motoros világbajnokság Japán Nagydíjánál maradva: ez lesz a három tengerentúli forduló első felvonása, ahol bizony a királykategóriában már a világbajnoki cím sorsa is eldőlhet Marc Marquez számára. Ha valaki nem akar egyetlen eseményről sem lemaradni, annak már hajnali 2-kor ébrednie kell, hiszen a szabadedzések akkor veszik kezdetüket, míg az időmérők szombaton 5:35-től, a futamok pedig vasárnap 4 órától kerülnek megrendezésre. Ami pedig a televíziós közvetítéseket illeti: a tervek szerint a DigiSport 1 a pénteki második gyakorlásokat és a vasárnapi bemelegítéseket leszámítva mindent élőben a műsorára tűz.


 
MotoGP, Motegi, 2014 - a hétvége programja:
 

Péntek (október 10.)    
     

02:00 - 02:40

Moto3, 1. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

02:55 - 03:40

MotoGP, 1. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

03:55 - 04:40

Moto2, 1. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

     

06:10 - 06:50

Moto3, 2. szabadedzés

 

07:05 - 07:50

MotoGP, 2. szabadedzés

 

08:05 - 08:50

Moto2, 2. szabadedzés

 
     
Szombat (október 11.)    
     

02:00 - 02:40

Moto3, 3. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

02:55 - 03:40

MotoGP, 3. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

03:55 - 04:40

Moto2, 3. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

     

05:35 - 06:15

Moto3, Időmérő

(DigiSport 1, élő)

06:30 - 07:00

MotoGP, 4. szabadedzés

(DigiSport 1, élő)

07:10 - 07:50

MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2)

(DigiSport 1, élő)

08:05 - 08:50

Moto2, Időmérő

(DigiSport 1, élő)

     
Vasárnap (október 12.)    
     

01:40 - 02:00

Moto3, Warm up

 

02:10 - 02:30

Moto2, Warm up

 

02:40 - 03:00

MotoGP, Warm up

 
     
4:00

Moto3, Futam

(DigiSport 1, élő)

5:20

Moto2, Futam

(DigiSport 1, élő)

7:00

MotoGP, Futam

(DigiSport 1, élő)

 

P1Race.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: