Nem indult jól a vasárnapi nap sem a csapat számára. A jósolt esős időjárás még erősebben érkezett a vártnál. Imre motorja a bemelegítő edzésen ismét technikai gondok miatt, még mért időt sem tudott teljesíteni.
Rizmayer Gábor pedig másodjára a hétvége során, elesett. Őrületes munkával, a csapat egész személyzete helyrehozta Gábor motorját, aki így el tudott rajtolni az első futamon.
A rajtot követően Rizi már a pontszerzés közelében volt, mikor a hetedik körben elvesztette uralmát az EVO BMW fölött, elesett és kiállni kényszerült.
Ifj. Tóth Imre kipörgésgátló nélkül, váltóproblémákkal még a box-ban is volt, de hősiesen végigment, a 20. helyen ért célba.
A második futam előtt a pálya valamelyest felszáradt, Gábor motorja ismét bevetésre készen állt, így gurult ki Imre a rajtrács 24. Gábor pedig 25. helyére.

Közvetlenül a rajt előtt ismét szakadni kezdett az eső, ami kaotikussá tette az amúgy sem egyszerű körülményeket. Imre és Gábor is csatában volt a két Buell motorral, valamint az EVO Kawasakikkal is. Az élmenők elkezdtek hibázni, ami által mindkét versenyzőnk folyamatosan előrébb került.
Végig a határon motorozva egyenletes és biztonságos versenytempót diktálva Rizmayer Gábort a 12. helyen intette le a kockás zászló, ami fantasztikus újabb 4 pontot hozott a csapatnak. Közvetlenül utána haladt át a célon Ifj. Tóth Imre 13. helyével 3 pontot szerezve. összesen 7 világbajnoki pontot szerezve távozik a csapat Franciaországból.
Versenyzőink nyilatkozatai:
"A végén szerencsénk lett, de az egész nap nagyon kaotikusan alakult. A warm-up alatt már nem volt kipörgésgátlóm. Próbáltunk beállításokat próbálni, de nem sikerült előrelépni. Ãgy az első futamon esőben kipörgésgátló nélkül mentem, sőt a boxba is bejöttem, hátha valamit tudunk találni a problémára. A második futamon iszonyatosan nehéz volt egyáltalán talpon maradni, még az egyenesekben kis kipörgött a motor kereke. Az eddigi legnehezebb és leghosszabb futamon vagyunk túl. Borzalmasan örülök Gábor pontszerzésének is. Az elektronikát azonnal visszaküldjük Olaszországba mert annyira nem működött, hogy még a sebességmérőm sem látszott a digitális kijelzőn, nem hogy más adatot tudtam volna olvasni. Katarban biztos egy új ECU-val fogunk menni, ami ettől csak jobb lehet." - Ifj. Tóth Imre nyilatkozata.
"Nagyon nehéz napon vagyunk túl, ami sajnos rögtön egy eséssel kezdődött. A motor megsérült, rohamtempóban kellett szerelni, a szerelők nagyszerű munkájának köszönhetően el is készült. Mivel nem tudtunk ideális beállítást találni, a motor hátuljának semmi tapadása nem volt ezért az első futamon ismét buktam egy kisebbet. A második futamra egy új beállítást próbáltunk, ami nagy előrelépést nem hozott, lehet a rossz gumiválasztás miatt nem tudtunk olyan versenytempót diktálni amilyet szerettünk volna. összességében a végeredménnyel borzalmasan elégedett vagyok." - Rizmayer Gábor nyilatkozata.