DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 20. péntek
Motor

Exkluzív: A britek új motoros reménységével beszélgettünk

Alex Lowes pénteken már a Superbike-világbajnokság edzésein rója a köröket Magny-Coursban, vasárnap azonban még a lettországi Kegumsban futottunk vele össze, ahol a Nemzetek Motokrosszán vett részt vendégként. Ha pedig már összefutottunk, a Formula.hu egy rövid interjút is elkészített.

A 24 éves Alex Lowes neve cseppet sem lehet ismeretlen a gyorsasági motorozás kedvelői számára. Az angliai születésű versenyző hazai bajnokságának megnyerése után váltott nemzetközi színtérre, a Superbike Világbajnokságra. Az elvárások rögtön nagyok voltak a suzukis versenyző irányába egy olyan kategóriában, ahol honfitársai mindig is a legjobbak közé tartoztak. Talán nem felelt meg rögtön az összesnek, de kétségtelen, hogy rendkívül gyors - és ami ennél is fontosabb, a jövő mindenképpen az övé.

 

Meglepődtem, amikor megláttalak itt, a Nemzetek Motokrosszán. Hogyhogy eljöttél?

 

Én és Tommy Searle jó barátok vagyunk, ő a brit csapatban versenyez. Együtt szoktunk edzeni a konditeremben, sok időt töltünk együtt. Ő hívott el, jó dolog itt lenni, és szurkolni a csapatnak. Amúgy is szeretem a motokrosszt.

 

A brit csapat elég kedvező pozícióban van. Szerinted képesek lesztek nyerni?

 

Nem is tudom. Még egy verseny van hátra, remélhetőleg mindenki jó munkát fog végezni. Eddig nagyon jó formában voltunk, a csapat egyenletes teljesítményt nyújtott. Ha sikerül ezt megismételni, akkor a dobogón lehetünk, az egy álomszerű hétvége lenne.

 

Az interjú a legutolsó, döntő verseny előtti szünetben készült, ekkor még Nagy-Britannia a második helyen állt, hét ponttal Franciaország mögött. A harmadik futam azonban nem sikerült jól a britek számára, az összes közvetlen ellenfél megelőzte őket, így végül összességében csak negyedikként végeztek a franciák, belgák és amerikaiak mögött.

 



A gyorsasági versenyzők gyakran edzenek krosszozással. Te hogyan állsz ehhez a fajta felkészüléshez? Gyakran csinálod?

 

Igen, ez egy nagyon hatékony edzésmód, de nagyon könnyű hibázni és emiatt megsérülni. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy hasznunk is származzon belőle, élvezzük is, de közben biztonságban maradjunk. Segít abban, hogy fejlesszük az ügyességünk a motoron, a gázkezelésben, szóval hasznos dolog.

 

Ebben az évben váltottál BSB-ről (brit Superbike-bajnokság) a világbajnokságra, és eddig felemás idényed van. Kétszer dobogóra álltál, Assenben és hazai versenyeden, Doningtonban, de voltak nagy baleseteid és nehéz pillanataid. összességében mik a tapasztalataid a szezonnal kapcsolatban?

 

Nehéz szezon, rögtön az első verseny előtt megsérültem, eltört a sípcsontom. És sok feladattal néztem szembe, ismeretlen pályákat kellett megtanulnom, a csapat és motor is új volt. Szóval elég nehéz volt, de sokat tanultam, az első évben mindig kemény az embernek, amikor új kihívásokkal kell szembenéznie. De ha sokat dolgozunk télen, jövőre sokkal erősebbek lehetünk.

 

A következő helyszín Magny-Cours jövő hétvégén. Szereted ezt a pályát? Egyáltalán mennyire ismered?

 

Egyszer versenyeztem ott, még 2008-ban. Szóval nem igazán ismerem. A Superstock 600-ban versenyeztem, a testvéremmel együtt, nem mentem valami jól, sok nehézség ért. Elméletileg a pályának feküdnie kell a Suzukinak, remélhetőleg közelebb kerülünk az elsső sorhoz, már megérdemelnénk.

 

Említetted az ikertestvéred. Sam a Moto2-ben versenyzett hétvégén Spanyolországban, nemrég ért véget a futama, kilencedik lett. Amikor távol vagytok egymástól, hogyan követed, mi történik vele?

 

A Live Timingon keresztül figyeltem őt. Szép munkát végzett, hétvége eleje óta nehéz dolga volt, a felfüggesztést cserélték ki, csak a 20. helyről indult. Onnan nem könnyű, a Moto2 mindig nagyon szoros. De jól teljesített, pillanatnyilag a legjobb tíz egy elfogadható eredmény számára.

 

Fel szoktátok hívni egymást a hétvégék során, hogy mi újság a másikkal?

 

Mindig! Már beszéltünk is egymással. örül az eredménynek, azt mondta, ha jobban rajtol, még többet kihozhatott volna a futamból. Beszélünk edzések, tesztek, versenyek után. Szerintem ez nagyon jó dolog.

 

Visszatérve a Superbike-vb-re, mi a véleményed, milyen színvonalat képvisel a bajnokság?

 

A bajnokság folyamatosan változik, mióta a Dorna szervezi a szériát. A következő évi szabályváltoztatásokkal a versenyek még szorosabbak lehetnek, persze sok múlik a gyártókon is, ezen a téren jelenleg nem állunk olyan jól. Remélem a versenynaptár jobb lesz, mint idén, mivel jó pár futamot töröltek. És talán több ember fogja követni a sorozatot.

 

Bosszantó, hogy annyival kevesebb fordulót tartanak meg, mint terveztek? Oroszország és Dél-Afrika is elmaradt.

 

Igen, mert olyan sokat szeretnék motorozni, amennyit lehetséges. A szabályok pedig nem engedélyezik a tesztelést. Szóval nem motorozhatok sokat, pedig ez a szenvedélyem, annyi időt szeretnék a motoron tölteni, amennyit lehetséges. Remélhetőleg jövőre több versenyünk lesz.

 

Két magyar is szerepel a bajnokságban, Tóth Imre és Rizmayer Gábor. Te mennyire ismered őket, mennyit találkozol velük?

 

Minden verseny előtti hétvégén tartanak PR-rendezvényeket, ott szoktunk beszélgetni a többiekkel. Személyesen nem ismerem őket, de természetesen mindig köszönünk egymásnak. Annyit tudok, hogy valamelyikük megsérült, vagy hasonló okból hiányzott. Jó dolog a bajnokságban, hogy különböző országokat látogatunk meg, különböző pályákat, és sokféle nemzet versenyzői versenyeznek nálunk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: