DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 20. péntek
Motor

Team Tóth: Küzdelmes, ám fejlődéssel járó nap

A pénteki első szabadedzésen Ifj. Tóth Imre kis híján négy hónapot követően először ült motorra.

 

 

Imre még Misanóban szenvedett súlyos váll, valamint láb sérüléseket. Imrének az a hétvége volt az első az új MoTeC elektronikával, így három szabadedzést leszámítva semmiféle teszt nélkül tért vissza a világbajnoki véráramba.

 

A csapat másik versenyzője, Rizmayer Gábor hiába helyettesítette Imrét Portimaóban, valamint Laguna Secában, ezúttal Sebestyén Péter motorján kell helytállnia. Az EVO BMW egy szinte össze sem hasonlítható technika a Superbike motorral.

 

A délelőtti szabadedzésen Rizmayer Gábor mindössze hat kört tudott megtenni technikai gondok miatt. Többször a transzpondert kellett ellenőrizni a motoron. Leggyorsabb ideje 1:47.637 a 23. helyre volt jó.



Ifj. Tóth Imre a hosszú kihagyás után, 1:46.679-es legjobb idejével a 21. helyre repítette a BMW Superbikeot. Imre a leggyorsabb körét az utolsó mért körén futotta a leintés előtt, ami bizakodásra adott okot a második szabadedzés előtt.

 

Délutánra rendeződtek Rizmayer Gábor technikai gondjai, az egyik legszorgalmasabb versenyző volt a pályán 17 megtett körrel az EVO BMW-n. 1:46.657-tel egy másodpercet javított a délelőtthöz képest a 22. helyen zárva a napot.

 

Ifj. Tóth Imre ugyan kettővel kevesebb kört tett meg mint délelőtt, szám szerint 12-t mégis hat tizedet faragott a leggyorsabb idején, 1:46.087-es köre a TOP 20-ba juttatta Imrét. A 20. helyről várja a holnapi folytatást.

 

Ifj. Tóth Imre:

"Nagyon örülök, hogy újra motoron lehetek, nagyobb gondok nélkül, igaz a lábam nagyon még mindig nagyon fáj. A lábtartó pont ott van ahol a törésem is volt. Az még elég érzékeny, főleg a kigyorsításokon és a jobbos kanyarokban, a vállam viszont nagyon jól bírja a terhelést. Nem mentem sokat, mert nem akartam elfáradni ma, hogy holnapra kellő energiám maradjon. Még kicsit bizalmatlan vagyok a hátsó tapadással kapcsolatban, mert emiatt történt a Misanoi balesetem. Még nincs meg bennem teljesen az "érzés", de szépen és biztosan kezd visszajönni. Elektronikailag sajnos még nincs előrelépés, egyes fokozatból kettesbe továbbra sem akar váltani a motor, valamint a gázelvételnél olyat tapasztalok, mint ha elektromos gázt húznék, amint elveszem még egy pár pillanatig húzza az elektronka. Ezeket leszámítva jó kezdésnek tartom a mai napot, holnap kell nagyon megnyomni mert szeretnék újra Superpoleban szerepelni."

 

Rizmayer Gábor:

"A délelőtt volt egy kis gond a transzponderrel, és sokat kellett a boxban állnunk. Értékes időt veszítettünk ezzel, mert reggel sokkal hűvösebb volt, nem tudtunk olyan beállításokat kipróbálni ami a hidegebb időben jó a motornak. Délután a forróságban sokkal másképp viselkedett a motor. Szerintem jól állunk, és ha a motor holnap egy kicsit erősebb lesz ebben a melegben előrelépésre számítok, csak azt kell kitalálnunk melyek a jó beállítások a hűvös aszfalton."

 

A HÉTVÉGE TOVÁBBI PRORAMJA:

Szombat:

09:45 - 10:30 harmadik szabadedzés

12:30 - 13:00 negyedik szabadedzés

15:00 - 15:40 Superpole (Eurosport 2 18:00 óra FELVÉTELRŐL és vasárnap 10:00 ismétlés)

Vasárnap:

Bemelegítő edzés: 08:40 - 08:55

Első futam: 10:30 (Eurosport 1 ÉLŐ)

Második futam: 13:00 (Eurosport 1 ÉLŐ)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: