DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 20. péntek
Motor

MotoGP: Futamelőzetes - Assen

Legendás verseny egy legendás helyszínen: a hétvégén Assenbe látogat a MotoGP mezőnye. Az a Holland Nagydíj következik, ami az 1949-es, legelső szezon óta megszakítás nélkül a versenynaptár része, és 1955 óta a TT Circuit Assen szolgál helyszínéül.További érdekesség még, hogy a versenyt a hagyományoknak megfelelően idén is szombaton rendezik.

Persze az elmúlt 65 évben sokat változtak nemcsak a motorok, de a pálya is. A legutolsó módosítás 2006-ban történt, a holland aszfaltcsík ekkor nyerte el a jelenlegi 4542 méteres hosszát. Hogy ez a változás jó volt-e vagy sem, arról már megoszlanak a vélemények (és nem a pro oldal vezet), de a pálya történelme miatt így is a szezon egyik fénypontja.

Az valószínűnek tűnik, hogy az elsőség nem a nyers motorerőn fog múlni, ugyanis a leghosszabb egyenes csupán 487 méter hosszú. Annál több jelentőssége van a kanyaroknak: egy kör alatt a mezőny hat bal és tizenkettő jobbkanyart teljesít, így a jó kanyarsebesség és a jó kigyorsítások elengedhetetlen elemei egy eredményes hétvégének. Persze ez az egyenlőtlen terhelés természetesen a gumikra is komoly hatással van, különösen vigyázni kell a pálya elején, hiszen a rajt után rögtön négy jobbkanyar jön és az egyenlőtlenül felmelegedett gumik okozhatnak meglepetéseket az ötödik, egyben első balos kanyarban. Az egyik leglátványosabb része a pályának a célegyenesre rávezető kanyarkombináció, melynek köszönhetően már sok látványos csatát láthattunk a győzelemért. Emellett van még egy fontos tényező, ami hatással lehet a hétvége kimenetelére: a megjósolhatatlan időjárás. Előzetesen 20 fok körüli hőmérsékletre és záporokra lehet számítani, de hogy valójában milyen idő lesz, azt nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni.

 


MotoGP: egy olyan sport, ahol 24-en indulnak és mindig Marquez nyer?




MotoGP

A tavalyi viadal egy hosszú sorozatnak vetett véget: Valentino Rossi 2010 után először állhatott ismét a dobogó legfelső fokára. Idén egy másik nagy sorozatnak szakadhat vége: Marquez eddig hét versenyből hetet megnyert, kérdés, hogy meddig tarthat ez a széria. A szezon alakulását elnézve már közeleg a vége, az utóbbi két futamon igencsak meg kellett izzadnia a győzelemért. Az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy valószínűleg a gyári Hondák és Yamahák között fog eldőlni az elsőség kérdése, de hogy a Marquez, Pedrosa, Lorenzo, Rossi négyesből ki pezsgőzhet szombaton a pódium tetején, az megjósolhatatlan. Persze az is lehet, hogy valamelyik csapat csúnyán mellényúl, vagy az időjárás szól közbe, a lepattanóra pedig ugrásra készen vár a Ducati, az LCR Honda, vagy akár a Tech3 és a Forward Yamaha.

 

Rabat Barcelonában fölényes győzelmet aratott, valyon Assenre is átmenti ezt a formáját?


Moto2

Egy kategóriával lejjebb is hasonló a helyzet: a Marc VDS kimagaslik a mezőnyből, az eddigi hét viadalból haton ők szerezték meg a győzelmet. Csapaton belül Rabat 4-2-re vezet Kallio előtt, az utóbbi két viadalon is ő bizonyult a leggyorsabbnak, Barcelonában ráadásul eléggé meggyőző fölénnyel. Jó eséllyel ezúttal is őt kell legyőznie annak, aki nyerni akar, ilyenből pedig akad pár a mezőnyben: Vinales, Corsi, Aegerter, Folger és Salom közül egyedül a Moto3 tavalyi bajnoka tapasztalhatta meg idén, hogy milyen érzés a dobogó tetején állni, de a többiek is rendszeresen az élmezőnyben motoroznak, így ugrásra készen várják, hogy a belga csapat egy gyengébb hétvégét fogjon ki.

 

 

Most is nagy csatára lehet számítani a legkisebbeknél

 

Moto3

 

A legkisebb kategóriában a legszorosabb a küzdelem, bár sok esélyesről itt sem beszélhetünk: a szezon eddig Miller és Fenati párharcáról, valamint a KTM uralmáról szól. A két motoros és az osztrák márka egyaránt 6-6 győzelmet számlálhat idén. Viszont micsoda győzelmek voltak azok! A fiatalabbik Marquez fivér barcelonai három másodpercnyi előnnyel megszerzett győzelme már-már utcahossznyinak tűnik az idén megszokott tizedek és századok után. Visszatérve Millerre és Fenatira, kettejük között mindösszesen hét pont a különbség a bajnokságban, így ez a meccs még korántsincs lejátszva, viszont valószínű, hogy mások is szeretnének beleszólni ebbe a párharcba - legalább egy győzelem erejéig. Reméljük, hogy a múltkori "œkisiklás" után ismét egy elképesztően szoros befutóval örvendeztetnek meg minket.


A hétvége teljes menetrendje itt érhető el.

 

P1Race.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: