A kizárólag magyar szakembereket foglalkoztató csapat a bajnokság első három fordulóján még két BMW S1000RR típusú versenygépet állított csatasorba, ám miután az olasz Riccardo Cecchini egy szponzori döntés következtében elhagyja a csapatot, így a mostani, misanói versenyhétvégén már csak egy versenyzőt küld harcba a magyar egylet, a román Superbike-bajnok Robert Muresan személyében.
A 23 éves pilóta az előző FIM Superstock 1000 Kupa futamon, Imolában a bravúros 8. helyen végzett, és most úgy érzi, Misanóban ezt az eredményt is sikerül majd túlszárnyalnia, mivel nagyon jó formában érzi magát, és neki, valamint a magyar csapat motorjának is fekszik papíron a misanói ring vonalvezetése. A román fiatalember épp ezért most múltkori 8. helye után immár a top5-öt veszi célba.

Kelemen Krisztián, csapatfőnök: "Riccardo Cecchini az egyik szponzora döntése értelmében elhagyja csapatunkat, így a misanói versenyen már minden energiánkat Robert Muresan sikeres szereplésére fogjuk fordítani. Az olasz pilóta döntése meglepett minket, mivel Ricky a téli teszteken, illetve a versenyhétvégék szabadedzésein és időmérőin is biztató tempót diktált motorunkkal, és noha a versenyek számára pechesen alakultak, úgy gondolom, hogy Roby imolai 8. helye felfedte a csapatunkban és a motorjainkban rejlő potenciált. Rickynek a legjobbakat kívánjuk a folytatásra, mi pedig gőzerővel készülünk a misanói FIM Superstock 1000 Kupa futamra, ahol egy állva maradt pilótánkkal szeretnénk legalább olyan eredményesen szerepelni, mint legutóbb, bő egy hónappal ezelőtt, Imolában."

Robert Muresan: "Több mint egy hónap telt el a legutóbbi versenyünk óta, és ez idő alatt én minden idegszálammal a soron következő misanói versenyre koncentráltam és készültem. Nagyon sok fizikai tréninget végeztem annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában érkezzek erre a versenyre. Az elmúlt hétvégén a román televízió meghívására szakértőként működtem közre a MotoGP Katalán Nagydíjának közvetítésében, amit nagyon élveztem. Úgy vélem, versenyzőként más nézőpontból tudom szemlélni a dolgokat, mint mások, és örömmel osztottam meg tapasztalataimat a nézőkkel. Ez egyben ráhangolódásnak is jó volt; ezen a hétvégén újra itt az idő, hogy ne csak beszéljük róla, de csináljam is! A legutóbbi versenyem, Imolában nagyon jól sikerült, akkor a top10-ben, egészen pontosan a 8. helyen végeztem, és annak is nagyon örültem, hogy két balszerencsés futam után végre sikerült befejeznem egy versenyt. A misanói futam kapcsán nagyon magabiztos vagyok, mert már háromszor is versenyeztem korábban ezen a pályán világbajnoki szinten, kétszer a 125-ben, egyszer pedig a Supersport vb-n. Jobban kedvelem ezt a helyszínt, mint Imolát, és a BMW-nek is jobban fekszik ez a pálya, úgyhogy bízom benne, hogy ezen a hétvégén már egy top5-ös eredményt vehetünk célba."