DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 20. péntek
Motor

Az első pontszerzés után a BMW Racing Team Tóth

A szezonban és a Superbike szériában elért első pontjai után, a hétvégén Misanoban versenyez a BMW Racing Team Tóth csapata, ahol a Superbike széria idei hetedik versenyhétvégéjét rendezik meg.

2012 után tér vissza a bajnokság erre a pályára, ahol az akkor még Supersport kategóriában versenyző csapat dupla pontszerzést könyvelhetett el, a szezon során először.



 

Ifj. Tóth Imre jól ismeri a 2006-ban teljesen felújított olasz aszfaltcsíkot. Az egykori 250 köbcentis MotoGPâ„¢ kategóriában és a Supersport-ban is háromszor állhatott rajthoz a tengerparttól tényleg csak méterekre fekvő versenypályán.



 



 

Az előző, sepangi futamon, csupán 1,2 másodpercre a Superpole-t érő időtől Imre a 24. helyről várta az első verseny rajtját, ahonnan 10 helyet előrelépve, jó versenytempót motorozva a csapat történetének első Superbike-ban elért pontjait szerezte meg! A második versenyen pedig biztonságos versenyzéssel a 18. helyen ért célba.



 

A Maláj nagydíjon rövid Superbike karrierje legjobb, 25. rajthelyét követően a csapat másik versenyzője Sebestyén Péter is nagyszerűen helytállt, annak ellenére, hogy az első futamon technikai gondok miatt nem tudott célba érni. A másodikon a csapat szerelőinek hatalmas munkájának köszönhetően, el tudott indulni, és a 19 helyen ért célba, egy hellyel elmaradva ide legjobbjától.



 

A hétvége Superbike helyi és magyar idő szerinti menetrendje ugyanaz, mely a következő:

Péntek:

11:45-12:30 első szabadedzés
15:30-16:15 második szabadedzés



 

Szombat:

09:45-10:30 harmadik szabadedzés
12:30-13:00 negyedik szabadedzés
15:00-15:15 Superpole 1
15:25-15:40 Superpole 2

A Superpole-t az EUROSPORT 2 18:00 órától, felvételről közvetíti majd 23:15-kor megismétli.



 

Vasárnap:

8:40-8:55 Warm-Up
10:15 WSBK ELSŐ FUTAM - > EUROSPORT 1 (ÉLŐ) , ismétlés: 17:40
13:00 WSBK MÁSODIK FUTAM  -> EUROSPORT 2 (ÉLŐ) , ismétlés: 23:00

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: