DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 20. péntek
Motor

Rossi: Nem vagyunk messze Marc legyőzésétől

Valentino Rossi zsinórban negyedik dobogós helyezését szerezte a hétvégén Barcelonában, ráadásul ismét ő végzett a legközelebb az idén eddig verhetetlen Marc Marquezhez, így az olasz nem véletlenül érezheti úgy, hogy már nem állnak messze attól, hogy legyőzzék a címvédőt. A Yamaha pilótája azt is elárulta, hogy már akár jövő héten véglegessé válhat a szerződéshosszabbítása.

Valentino Rossi idén sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújt, mint tavaly: a "Doktor" a legutóbbi, barcelonai viadalon sokáig vezetett is, végül csak az eddigi hét versenyt egyaránt megnyerő Marc Marquez tudta legyőzni, s ezzel az olasz sorozatban negyedszer állhatott dobogóra. A yamahás természetesen örül az eredménynek, főként amiatt, hogy Dani Pedrosát végül meg tudta előzni (ehhez kellett a spanyol utolsó körös hibája is), Rossi ugyanis elmondta: úgy érezte, ezúttal a rutinosabb repsolos gyorsabb volt, mint a címvédő - ezt egyébként maga Marquez is bevallotta idei hetedik futamgyőzelme után. Rossi éppen ezért bizakodó a jövőbeli eredményeket illetően, hiszen állítása szerint már nincsenek messze attól, hogy a regnáló világbajnokot is legyőzzék:



 



 

"Számomra vasárnap Dani egy kicsit gyorsabb volt, mint Marc, de Marc még így is nyerni tudott, ami azt jelenti, hogy jelenleg kissé úgy tűnik, verhetetlen, és minden helyzetet kézben tart" - idézi az olaszt a crash.net szakoldal. "Marc mindig nagyon gyors, de most Pedrosa kicsit keményebb diónak bizonyult, mert két vagy három ponton is kicsit gyorsabb volt. Ugyanakkor Marc rendkívül erős volt a verseny utolsó szakaszában, és mindenkivel szemben nagyon bátor és határozott, különösen Pedrosával, s emiatt ez Marc számára mindenképp pozitív. Az utolsó körre mindenkinek más stratégiája volt, s úgy gondolom, Marc erőssége épp az, hogy mindenre nagyon gyorsan reagál, akár egy hibára vagy másféle problémákra, és emiatt nagyon nehéz megverni, de már nem vagyunk messze tőle."



 



 

Rossi röviden beszélt a hétfői catalunyai tesztről is: "Volt néhány fontos dolog, amit ki kellett próbálnunk, főként a különböző kipufogócsöveket illetően, mivel már akár a következő versenyen is használhatjuk őket. Nem volt túl nagy különbség, de nem is volt rossz: talán már használhatjuk őket Assenben, most viszont el kell döntenünk, hogy ki akarjuk-e őket próbálni" - fogalmazott a motoros, aki azt is röviden elismételte, hogy valamelyest a 2015-ös motorral is elkezdtek foglalkozni. Végezetül az is kiderült, hogy a kilencszeres vb-győztes szerződéshosszabbítása a Yamahánál rövidesen hivatalossá válhat: "Remélem, a következő héten mindent rögzíteni tudunk és aláírhatjuk a szerződést: nincs benne semmi meglepő, s már többé-kevésbé készen vagyunk mindennel."



 

P1Race.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: