A legnagyobbak között tavaly debütáló és azonnal a bajnoki címig menetelő Marc Marquez idén is uralja a kategóriát, de a Marquez-génektől a Moto3 mezőnyének sincs nyugta. A spanyol pilóta öccse, Alex ugyanis a legkisebbek orra alá tör egyre gyakrabban borsot a futamok során, s a hétvégén Barcelonában első alkalommal fordult elő, hogy mindketten magasba emelhették a maguk győzelmi trófeáját. Ilyen páros testvérgyőzelemre pedig még sohasem volt példa.
1951. szeptember 9-én egy olasz testvérpár, Alfredo és Albino Milani ugyan mindketten győzni tudtak Monzában, de míg egyikük az 500 köbcentisek között, a másikuk oldalkocsis motorkerékpárral tette ezt, így a két Marquez sikere a kétkerekű járművek között tekinthető egyedülállónak.

Már tavaly is közel jártak egy hasonló eredményhez. Ãm amikor 2013-ban Japánban Alex megszerezte első Moto3-as győzelmét, Marc a MotoGP-ben a második helyen végzett.
Míg Marc idén eddig minden futamot megnyert és toronymagasan vezeti a bajnokságot, Alex hét futam után az 5. helyen áll a Moto3-as tabellán. Ãm ha a 18 éves pilóta így folytatja, hamarosan a pályán is összemérheti majd erejét bátyjával a királykategóriában.