Meglehetősen felhős égbolt fogadta a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájának mezőnyét a 14 órakor rajtoló futamuk előtt a Katalán Nagydíj helyszínén, így könnyen elképzelhető volt, hogy még az időjárás is szerepet játszik majd az idei szezon hetedik versenyén. A pole-ból 2014-ben először nem Marc Marquez, hanem csapattársa, Dani Pedrosa indulhatott, aki a yamahás Jorge Lorenzót és a kvalifikáció végén hibázó címvédőt előzte meg. Stefan Bradl lett a negyedik az időmérőn, Valentino Rossi az ötödik, a top10-be pedig Aleix Espargaro, Andrea Dovizioso, Bradley Smith, Yonny Hernandez és Pol Espargaro fért még be.
A piros lámpák kialvása után Pedrosa meg tudta tartani az első helyet, ám Lorenzo hihetetlenül rövid első féktávot vett, így az első kanyarban már ő vezetett. Nem sokkal később a remek startot fogó csapattárs, Rossi is elment a repsolos mellett, akit a regnáló világbajnok követett - az első kör végéig, mert akkor Marquez is legyűrte rutinosabb honfitársát. A második fordulóban megvolt a 25 körös viadal első kiesője is: Karel Abraham csúszott el a 10-es kanyarban. Ezzel egyidőben a bokszban is lázas munka folyt: az éllovas Lorenzo második motorjával bütyköltek többek között, vélhetően felkészülve az esetlegesen megérkező égi áldásra.
A negyedik körben jártunk, amikor Rossi először szúrt be Lorenzo mellé, s bár a spanyol egyszer még vissza tudott előzni, a következő kanyarban a "Doktor" megerősítette a vezetését, sőt csapattársát nem sokkal később még Marquez is maga mögé utasította. Lorenzo természetesen nem hagyta ezt annyiban, s egy körrel később visszavágott neki a célegyenesben, de csak ideiglenesen tudott a vb-éllovas előtt maradni, és kettejük csatájának köszönhetően Pedrosa és még Bradl is többé-kevésbé tudta velük tartani a lépést - előbbi olyannyira, hogy még az előtte motorozó yamahást is kifékezte az első kanyar előtt, s ezzel feljött harmadiknak.

A következő helycsere nem a leginkább várt pozíciókban következett be: Pedrosa ment be Marquez elé, ám a Repsol Honda fiatal pilótája néhány kanyarral később már vissza is előzte kollégáját. Rossi ezzel lélegzetvételnyi előnyhöz jutott velük szemben, miközben Lorenzo is leszakadni látszott róluk, Bradl pedig már egy ideje tisztes távolságból tudta csak követni őket. De ők legalább még haladtak, nem úgy, mint Cal Crutchlow, aki szemlátomást a Ducati műszaki problémája volt kénytelen félreállni a célegyenesben. Lorenzo eközben megfordítani látszott a tendenciát: a spanyol apránként újra közeledni kezdett az éllovas trióra.
Féltávhoz érkezett a verseny, amikor Marquez már benézett Rossi mellé, ám visszatérve a Yamaha mögé elmérte a célegyenes végi féktávot, így a bukótéren átvágva tudott csak visszatérni a pályára, ezzel pedig Pedrosa is elmotorozott mellette. Őt elég hamar visszaelőzte a regnáló világbajnok, ám ezzel a manőverével újfent néhány környi nyugalmat adott az élen álló kilencszeres világbajnoknak. Persze az összetettet vezető motoros rohamléptekben dolgozta le a hátrányát, de már csak nyolc kör volt hátra, amikor újra utolérte őt. Valamelyest hátrébb is nagy csata folyt egyébként: Pol Espargaro és Dovizioso nyüstölte egymást elég keményen a hetedik helyért.
Az utolsó hét kör vette kezdetét, amikor Marquez könnyedén elment Rossi mellett, majd Pedrosa vette át a vezetést mindkettejüket megelőzve, ám néhány másodperccel később már ismét az eredeti sorrendben haladt a mezőny. Egy körrel később Marquez ismételten elmotorozott az olasz mellett, ezúttal kívülről fordulva az egyes kanyarba, s a "Doktor" immár nem tudott visszatámadni, de legalább Pedrosát maga mögött tartotta. A verseny azonban még nem volt lefutva, Marquez szélesen fordult a 10-es kanyarban, s Rossi kis híján vissza is bújt elé - ezt négy és fél körrel a leintést megelőzően meg is tette, de újfent csak néhány másodpercig tudott vezetni a yamahás.

Rossi nem akarta hagyni, hogy elszakadjon tőle Marquez, ám ennek az lett a vége, hogy négy körrel a vége előtt Pedrosa is kifékezte, aki ezután elkezdte üldözőbe venni idén eddig veretlen honfitársát. Nem is sikertelenül: az utolsó előtti kört már teljesen a sarkában kezdte meg, ám előznie még Marquez újabb, a 10-es kanyarban elkövetett hibája ellenére sem sikerült. Az utolsó kör elején azonban Pedrosa megindította az utolsó offenzíváját, de Marquez keményen tartotta magát az élen. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Pedrosa rontott a legvégén, majdnem nekiütközve Marqueznek, s így még Rossi el tudott menni mellette.
Ez pedig azt jelentette, hogy bármennyire is volt mozgalmas és fordulatos a viadal, ismételten, idén immár hetedik alkalommal Marc Marquezt intette le első helyen a kockás zászló, a Repsol Honda spanyolja tehát tovább őrzi veretlenségét. Rossi második helyének köszönhetően az összetettben is megerősítette ezt a pozícióját Pedrosa előtt. Lorenzo lett a negyedik, Bradl pedig az ötödik, majd jött a teljesen sima versenyt futó Aleix Espargaro, megelőzve öccsét, aki maga mögött tartotta Doviziosót, a top10-et pedig Iannone és Smith zárta. Folytatás két hét múlva a legendás asseni aszfaltcsíkon, ahol az évad egyetlen szombati futamát rendezik majd.
A futam végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat | Idő |
| 1. | Marc Marquez | Honda | 42:56.914 |
| 2. | Valentino Rossi | Yamaha | +0.512 |
| 3. | Dani Pedrosa | Honda | +1.834 |
| 4. | Jorge Lorenzo | Yamaha | +4.540 |
| 5. | Stefan Bradl | LCR Honda | +11.148 |
| 6. | Aleix Espargaro | Forward Yamaha | +14.213 |
| 7. | Pol Espargaro | Tech 3 Yamaha | +16.127 |
| 8. | Andrea Dovizioso | Ducati | +16.175 |
| 9. | Andrea Iannone | Pramac Ducati | +18.040 |
| 10. | Bradley Smith | Tech 3 Yamaha | +24.781 |
| 11. | Yonny Hernandez | Pramac Ducati | +37.153 |
| 12. | Scott Redding | Gresini Honda | +42.921 |
| 13. | Nicky Hayden | Aspar Honda | +43.299 |
| 14. | Michele Pirro | Ducati | +55.157 |
| 15. | Hiroshi Aoyama | Aspar Honda | +59.191 |
| 16. | Broc Parkes | PBM Aprilia | +1:00.906 |
| 17. | Michael Laverty | PBM Aprilia | +1:01.284 |
| 18. | Colin Edwards | Forward Yamaha | +1:06.121 |
| 19. | Hector Barbera | Avintia FTR-Kawasaki | +1:25.195 |
| 20. | Michel Fabrizio | Ioda Aprilia | +1:40.665 |
| Kiesők: | ||
| Mike di Meglio | Avintia FTR-Kawasaki | 8 kör |
| Cal Crutchlow | Ducati | 15 kör |
| Alvaro Bautista | Gresini Honda | 22 kör |
| Karel Abraham | Cardion Honda | 24 kör |