Q1
Alig, hogy véget ért a negyedik szabadedzés, máris kezdetét vette a királykategória időmérő edzésének első szakasza, amelyen azok a versenyzők jutottak szerephez, akiknek az első három tréning alapján nem sikerült automatikusan bejutniuk a Q2-be. Ezúttal a megszokottnál is több nagy névnek kellett részt vennie a Q1-ben, hiszen többek között Iannone, Bautista, Crutchlow sem tudott beférkőzni a top10-be. Az első percekben ők hárman kivártak, így egy ideig Redding vezetett, de aztán érkezett előbb Iannone, majd Crutchlow, s immár a két ducatis nevével kezdődött a lista.
A körülményeket nehezítette, hogy néhány esőcsepp is megjelent, s a csúszós pályára figyelmeztető zászlójelzések is előkerültek. A rendkívül sokáig a bokszban maradó Bautista lehetett volna ennek a vesztese, ám nem romlott olyan mértékben az aszfalt állapota, így a spanyol könnyedén, bő fél másodperces előnnyel meg tudta szerezni a vezetést. Ennek köszönhetően azonban Iannone került ki arról a két helyről, amely még továbbjutást ért, így a szokásokkal ellentétben már a Q1 végén is nagy tűzijátékra számíthattunk.

Nem is kellett csalódnunk: két perc volt már csak hátra, amikor Iannone javítani tudott, s átvette márkatársától a második helyezést (Bautista idejétől mindössze hét ezreddel maradt el!), így pedig Crutchlow került bajba. A britnek egyetlen lövése maradt, ám nem tudott elég gyors kört összerakni, így a gyári Ducati versenyzőjének itt véget is ért az időmérője. Hasonló sorsra jutott Redding, Pirro, Hayden, Edwards, Abraham, Parkes, Aoyama, Laverty, Barbera, Di Meglio és Fabrizio is, míg Bautista és Iannone máris készülődhetett a második etapra.
A Q1 végeredménye:
| 1. |
Alvaro BAUTISTA |
SPA |
GO&FUN Honda Gresini |
1:42.163 | |
| 2. |
Andrea IANNONE |
ITA |
Pramac Racing |
1:42.170 |
0.007 / 0.007 |
| 3. |
Cal CRUTCHLOW |
GBR |
Ducati Team |
1:42.578 |
0.415 / 0.408 |
| 4. |
Scott REDDING |
GBR |
GO&FUN Honda Gresini |
1:42.730 |
0.567 / 0.152 |
| 5. |
Michele PIRRO |
ITA |
Ducati Team |
1:42.955 |
0.792 / 0.225 |
| 6. |
Nicky HAYDEN |
USA |
Drive M7 Aspar |
1:43.043 |
0.880 / 0.088 |
| 7. |
Colin EDWARDS |
USA |
NGM Forward Racing |
1:43.226 |
1.063 / 0.183 |
| 8. |
Karel ABRAHAM |
CZE |
Cardion AB Motoracing |
1:43.360 |
1.197 / 0.134 |
| 9. |
Broc PARKES |
AUS |
Paul Bird Motorsport |
1:43.530 |
1.367 / 0.170 |
| 10. |
Hiroshi AOYAMA |
JPN |
Drive M7 Aspar |
1:43.564 |
1.401 / 0.034 |
| 11. |
Michael LAVERTY |
GBR |
Paul Bird Motorsport |
1:43.737 |
1.574 / 0.173 |
| 12. |
Hector BARBERA |
SPA |
Avintia Racing |
1:44.115 |
1.952 / 0.378 |
| 13. |
Mike DI MEGLIO |
FRA |
Avintia Racing |
1:45.012 |
2.849 / 0.897 |
| 14. |
Michel FABRIZIO |
ITA |
Octo IodaRacing Team |
1:46.214 |
4.051 / 1.202 |

Q2
Tíz perc szünetet követően már kezdődött is a második szakasz, ahol immár a legjobbak is kigurultak a pályára. Marc Marquez nem sokáig váratott magára, hogy megmutassa, ki a legnagyobb esélyes: az első körök után a címvédő állt az élre, megelőzve csapattársát, Pedrosát, valamint a tavalyi győztes Jorge Lorenzót. Bautistának sokkal rosszabbul indult a kvalifikáció második etapja: a spanyol hatalmasat repült, s bár hordágyra tették a Gresini versenyzőjét, de a bokszba szerencsére már egy robogón ülve tért vissza.
Az utolsó öt percben megindították a végső offenzívát a versenyzők, amely Pedrosának sikerült a legjobban: a repsolos áttörte az 1:41-es határt, s ezzel Marquezt is maga mögé utasítva az élre állt. A regnáló világbajnok ráadásul tett egy rövid látogatást a bokszutcában is, így ő az utolsó pillanatra hagyta a döntést. Bradl azonban nem várt ki annyit, az LCR Honda előrelépett a harmadik pozícióba, ám nem sokáig tudta ezt tartani, mert Lorenzo még Marquezt is megelőzve futott egy második helyet érő kört.

Már az utolsó percben jártunk, amikor Marquez megkezdte az utolsó körét, ám az nem tartott sokáig, a spanyol alól ugyanis már az első kanyarban kicsúszott a Honda, így pedig biztossá vált, hogy megszakad a címvédő a tavaly novemberi valenciai idényzáró óta tartó pole-szériája. A rajtelsőség így idén először nem az övé lett, hanem Pedrosáé, megelőzve Lorenzót, míg Marquez még a hiba ellenére is az első sorból rajtolhat majd vasárnap. Bradl lett a negyedik, a végén nagyot hajrázó Rossi az ötödik, majd jött Aleix Espargaro, Dovizioso, Smith, Hernandez, Pol Espargaro, Iannone és Bautista.
A MotoGP mezőnye legközelebb a vasárnap 9:40-kor kezdődő húszperces bemelegítő edzésen gurul majd pályára, míg a királykategória idei hetedik viadala 14 órakor rajtol.
A Q2 végeredménye:
| 1. |
Dani PEDROSA |
SPA |
Repsol Honda Team |
1:40.985 | |
| 2. |
Jorge LORENZO |
SPA |
Movistar Yamaha MotoGP |
1:41.100 |
0.115 / 0.115 |
| 3. |
Marc MARQUEZ |
SPA |
Repsol Honda Team |
1:41.135 |
0.150 / 0.035 |
| 4. |
Stefan BRADL |
GER |
LCR Honda MotoGP |
1:41.220 |
0.235 / 0.085 |
| 5. |
Valentino ROSSI |
ITA |
Movistar Yamaha MotoGP |
1:41.290 |
0.305 / 0.070 |
| 6. |
Aleix ESPARGARO |
SPA |
NGM Forward Racing |
1:41.308 |
0.323 / 0.018 |
| 7. |
Andrea DOVIZIOSO |
ITA |
Ducati Team |
1:41.337 |
0.352 / 0.029 |
| 8. |
Bradley SMITH |
GBR |
Monster Yamaha Tech 3 |
1:41.491 |
0.506 / 0.154 |
| 9. |
Yonny HERNANDEZ |
COL |
Energy T.I. Pramac Racing |
1:41.671 |
0.686 / 0.180 |
| 10. |
Pol ESPARGARO |
SPA |
Monster Yamaha Tech 3 |
1:41.677 |
0.692 / 0.006 |
| 11. |
Andrea IANNONE |
ITA |
Pramac Racing |
1:41.751 |
0.766 / 0.074 |
| 12. |
Alvaro BAUTISTA |
SPA |
GO&FUN Honda Gresini |
1:42.024 |
1.039 / 0.273 |
A teljes rajtsorrend:
| 1. |
Dani PEDROSA |
SPA |
Repsol Honda Team |
| 2. |
Jorge LORENZO |
SPA |
Movistar Yamaha MotoGP |
| 3. |
Marc MARQUEZ |
SPA |
Repsol Honda Team |
| 4. |
Stefan BRADL |
GER |
LCR Honda MotoGP |
| 5. |
Valentino ROSSI |
ITA |
Movistar Yamaha MotoGP |
| 6. |
Aleix ESPARGARO |
SPA |
NGM Forward Racing |
| 7. |
Andrea DOVIZIOSO |
ITA |
Ducati Team |
| 8. |
Bradley SMITH |
GBR |
Monster Yamaha Tech 3 |
| 9. |
Yonny HERNANDEZ |
COL |
Energy T.I. Pramac Racing |
| 10. |
Pol ESPARGARO |
SPA |
Monster Yamaha Tech 3 |
| 11. |
Andrea IANNONE |
ITA |
Pramac Racing |
| 12. |
Alvaro BAUTISTA |
SPA |
GO&FUN Honda Gresini |
| 13. |
Cal CRUTCHLOW |
GBR |
Ducati Team |
| 14. |
Scott REDDING |
GBR |
GO&FUN Honda Gresini |
| 15. |
Michele PIRRO |
ITA |
Ducati Team |
| 16. |
Nicky HAYDEN |
USA |
Drive M7 Aspar |
| 17. |
Colin EDWARDS |
USA |
NGM Forward Racing |
| 18. |
Karel ABRAHAM |
CZE |
Cardion AB Motoracing |
| 19. |
Broc PARKES |
AUS |
Paul Bird Motorsport |
| 20. |
Hiroshi AOYAMA |
JPN |
Drive M7 Aspar |
| 21. |
Michael LAVERTY |
GBR |
Paul Bird Motorsport |
| 22. |
Hector BARBERA |
SPA |
Avintia Racing |
| 23. |
Mike DI MEGLIO |
FRA |
Avintia Racing |
| 24. |
Michel FABRIZIO |
ITA |
Octo IodaRacing Team |