DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 19. csütörtök
Motor

Rossi legalább 2016-ig szeretne a MotoGP-ben maradni

A hétszeres világbajnok legenda, Valentino Rossi úgy nyilatkozott, hogy még legalább két évet szeretne a MotoGP-ben versenyezni - lehetőség szerint a Yamahánál.

A 35 esztendős Valentino Rossi 2000-ben mutatkozott be a gyorsasági motorversenyzés királykategóriájában, ahol nem kevesebb mint hét világbajnoki címet nyert: hármat a Honda színeiben, majd négyet Yamahával. A Doktor egy sikertelen ducatis kitérőt követően 2013-ban tért vissza a Yamahához, ám meglehetősen felemásan sikerült a tavalyi éve, ahogy az idei is, hiszen hiába teljesít jól, 2010 óta mindössze egyetlen futamot nyert.



 



 

Rossi, aki tizennégy éven át vele dolgozó mérnökétől, Jeremy Burgesstől is megvált nemrég, elmondása szerint egyelőre nem tervezi a visszavonulást: "Tavaly volt pár jó versenyem, egyszer nyertem is, de a szezon második felében kissé messze voltam az első három helyezettől. Kíváncsi voltam, az idei év jobban alakul-e" - mondta a Doktor a francia verseny előtt, majd így folytatta:



 

"Jobban érzem magam és élvezem is a dolgot, a versenyzést, a közös munkát a Yamahával. Szóval az a célom, hogy újabb szerződést kössek két szezonra, és úgy gondolom, a következő hetekbe tárgyalni is fogunk a Yamahával a folytatásról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: