Kilenc hónap kényszerpihenő után a hét elején először ült versenymotoron a korábbi vb-motoros, Kurucz Ferenc. A Tomracing Motorsport Team versenyzője a Budapesttől 5 órányi autóútra fekvő Rijekában tesztelt, ahol az egynaposra tervezett gyakorlás délelőttje szereléssel telt, ám a hajdúszoboszlói pilóta így is közel 4 órát tudott motorozni.
"Leírhatatlan érzés volt újra motoron ülni! Minél előbb ki szerettem volna próbálni, hogy milyen érzés a balesetemet követően újra kigurulni az aszfaltra. Először el sem akartam hinni, de a lábam végig tökéletesen működött és a beépített implantátum sem zavart. A délelőtt ugyan szereléssel telt, mert az R6-os nem indult be, de délutánra sikerült orvosolni a hibát, és közel 250 kilométert tudtam megtenni. A futómű beállításával voltak bőven gondjaim, de úgy gondolom, hogy ez a teszt egyelőre nem erről szólt. Elárulom, még köridőmérőt sem vittem magammal"- mondta Kurucz Ferenc, aki a tervek szerint március végén egy többnapos tesztprogramon vesz részt csapattársával, Gyutai Adriánnal.