A reggeli 45 perces edzés nagy részét a boxokban töltötték a versenyzők várva, hogy a szél valamelyest felszárítsa az aszfaltot.
A hétfői, első tesztnapon vállficamot szerző Sebestyén Peti megkapta a rajtengedélyt és az elsők között merészkedett ki a vizes pályára. Egy kör után azonban jobbnak látta visszaállni a boxba. Már csak 10 perc volt hátra, amikor többen, köztük Tóth Imi is megkezdte az edzést. Imi nem hazudtolta meg "™esőmenő"™ hírét és két kör megtétele után az élre állt.

Végül 15 versenyző próbálta ki a vizes beállítást, mely az élen végző Rea motorján bizonyult a legjobbnak. Az utolsó körben Imi is javított és élete első Superbike edzését a 4. helyen zárta a Rea-Guintoli"”Allerton trió mögött. Sebestyén Peti pedig a 9. helyen végzett!
A reggeli vizes sikerek után a délutáni, száraz szabadedzésen (aminek eredménye beleszámít a rajtsorrendbe - a szerk.) a tapasztalat és a gyakorlat győzedelmeskedett ifjoncaink felett. A szezon előtti tesztek hiánya és a teljesen új géposztállyal, motorral való ismerkedés rányomta bélyegét az eredményre.
Tóth Imi sokat vesztegelt a boxban, egy technikai hiba nehezítette a dolgát. összességében viszont elégedett a mai teljesítményükkel. "A reggeli negyedik helyem megadta a lendületet, bár tudtuk, hogy ha felszárad a pálya, nehezebb dolgunk lesz. A motorerő valami "™brutális"™, soha nem éreztem még ilyet korábban! Nagyon sok lehetőség lesz a BMW-ben, ha minden összeáll! A váltó-elektronika viszont egyelőre megfogott minket. Teljesen el kellett vennem a gázt a váltásoknál, negyed gázon sem váltott a technika. Ezzel rengeteg időt és lendületet veszítettem, mindamellett, hogy minden ilyen váltásnál a motor "™bebólintott"™ gázadásnál pedig egykerékre állt. Úgyhogy nem volt könnyű dolgom vele! Ennek ellenére majdnem hoztam a teszten mért legjobb időmet. Bízom benne, hogy holnapra ki tudjuk javítani ezt a hibát, mert nagyon sok van még a motorban, amit igyekszem majd ki is hozni belőle!"
Sebestyén Petiék ma végre megkezdhették az igazi munkát. "Mivel a teszt számomra kimaradt, reggel pedig vizes pályán mentünk, tulajdonképpen a délutáni volt az első olyan edzés, amin tudtam igazán motorozni. Tehát a körülmények is jók voltak, illetve végre el tudtunk kezdeni a beállításokkal foglalkozni. Sajnos ezzel "™kissé"™ elkéstünk, hiszen ha hétfőn tartanánk itt, akkor lehetnénk igazánelégedettek. Az időeredményemen is érezhető, hogy le vagyunk maradva. A motort még egyértelműen szoknom kell és érzem, hogy itt teljesen más stílusra van szükség, teljesen másként kell kezelni ezt a gépet. De nagyon tetszik, szóval úgy érzem, hogy ezzel nem lesz probléma! Hozzám is kellett még állítani a BMW-t, hiszen egy teljesen általános alapbeállítással kezdtünk. Innentől az lesz a döntő, hogy jó irányban indultunk-e el, ezen múlik, hogy holnap is folyamatosan tudjak majd gyorsulni. Már az első edzésen legalább 2,5-3 másodpercet kellene ledolgoznunk. Ez nyilván könnyen jöhet, ha sikerül eltalálnunk a beállítást. Most leginkább a BMW hátsó futóművével volt gondunk, ennél a tempónál nagyon gyorsan kopott az abroncs, mert nem dolgozott megfelelően a felfüggesztés. Ezt már holnap reggelre szeretném, ha megoldanánk, hogy javítani tudjak!"
EREDMÉNYEK:
1. SZABADEDZÉS:
4. Tóth Imre 1:40.449
9. Sebestyén Péter 1:50.076
2. SZABADEDZÉS:
21. Tóth Imre 1:35.117
24. Sebestyén Péter 1:39.076