A felsorolást illik Tom Sykesszal, a világbajnokkal kezdeni, aki 2013-as meggyőző sikere után is a kategóriában marad. Az SBK berkein belül nem ritka, hogy az előző idény győztese hiányzik a mezőnyből: csak az elmúlt éveket tekintve is sok ilyen esettel találkozunk, Troy Bayliss 2008-as és Max Biaggi 2012-es bajnoki címe után visszavonult, James Toseland 2007, Ben Spies pedig 2009 után váltott a MotoGP-re. Sykes azonban, ha dédelget is MotoGP-s álmokat, egyelőre jól titkolja őket, a 28 éves pilóta esetében pedig a visszavonulás is a távoli jövő kérdésének tűnik. Érdemes megjegyezni, hogy mind Bayliss, mind Biaggi 40 felett jártak már, akárcsak Carlos Checa, a 2011-es bajnok, aki tavalyi sikertelen szezonja és sérülései miatt döntött a nyugdíjbemenetel mellett. Ez egyben azt is jelenti, hogy Sykes az egyetlen a mezőnyben, aki korábban már nyert SBK vb-címet, habár természetesen rajta kívül jó pár pilótát találhatunk, aki más kategóriák trófeáit hódította el.

Egyikük Marco Melandri, aki még 2002-ből büszkélkedhet egy 250-es arannyal, s Tom Sykes legnagyobb kihívója lehet. A BMW kivonulása után az Apriliához igazol, egy másik korábbi MotoGP-menő, Sylvain Guintoli mellé. Bár Sykes Kawasakival lett világbajnok, a konstruktőri címet az Aprilia vitte, Eugene Laverty és Guintoli a tabella második-harmadik helyén végeztek.
Melandri érkezése az Apriliához Laverty kárára történik, akinek annak ellenére kell mennie, hogy tavaly kilenc futamot megnyert, ugyanannyit, mint Tom Sykes. Laverty a Crescent Suzuki csapatánál talált menedéket, ami első ránézésre nagy visszalépésnek tűnhet, bár a teszteléseken rendszeresen a legjobbak között végeztek és titkos favoritok lehetnek. A brit Crescent (amelyről fontos megjegyezni, hogy nem gyári alakulatként működik) brit páros mellett tette le a voksát: az északír (de 12 győzelmét ír zászló alatt megszerző) Laverty mellé Alex Lowes, a Brit Superbike 23 éves győztese érkezik.

Nem esett szó még a spanyol hátterű Kawasaki Racing Teamről, amely a mezőny legnépesebb alakulata: Sykes mellett Loris Baz és a Supersportból fellépő, a japán gyártóval hosszú múltat ápoló David Salom fog a zöld motorokra ülni. A mezőny harmadik és utolsó igazi gyári alakulata a Ducati, amely tavaly óta ismét teljes erőbedobással képviseli magát. Az az idény azonban nem sikerült jól a tizennégyszeres egyéni és tizenhétszeres konstruktőri bajnok gyártónak, amely utolsó lett a márkák sorrendjében. Emiatt lecserélik a technikai stábot (az Alstare helyett mostantól a Feel Racing biztosítja a hátteret, amely tavaly hivatalos BMW-csapat volt, azelőtt viszont Xerox Ducati néven számtalan sikert ért el), és két új, fiatal, de annál tehetségesebb versenyző érkezik, Chaz Davies és Davide Giugliano. Mindkettejüknek ez a harmadik szezonja a bajnokságban, azelőtt a Supersport illetve Superstock kategóriát, a Superbike két utánpótlás-szériáját nyerték meg.
A Honda változatlan felállás mellett voksolt, Jonathan Rea (hatodik szezonja a Ten Kate istállóval, és talán még sosem volt olyan messze a bajnoki álomtól, mint az előző évadban) és Leon Haslam ülhetnek a CBR1000RR nyergébe.

És akkor soroljuk az új érkezőket: a tél folyamán három gyártó is csatlakozott a mezőnyhöz, amelyet sosem látott módon így kilenc márka fog alkotni. A legrégebb óta azt lehetett tudni, hogy a nagy múltú MV Augusta is belép az arénába, ők az orosz Yaknich csapattal (tavalyi Supersport-bajnokok, akkor még Yamahával) léptek szövetségre, egyetlen pilótájuk a MotoGP-t is megjárt, de SBK-ban újonc Claudio Corti lesz. Annál nagyobb meglepetést okozott az EBR és a Bimota bejelentése, utóbbi alig egy hónnappal ezelőtt. Az Erik Buell Racing amerikai gyártó és a hazai szériából hoz két pilótát (Aaron Yates és Geoff May). A tesztelés alapján hátrányuk komoly - végsebesség tekintetében 36 km/h a célegyenesben leggyorsabb Guintolihoz képest. Az utolsó pillanatban porondra lépő Bimota az ex-ducatis Alstare csapattal társul, Ayrton Badovini (tavaly az Alstare Ducati pilótája) és az újonc Christian Iddon alkotják a pilótafelállást, utóbbiról érdekesség, hogy az elmúlt évben a Supersportban az MV Augusta pilótája volt. A Bimota kihagyja az évadnyitó versenyt, ahova így csak 25-en utaznak el.

Ha korábbi bajnokokat említettünk, egy nevet még mindenképp fel kell hozni, Toni Eliasét, a 2010-es Moto2-győztesét, aki a tavalyi utolsó néhány versenyen próbálta ki a Superbike-ot, és bár akadtak pénzügyi gondok, a Red Devils Roma, a szatelit Aprilia-csapat színeiben már a teljes szezonban a rajtrácson lesz.
A BMW is képviselteti magát a mezőnyben, habár gyári motort nem indítanak. Sylvain Barrier, kétszeres Superstock-bajnok a BMW Italia színeiben folytatja, de teszten való sérülése miatt már biztos, hogy a versenyhétvégét ki kell hagynia. Úgyszintén a német márka mellett tette le voksát a Tóth csapat, amely négy év Superport után a szériaalapú versenyzés legmagasabb osztályában folytatja. Tóth Imréhez egy másik honfitársunk, Sebestyén Péter csatlakozik. Mindketten pályafutásuk talán legnagyobb kihívása előtt állnak.

Idén a Superbike mezőnyén belül a MotoGP-ből már ismert CRT/Open felosztáshoz hasonlóan bevezetésre kerül az Evo kategória - egy bajnokság a bajnokságban. A költséghatékony alosztály abból a célból jött létre, hogy a Superbike közelebb kerüljön az utcai motorok világához. A váz, a fékek és a felfüggesztés az eddigi Superbike szabályokat követik, a motorblokk és az elektronika azonban a Superstock-előírásokat - azaz az utcai motorokhoz közelebb álló regulákat.
A 27 fős mezőny 12 résztvevője indul az Evoban. Sylvain Barrier az egyik legnagyobb esélyes, de nagy riválisa lehet (akárcsak a tavalyi Superstock Kupán) Niccoló Canepa, a tapasztalt versenyző 2012 után ismét kipróbálja magát a Superbike-ban a korábbi bajnok Althea csapattal. Barrier BMW-vel, Canepa Ducatival áll rajthoz, de a Kawasaki a legnépszerűbb motor: ezt használja majd a Grillini (Michel Fabrizio és Sheridan Morais), Pedercini (Luca Scassa és Alessandro Andreozzi), Mahi (Fabien Foret) és MRS (Jeremy Guarnoni) alakulat is, illetve még egy résztvevő. A gyári csapatok közül a Kawasaki az egyetlen, amely figyelembe veszi, hogy 2015-től már a teljes mezőny Evo-motorokkal fog versenyezni: ezért míg Sykes és Baz teljesen Superbike-specifikációjú gépeket hajt, David Salom az Evo kategóriában indul el. A Bimota szintén az alosztály résztvevője lesz, amiben így négy különböző gyártó vállal szerepet.

A Tóth csapat helyzete itt is egyedi: míg Sebestyén Péter a második Evo-BMW-t hajtja Barrier mellett, Tóth Imre Superbike-szabályoknak megfelelő motort kapott. Utóbbi versenyző számára zajlott sikeresebben a felkészülés a hétfőn és kedden rendezett Phillip Island-i teszten - az egyetlen hivatalos szezon előtti gyakorláson mindössze néhány nappal a nyitófutam előtt, amelyet Tom Sykes zárt elsőként -, Sebestyén Péter csupán néhány kört tudott megtenni, a hétvégén való indulása pedig kétséges, pénteken egy orvosi vizsgálatnak kell megfelelnie. Az Evo kategória versenyzői egyébként sem voltak szerencsések a két nap során - Barrier balszerencséjéről már szót ejtettünk, de Luca Scassa szinte hajszálra ugyanolyan medencesérülést szenvedett. Guarnoni és Fabrizio részvétele sem biztos.
Ãgy lehetséges, hogy a vasárnapi futamokon a felsoroltak közül alig több mint húsz versenyzővel fogunk találkozni. Aki azonban látott már korábban Superbike versenyt, tudja, hogy az izgalmak egy szűkös keret ellenére is garantáltak, és az év első motoros világbajnoki versenyéhez megéri korán kelni. A futamok február 23-án magyar idő szerint 2:00 és 4:40 órakor kezdődnek, s nem érdemes megfeledkezni a Supersport viadaláról sem a kettő között 3:10-kor.