DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 19. csütörtök
Motor

Rossi már többször meglepte a világot

Wilco Zeelenberg, Jorge Lorenzo yamahás főnöke szerint 2014-ben is saját pilótája, valamint a két repsolos, Marc Marquez és Dani Pedrosa küzdhet a világbajnoki címért. A szakember szerint Valentino Rossi teljesítménye kérdéses lehet, s személy szerint meglepné, ha az olasz ismét a csúcsra tudna érni.

Wilco Zeelenberg tavaly egy ezüstérmet szerzett összetettben Jorge Lorenzo révén, aki mindössze négy ponttal maradt alul az újonc Marc Marquezzel szemben. Az viszont a sportban egy általános vélekedés, hogy könnyebb megszerezni egy vb-címet, mint megvédeni azt, s Lorenzo esetében ez abszolút igaz, hiszen a 2010-es és 2012-es elsőségeit követő idények során rendre lemaradt a végső diadalról. Kérdés persze, hogy ez a tézis igaz-e a fiatal repsolos spanyolra is, s így újra eljöhet-e Lorenzo ideje. "Remélhetőleg Marc számára sem lesz ez másképp, s neki is gondjai lesznek a cím megtartásával" - reagált erre nevetve Zeelenberg a speedweek.com weboldalnak adott interjújában, majd azért néhány komoly gondolatot is megfogalmazott Marquez lehetséges címvédésével kapcsolatban, bár azt azonnal leszögezte, hogy nehéz jósolni, hiszen a sikeresség több tényező függvénye a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájában:

"Attól is függ, hogy mennyire lesznek versenyképesek a motorok, milyenek lesznek az erőviszonyok, hogyan alkalmazkodunk a szabályváltozásokhoz" - magyarázta Lorenzo főnöke. "Mindenki nulla ponttal kezd. Marcnak már egy vb-cím a zsebében van. Emiatt talán kevesebb kockázatot vállal a jövőben. Másrészt viszont minden pályán ment már MotoGP-géppel, ismeri a kategória viszonyait. Nem tudom, mennyiben fog eltérni a 2014-es szezon a tavalyitól, de kemény idény lesz, ezt érzem" - mondta Zeelenberg, aki elismerte, hogy meglepte őt a Tech3 Yamaha két versenyzője, Bradley Smith és Pol Espargaro által futott körök a valenciai szezonzárót követő teszten (a brit második lett összesítésben), ugyanakkor biztos benne, hogy idén is a Jorge Lorenzo, Marc Marquez, Dani Pedrosa hármas csatázhat majd a világbajnoki címért, mivel "képességeik alapján egyértelműen kiemelkednek a többiek közül". De vajon mi a helyzet Valentino Rossival?

"2013-ban mindent megtett, hogy a lehető legjobban felkészüljön 2014-re, mert szeretne még 2015-ben is versenyezni" - fogalmazott a szakember a kilencszeres világbajnokkal kapcsolatban. "Ugyanakkor mindnyájan tudjuk, hogy más a helyzet, ha 35 éves vagy, s nem a húszas éveidben jársz. Nehéz megmondani, mennyire lesz erős idén Valentino. Tavaly egy futamot tudott megnyerni. Ott legyőzte Marcot és Danit, akik egészségesek voltak. Csak Jorge volt sérült Assenben. Szóval Valentino még mindig képes nyerni, csak ez számára nem elég gyakran történik meg, ezért fog 2014-ben még keményebben próbálkozni. Már többször is meglepte az egész világot. Várjuk meg, hátha ez még egyszer sikerül neki. De azt kell mondanom, nagy meglepetés lenne, ha valóban sikerülne neki. Egyre öregebb és öregebb lesz. Nem gondolom, hogy elvesztette a képességeit és a tudását. De már nincs meg benne az a lendület, ami a fiatalokban igen. Ebben nincs semmi meglepő, ilyen az élet."

Zeelenberg tehát nem érzi úgy, hogy Rossi beleszólhat a 2014-es elsőségért zajló küzdelmekbe, ahogy az Open kategóriás gépektől sem várja azt, hogy megszorítsák a gyári motorokat, még a több felhasználható üzemanyag ellenére sem: "Nem tudom, hogy bárkinek is tényleg szüksége lesz-e erre a négy literre, mivel plusz súlyt jelent. De két vagy három literrel van több, akkor nem lesz üzemanyaghiányod, ami kellemes. Használhatod a teljes motorerőt, s nem kell spórolnod. Ez több szabadságot jelent. De a gyári csapatok ennek ellenére is dominálni fognak, úgy gondolom" - vélekedett a yamahás főnök, aki a szakportál gyorsváltóval kapcsolatos kérdésére válaszolva megerősítette, hogy az eszköz csak a második fokozattól működik tökéletesen, s így elmarad a Honda megoldásától, de folyamatosan fejlesztik, hogy minél jobb eredményekhez segítse Lorenzót és Rossit az előttünk álló idényben.

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: