Úgy tűnik, a mai napra jut egy jó és egy rossz hír is a dél-amerikai motorsport rajongók számára. Nemrég ugyanis mi is beszámoltunk arról, hogy idén Brazília mégsem tudja vendégül látni a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnyét, miután megcsúsztak az Autodromo Nelson Piquet aszfaltcsík munkálataival. Ugyanakkor az autosport.com szakoldal néhány órával később közzétette a hírt, hogy az argentin Termas de Río Hondo versenypálya megfelelt az utolsó homologizációs ellenőrzéseknek is, így a WTCC által már tavaly is használt létesítmény otthont adhat a MotoGP egyik fordulójának.
Az Argentin Nagydíj visszatérését már 2013-ra tervezték (legutóbb 1999-ben látogatott a mezőny az országba), ám a helyi kormány és a Repsol közötti politikai ellentét miatt ez végül meghiúsult. Ennek ellenére néhány csapat és versenyző már tavaly júliusban is teljesített egy privát tesztet a pályán egy népszerűsítő túra keretében, idén pedig végre versenyt is láthatunk az aszfaltcsíkon: az argentin forduló a harmadik lesz a sorban április 27-én, a katari és austini viadalokat követően.