"Egyértelműen Marqueznek adnám a díjat. Újoncként megérdemelten nyerte meg a vb-t, és így nem kérdés, hogy ez a virtuális díj őt illeti meg" - felelte sportszerűen a GPOne.com munkatársának kérdésére Lorenzo, aki csütörtöktől szombatig az olasz Alpokban "telelt", egészen pontosan Livignóban, ahol a Forward Racing Team pilótája, Ricky Cardus társaságában jégralizott és -quadozott.
Jorge nagyon jól érezte magát a háromnapos eseményen, és a végén még azt sem zárta ki, hogy egy nap, miután visszavonul majd a motorversenyzéstől, talán autóversenyzőként is kipróbálja magát. "Bármi előfordulhat. Nagyon szeretek autót vezetni, de motort azért jobban!" - mondta a mallorcai, majd hozzátette: "Már alig várom, hogy február legyen, és felülhessek a motoromra."
A 2014-es MotoGP-szezon hivatalos kezdetére immár kevesebb, mint 10 napot kell várni, hiszen február 4. és 6. között Sepangban a kollektív teszttel megkezdődik az idei szezon. "Remélem, hogy Sepangban egy jobb elektronikájú, de főként versenyképes Yamaha fogad majd. Tavaly fontos előrelépéseket tettünk, de ez nem elég. Még többet kell dolgoznunk, hogy rögtön a szezon elejétől kezdve gyorsak legyünk. Katarban a győzelemre fogok törni, ugyanúgy, mint tavaly. Még van időnk dolgozni, úgyhogy magabiztos vagyok" - tekintett előre a MotoGP kétszeres világbajnoka, aki szerint idén is Marquez lesz a legnagyobb ellenfele a vb-n.

Jorge hóquadozás közben"
"Marquez lesz a fő legyőzendő ellenfél, mivel ő a világbajnok, de nem szabad elfeledkeznünk Pedrosáról sem. Ha tavaly nem esik el Németországban, a szezon utolsó futamáig a vb-címért harcolt volna. De ott van Valentino (Rossi) is, aki biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban fog menni, mint tavaly, és nemcsak a dobogóért, de több futamgyőzelemért is harcban lesz majd. Én kíváncsi vagyok a Ducatira is. Crutchlow és Dovizioso két nagyszerű pilóta, ráadásul Dall"™Igna érkezése is éreztetni fogja a hatását szerintem" - mondta el Lorenzo, aki ezután sietve leszögezte, nem azért mond ilyeneket, mert bármilyen alapjai lennének a 2015-ös Ducatihoz való szerződéséről szóló pletykáknak, és ismételten megerősítette, hogy a Yamahától szeretne visszavonulni.
Ezt követően a 26 éves spanyol arra is kitért, szerinte az új "Open" kategória jót fog tenni a MotoGP izgalmainak, mivel mint mondja, a tavaly év végi első teszteken is rögtön látszott, jelentősen csökkenni fog a különbség a mezőny eleje és vége között. Végül azt a kérdést sem úszta meg: lenne-e adott esetben csapattársa Marqueznek? "Ez természetesen nem jelentene problémát, sőt. Mindkettőnknek meglenne a kellő ösztönzés, hogy a legjobbunkat nyújtsuk minden versenyen. Érdekes lenne, még ha szerintem nem is fog megvalósulni soha. Én jól érzem magam a Yamahánál, és ugyanez igaz Marcra a Hondánál" - igyekezett lecsillapítani kicsit a pletykák áradatát Lorenzo, aki a következő napokban Rossival egyetemben Ãzsiába utazik, ahol néhány szponzori kötelezettségnek fognak eleget tenni.