Valentino Rossi már korábban is úgy nyilatkozott, hogy hat futamot ad még magának, hogy bizonyítsa, hogy még mindig fel tudja venni a harcot Marc Marquezzel, Jorge Lorenzóval és Dani Pedrosával, s utána dönt a folytatásról, hiszen yamahás szerződése az év végén lejár. A "Doktor" a csapat tegnapi bemutatóján is újfent hangsúlyozta, hogy döntő lesz számára a most következő szezon: "Ez az év nagyon fontos számomra, s a tény, hogy hivatalos itt, Jakartában kezdtük meg a szezont, még különlegesebbé teszi" - idézi az olasz szavait a crash.net weboldal. "Nem emlékszem korábbról olyan yamahás bemutatóra, amelyet Európán kívül tartottak volna, szóval ez az esemény több okból is speciális. A Yamaha kifejezetten úgy döntött, hogy felajánlja az indonéziai terjesztőknek a lehetőséget, hogy ők adjanak otthont a 2014-es M1 leleplezésének az éves gyűlésük során itt Jakartában, s ez egy újabb jele, hogy egyre nő a délkelet-ázsiai piac fontossága világszinten."

Rossi természetesen beszélt az új motorjáról is: "Most lelepleztük az új festést 2014-re: nagyon szép és elegáns, s több benne a fehér, mint tavaly. Továbbra is nagyon belevág a gyári Yamaha stílusába, és nagyon tetszik" - nyilatkozta a kilencszeres világbajnok motoros, aki így fogalmazott az új évaddal kapcsolatos elvárásairól: "A várakozásaim nagyon magasak az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A célom, hogy megpróbáljak jobban teljesíteni, mint tavaly, versenyképesebb legyek és minden hétvégén a dobogóért harcoljak. Biztos vagyok benne, hogy a motorunk ismét versenyképes lesz. Már tavaly is nagyon jó volt, s a Yamaha mérnökei az évad közben is tudtak fejleszteni rajta, ezért sokat várok az új M1-emtől, s biztos vagyok benne, hogy az idény során még jobb lesz majd" - zárta bizakodóan gondolatait a pilóta, aki a mezőny többi tagjához hasonlóan a február eleji sepangi teszten ülhet újra versenymotorra.