DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Az Adidas lehet a Yamaha új főszponzora

A Yamaha gyári MotoGP csapatának utoljára 2010-ben volt névadó támogatója a Fiat jóvoltából. A japán márka csapata az utóbbi három szezont főszponzor nélkül teljesítette.

Habár az utóbbi három szezon során a Monster, az Eneos, a Petronas, a Semakin Di Depan és az Iveco feliratok is feltűntek a Yamaha gyári versenymotorjain, egyik cég sem kötött főszponzori támogatásról szóló szerződést a japán gyártóval. Természetesen ettől függetlenül jelentős összeg ütötte a hangvillások markát, hiszen állítólag kizárólag 2013-ra közel 7 millió eurós bevételt jelentett a Yamahának a Monsterrel kötött megállapodás, amely összeg hozzávetőlegesen megegyezik azzal a pénzmennyiséggel, mint amennyit a Fiat 2010-ben főtámogatóként fizetett a csapatnak. Még januárban számoltunk be róla, miszerint a Monster egy kétéves szerződést kötött a Rossi és Lorenzo alkotta gárdával, így a japán alakulat jövőre is számíthat erre a bevételi forrásra.

Ehhez jöhet még egy új főszponzor, amely a hírek szerint további 7-10 millió eurót jelenthet a Yamahának. A pletykák szerint az Adidas lehet az új főtámogató, így 2014-ben már minden bizonnyal nem "Factory Yamaha Team" néven futna Lorenzo és Rossi csapata. A Honda elleni háborúban kimondottan jól jönne a hangvillásoknak a feljebb említett plusz összeg, hiszen így értelemszerűen nem kellene a Yamahának akkora büdzsét fordítani csapata fenntartására, sokkal inkább a fejlesztésekre tudna koncentrálni. Az Adidas egyébként a Nike mögött a világ második legnagyobb sporttermék gyártó cége, egy év során pedig hozzávetőlegesen 524 milliós nyereséget termelnek ki.

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: