DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Valencia teszt - 3. nap: Marquez továbbra is világbajnoki formában

A második naphoz hasonlóan szerdán is az újdonsült világbajnok, Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak a valenciai teszten, ráadásul alig öt századdal maradt csak el szombati pályacsúcsától. A mezőnyben már nem volt ott többek között a két gyári Yamaha, így mindössze 14-en köröztek a spanyolországi ringen.

 



Smith ma második helyen végzett a Tech3 Yamahával

Marc Marquez egyszerűen megállíthatatlan: vasárnap világbajnoki címet nyert harmadik helyével Valenciában, majd miután a hétfői tesztnapot ő és a Repsol Honda is kihagyta, kedden viszont már az első helyen végzett. A gyakorlás szerdai, egyben utolsó napján erre is rátett még egy lapáttal, ugyanis 1:30.287-nél állította meg a stoppert, amely mindössze öt századdal maradt el szombati pályacsúcsától, jelezve a riválisoknak, hogy a 2014-es Honda is rendkívül erősnek tűnik, így nehéz lesz őket legyőzni a következő szezonban.

Bradl állhatott fel a képzeletbeli dobogó alsó fokára

Fő riválisuk, a Yamaha gyári alakulata azonban már nem gurult pályára szerdán, így mások előtt is megnyílt a lehetőség, hogy villantsanak. Ezzel leginkább a Tech3 csapat brit pilótája, Bradley Smith tudott élni, aki ugyan három tizedet szintén kapott a spanyol világbajnoktól, de ezzel a második helyet csípte meg. Mögötte Stefan Bradl végzett a harmadik helyen az LCR Honda színeiben, felülmúlva a másik repsolost, Dani Pedrosát, aki utolsóként tudott beférni 1:31 alá szerdán.

Pol Espargaro továbbra is ismerkedési fázisban a Tech3 csapat Yamaháján

Eddig Pol Espargaro sem vall szégyent a Tech3 istálló Yamaháján: ugyan ma közel egy másodperccel lassabbnak bizonyult egy évvel több tapasztalattal rendelkező csapattársánál, még ez is elég volt ahhoz, hogy megcsípje a hatodik helyet Alvaro Bautista mögött, aki a sérüléséből lábadozó Scott Redding távollétében ma már egyedüliként körözött a Gresini csapat képviseletében. A Moto2-es világbajnok bátyja, Aleix Espargaro és a Forward Yamaha is kifejezetten jól ment szerdán: idejük a nyolcadik helyet jelentette számukra.

Aleix Espargaro és a Forward Yamaha nyolcadik helye bizakodásra adhat okot

A CRT-kategóriát az elmúlt két évben végigdomináló spanyol elé legjobb ducatisként a Pramac Racing olasz versenyzője, Andrea Iannone fért be, míg a két gyári pilóta, Andrea Dovizioso és Cal Crutchlow csak a kilencedik és tizedik pozícióban zárt, miközben a tesztpilóta, Michele Pirro tőlük alig elmaradva 11. lett. Az Aspar csapat pilótái, Nicky Hayden és Hiroshi Aoyama a 12. és 13. helyeket szerezték meg a produkciós Hondákkal, a sort pedig Michael Laverty zárta a Paul Bird Motorsport ART-jével.

Cal Crutchlow ismerkedik a Ducatival

A MotoGP mezőnye legközelebb február elején teljesít kollektív tesztet, méghozzá Sepangban, ugyanakkor november végéig még engedélyezettek a privát gyakorlások.

Nicky Hayden az Aspar csapat produkciós Hondáján

A harmadik tesztnap végeredménye:

1.  Marc Marquez Repsol Honda Team (RC213V) 1:30.287  (54/56)
2.  Bradley Smith Monster Yamaha Tech 3 (YZR-M1) 1:30.598  (35/36)
3.  Stefan Bradl LCR Honda MotoGP (RC213V) 1:30.868  (20/54)
4.  Dani Pedrosa Repsol Honda Team (RC213V) 1:30.992  (32/70)
5.  Alvaro Bautista Go&Fun Honda Gresini (RC213V) 1:31.229  (57/58)
6.  Pol Espargaro Monster Yamaha Tech 3 (YZR-M1) 1:31.533  (12/28)
7.  Andrea Iannone Energy T.I. Pramac Racing (GP13) 1:31.594  (49/69)
8.  Aleix Espargaro NGM Forward Racing (FTR-Yamaha M1) 1:31.644  (45/49)
9.  Andrea Dovizioso Ducati Team (GP13) 1:31.716  (33/36)
10.  Cal Crutchlow Ducati Team (GP13) 1:31.875  (44/54)
11.  Michele Pirro Ducati Test Team (GP13) 1:31.883  (47/58)
12.  Nicky Hayden Power Electronics Aspar (Honda RCV1000R) 1:32.123  (37/40)
13.  Hiroshi Aoyama Power Electronics Aspar (Honda RCV1000R) 1:32.530  (27/60)
14.  Michael Laverty Paul Bird Motorsport (PBM-ART) 1:33.055  (43/44)

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: