November 10-én délután kettő órakor elérkezett a pillanat, amire a gyorsasági motorsportért rajongó emberek már hosszú ideje vártak: kezdetét vette a MotoGP idei utolsó, 30 körös futama Valenciában, amelynek tétje nem más volt, mint a királykategória világbajnoki címe. A fő esélyesnek a pole pozíciót megszerző, az összetettben 13 egység előnnyel vezető Marc Marquez számított, hiszen az újonc spanyolnak elegendő egy negyedik hely is ahhoz, hogy riválisa, a második kockából startoló Jorge Lorenzo eredményétől függetlenül ő ünnepelhessen a leintéskor.
A vb-aspiránsok mellől Dani Pedrosa várhatta a piros lámpák kialvását, míg a második sort kibérelték Lorenzo márkatársai: Valentino Rossi, Cal Crutchlow és Bradley Smith állhatott fel a negyedik, ötödik és hatodik rajthelyre Yamahájával. A hetedik helyre Alvaro Bautista kvalifikálta magát, akit egy másik szatellit hondás, Stefan Bradl követett a sorban, míg az első tízet a szokásos pozíciójukat elfoglaló gyári Ducatik zárták Andrea Dovizioso, Nicky Hayden sorrendben.
A rajt után a szokásosan jól startoló Lorenzo ezúttal is kilőtt, s az élre állt, míg mögé Pedrosa zárkózott fel másodiknak, Marquez pedig visszacsúszott a harmadik helyre. Az első kör végén aztán változott a sorrend az első helyen, ugyanis Pedrosa bújt be a yamahás mellé a célegyenes végén, a címvédő azonban a következő kanyarban vissza is vette tőle a vezetést. A trió mögött Bautista lenyomta Rossit, míg a hatodik helyet a két Tech3 közül Smith foglalta el.
Lorenzo mindent megpróbált, begyűjtötte idei nyolcadik győzelmét is, ám ez is kevés volt a címvédéshez
A harmadik forduló elején ismét szemtanúi lehettünk egy oda-vissza előzésnek Lorenzo és Pedrosa között, majd egy körrel később a pálya középső szakaszán is látványos csatába bonyolódtak, ám mindkétszer előbbi maradt az élen. Ezeknek a pengeváltásoknak pedig az volt az eredménye, hogy egyelőre Bautista és Rossi is ott maradt az élbolyban, ám a Gresini spanyolja nem igazán támadta a repsolos újoncot. Pedrosa azonban nem kímélte Lorenzót, egy ügyes manőverrel elé is került, de a yamahás agresszíven visszabújt mellé, ahogy a honfitárs pár kanyarral későbbi újabb kísérlete után is - a regnáló világbajnok egymás után mutatta be az év legkeményebb visszaelőzéseit!
A kilencedik körben Pedrosa ismét próbálkozott, ám Lorenzo ezúttal sem hagyta magát, ám ez a manővere már túl agresszívnek bizonyult: összeértek, emiatt mindkét pilóta szélesen vette az egyik kanyart, így Marquez mindkettejük mellett elment, s az élre állt. Lorenzo azonban még innen sem adta fel, s egy kör alatt visszazárkózott ellenfelére, s a célegyenest követően maga mögé is utasította őt. Pedrosa közben az ötödik pozícióig esett vissza, így Rossi Bautista ellen bemutatott manővere már a dobogóért zajlott.
Közben érkezett a hír, hogy a versenyigazgatóság a leintés után vizsgálni fogja Lorenzo és Pedrosa esetét, ám mivel Marquez a második helyen haladt, egy esetleges büntetésnek sem lett volna semmi jelentősége. Annak viszont volt, hogy Pedrosa előbb Bautistát, majd pedig Rossit is lehagyta, így a fiatal vb-éllovasnak immár volt egy rutinos hátvédje is, így Marqueznek már csak egy feladata maradt: "csak" be kellett hoznia a motort a második helyen a vezető Lorenzo mögött.
Pedrosa parádés küzdelemre kényszerítette a futam elején Lorenzót, majd világbajnokká váló csapattársa előtt célbaérve második hellyel zárta az idényt
Féltávnál Lorenzo és Marquez között is megnőtt a különbség, ahogy az újonc repsolos mögött is Pedrosával, Rossival és Bautistával szemben. A hatodik helyen Bradl motorozott, akit Smith követett a sorban, miután a brit csapattársa, Crutchlow néhány körrel korábban egy bukás miatt kénytelen volt feladni a viadalt. A Ducatik közül az olasz gyártól ezen a viadalon búcsúzó Hayden állt legelőrébb, míg a másik gyári versenyzőt, Doviziosót még Iannone is megelőzte a Pramac színeiben.
A futam utolsó harmadában Pedrosa próbált közelíteni csapattársára, akit öt körrel a vége előtt gyakorlatilag utol is ért. Nem meglepő módon Marquez nem is nagyon vitatkozott vele, s voltaképpen simán hagyta elmenni maga mellett Pedrosát - igaz, pár kanyarral később volt egy meleg pillanat, amikor majdnem összeért a két spanyol. Négy körrel a leintést megelőzően aztán Iannone hívta fel magára a figyelmet: az olasz motoros a sóderágyban fejezte be az évadot. A leintésig aztán már nem történt más változás, így Jorge Lorenzo megszerezte idei nyolcadik futamgyőzelmét is, ezzel övé lett a legtöbb siker az idényben.
Teljesen boldog azonban így sem lehetett, hiszen hiába tett meg mindent, a Dani Pedrosa mögött a harmadik helyen beérő Marc Marquez négy pontot megőrzött az előnyéből, így Kenny Roberts 1978-as bravúrja után ismét újonc világbajnokot ünnepelhetett a királykategória mezőnye! Ráadásul az ifjú spanyol egy másik rekordot is átadott a múltnak, ugyanis az 1983-ban diadalmaskodó Freddie Spencernél is fiatalabban ért fel a királykategória csúcsára. A futamon egyébként a negyedik helyet végül Rossi gyűjtötte be, majd következett Bautista, Bradl, Smith, Hayden, Dovizioso és Pirro.
A futam végeredménye:
| 1. | Jorge LORENZO | Yamaha Factory Racing | 46:10.302 |
| 2. | Dani PEDROSA | Repsol Honda Team | +3.934 |
| 3. | Marc MARQUEZ | Repsol Honda Team | +7.357 |
| 4. | Valentino ROSSI | Yamaha Factory Racing | +10.579 |
| 5. | Alvaro BAUTISTA | GO&FUN Honda Gresini | +14.965 |
| 6. | Stefan BRADL | LCR Honda MotoGP | +24.399 |
| 7. | Bradley SMITH | Monster Yamaha Tech 3 | +29.043 |
| 8. | Nicky HAYDEN | Ducati Team | +39.893 |
| 9. | Andrea DOVIZIOSO | Ducati Team | +53.196 |
| 10. | Michele PIRRO | Ducati Test Team | +1:02.983 |
| 11. | Aleix ESPARGARO | Power Electronics Aspar | +1:04.197 |
| 12. | Hector BARBERA | Avintia Blusens | +1:06.826 |
| 13. | Claudio CORTI | NGM Mobile Forward Racing | +1:11.481 |
| 14. | Danilo PETRUCCI | Came IodaRacing Project | +1:13.643 |
| 15. | Colin EDWARDS | NGM Mobile Forward Racing | +1:24.249 |
| 16. | Hiroshi AOYAMA | Avintia Blusens | +1:33.010 |
| 17. | Michael LAVERTY | Paul Bird Motorsport | 1 kör |
| 18. | Luca SCASSA | Cardion AB Motoracing | 1 kör |
| 19. | Bryan STARING | GO&FUN Honda Gresini | 1 kör |
| 20. | Martin BAUER | Remus Racing Team | 1 kör |
| Helyezetlen: | |||
| Andrea IANNONE | Energy T.I. Pramac Racing | 4 kör | |
| Randy DE PUNIET | Power Electronics Aspar | 7 kör | |
| Cal CRUTCHLOW | Monster Yamaha Tech 3 | 21 kör | |
| Yonny HERNANDEZ | Ignite Pramac Racing | 22 kör | |
| Lukas PESEK | Came IodaRacing Project | 27 kör | |
| Damian CUDLIN | Paul Bird Motorsport | 27 kör | |