Kedden az Aprilia bejelentette: 2016-ban teljes gyári csapatként térnek vissza a MotoGP-be. Roberto Colaninno, az anyavállalat Piaggio elnöke röviden így kommentálta a bejelentetést, amelyre a milánói motorkerékpár-kiállításon került sor: "Két év kemény munka áll előttünk" - idézi szavait a crash.net oldal. "A cél az, hogy nyerjünk, mint ahogy azt tettük a Superbike-ban."
Az Aprilia legutóbb 2004-ben szerepelt hivatalos csapatként a MotoGP-ben, s akkor Shane Byrne és Jeremy McWilliams volt a két versenyzőjük. Aztán az olasz gyár volt az első, aki az új, négyhengeres éra kapcsán bejelentette kivonulását a sorozatból anyagi okokra hivatkozva (később a Kawasaki és a Suzuki is követte a példáját). Tavaly azonban visszatért az Aprilia név a mezőnybe, miután az újonnan indított CRT-kategóriában szerepeltek egy átalakított RSV4 Superbike-kal, amellyel aztán dominálták is ezt a géposztályt, főként Aleix Espargaro révén. Néhány hete azonban Gigi Dall"™Igna Ducatihoz igazolásával az egész projekt kérdésessé vált, így például az Aspar Team már nyilvánosságra hozta, hogy jövőre a Honda produkciós gépével fognak versenyezni.
Úgy tűnik viszont, hogy az Aprilia igenis elkötelezett a MotoGP mellett, amelybe tehát bő két év múlva gyári istállóként térnek vissza. Ezzel ők lesznek az ötödik márka, amely képviselteti magát a királykategóriában a jelenleg is induló Honda, Yamaha, Ducati trió, valamint az egy évvel korábban, 2015-ben visszatérő Suzuki mellett.