A szokásoknak megfelelően kategóriánként két-két, összességében tehát hat szabadedzésre került volna sor a Japán Nagydíj pénteki napján, ám a helyzet úgy alakult, hogy a motorosok végül egyetlen kilométert sem tudtak megtenni a pályán. Történt ugyanis, hogy a szezon utolsó előtti hétvégéjének első napján hihetetlenül rossz időjárási körülmények, így például eső és hatalmas köd fogadták a versenyzőket, amely miatt biztonsági okokból előbb csak halasztani, majd végül teljes egészében törölni kellett az első szabadedzéseket Motegiben.
A látási viszonyok pedig délutánra gyakorlatilag mit sem változtak, így hasonló forgatókönyv játszódott le, mint délelőtt: előbb csak csúsztatták a gyakorlásokat, végül többórás várakozást követően megszületett a döntés a tréningek törléséről. Ãgy végül a motorosok és a csapatok voltaképpen egy teljes napot voltak kénytelenek tölteni a bokszaikban úgy, hogy ki sem tudtak gurulni a pályára. Reméljük, szombaton és vasárnap már nem a köd, hanem a motorversenyzők játsszák a főszerepet Japánban.
Hamarosan a hétvége további időbeosztásáról is döntés születik.
Motegi: Törölték a teljes pénteket
https://formula.hu/motor-1/2013/10/25/motegi-toroltek-a-teljes-penteket 2013-10-25 10:17:00 2013-10-25 10:17:00
Rendhagyó módon vette kezdetét a hétvégi Japán Nagydíj, ugyanis pénteken tulajdonképpen kezdetét sem vette a gyorsasági motoros világbajnokság idei utolsó előtti fordulója, a rossz időjárási és látási viszonyok következtében ugyanis előbb a délelőtti, majd most a délutáni szabadedzéseket is törölni kellett Motegiben.