A legkisebb géposztály első tréningjét követően a királykategória első szabadedzésével folytatódott az ausztrál nagydíj programja. Talán mondani sem kell, hogy az időjárás mit sem változott a két kategória gyakorlása között eltelt néhány perc alatt, vagyis a MotoGP versenyzői is száraz, napos körülmények között kezdték meg a körözést. A háromnegyed órás edzést a gyári Yamaha kettőse kezdte a legjobban, mögöttük pedig kezdetben Marquez következett, Bautistával a háta mögött. Ahogyan azonban egyre inkább felvették a pilóták az ausztrál pálya ritmusát, úgy voltak képesek egyre jobb köridőkre, ami például a vb-éllovasnak kapásból egy második helyet jelentett. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy már az első tizenöt percet követően nagy különbségek alakultak ki, hiszen a negyedik Bautista több mint egy másodperccel volt elmaradva Lorenzótól.

Marc Marquez
Tulajdonképpen csak az edzés felénél élénkültek meg az események, miután Rossi feljött a második helyre, nem sokkal később pedig Marquez átvette a vezetést. Eközben Dani Pedrosa is megjelent az élmezőnyben, egészen pontosan a harmadik pozícióban, azonban így is több mint fél másodperc volt a lemaradása. Persze az ötödik és a hatodik helyen álló Bautista és Crutchlow is mindent megtett, hogy közelebb kerüljön az elejéhez, de nem tudták nyolc tized alá sem szorítani a lemaradásuk. Igaz, hogy a nyolcadik De Puniet két másodpercre volt Marqueztől, de legalább legjobb CRT-sként helyet kapott a top10-ben. A francia pilótát meglepetésre Edwards követte és csak az amerikai után kaptak helyet a gyári ducatisok.

Alvaro Bautista
A véghajrában természetesen Lorenzo megpróbálta visszaszerezni az első helyet, de két és fél tizednél jobban nem tudta megközelíteni Marquezt. Közben Pedrosa is begyújtotta a rakétákat, Nicky Hayden pedig kellemes meglepetést okozva a hetedik helyig vitte előre a Ducatit. öt perccel a vége előtt Lorenzo visszavette a vezetést, illetve Rossi is a negyedik helyet, mivel Bautista közben ideiglenesen elhappolta a "Doktortól." Végül is azonban be kellett érnie egy ötödik hellyel a kilencszeres bajnoknak, mivel Bautista olyan tartalékokat rántott elő, amiknek köszönhetően harmadik lett. AZ edzést Lorenzo nyerte, a második legjobb időt pedig Marquez futotta.
Az első szabadedzés végeredménye:
| 1. Jorge LORENZO | Yamaha Factory Racing | 1:29.167 |
| 2. Marc MARQUEZ | Repsol Honda Team | 1:29.255 |
| 3. Alvaro BAUTISTA | GO&FUN Honda Gresini | 1:29.831 |
| 4. Dani PEDROSA | Repsol Honda Team | 1:30.008 |
| 5. Valentino ROSSI | Yamaha Factory Racing | 1:30.053 |
| 6. Cal CRUTCHLOW | Monster Yamaha Tech 3 | 1:30.130 |
| 7. Bradley SMITH | Monster Yamaha Tech 3 | 1:30.361 |
| 8. Nicky HAYDEN | Ducati Team | 1:30.666 |
| 9. Randy DE PUNIET | Power Electronics Aspar | 1:31.280 |
| 10. Andrea DOVIZIOSO | Ducati Team | 1:31.295 |
| 11. Andrea IANNONE | Energy T.I. Pramac Racing | 1:31.295 |
| 12. Aleix ESPARGARO | Power Electronics Aspar | 1:31.458 |
| 13. Colin EDWARDS | NGM Mobile Forward Racing | 1:31.557 |
| 14. Hiroshi AOYAMA | Avintia Blusens | 1:31.637 |
| 15. Hector BARBERA | Avintia Blusens | 1:31.766 |
| 16. Danilo PETRUCCI | Came IodaRacing Project | 1:31.803 |
| 17. Claudio CORTI | NGM Mobile Forward Racing | 1:32.300 |
| 18. Yonny HERNANDEZ | Ignite Pramac Racing | 1:32.341 |
| 19. Bryan STARING | GO&FUN Honda Gresini | 1:32.741 |
| 20. Stefan BRADL | LCR Honda MotoGP | 1:33.165 |
| 21. Luca SCASSA | Cardion AB Motoracing | 1:33.234 |
| 22. Lukas PESEK | Came IodaRacing Project | 1:33.797 |
| 23. Michael LAVERTY | Paul Bird Motorsport | 1:33.875 |
| 107%-on (1:35.408) túl | ||
| Damian CUDLIN | Paul Bird Motorsport |