Magyar idő szerint vasárnap reggel tíz órakor, tehát a Moto2-es futam első körében történt baleset miatti csúszás ellenére az előre kiírt időpontban, száraz pályán kezdődött meg a gyorsasági motoros világbajnokság Malajziai Nagydíjának utolsó eseménye, a királykategória 20 körös viadala. A pole-ból az összetettet 39 egységnyi előnnyel vezető Marc Marquez startolhatott, míg mellé a remek időmérőt teljesítő Valentino Rossi és Cal Crutchlow állhatott fel az első sorba. A pontverseny második és harmadik helyezettje, Jorge Lorenzo és Dani Pedrosa foglalta el a negyedik és ötödik rajtkockát, majd következett Bautista, Smith, Dovizioso, Espargaro és Iannone, míg Hayden még a gyári Ducatitól is szokatlanul gyenge 11. pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Nem volt ott viszont a mezőnyben Stefan Bradl, aki szombati balesete során szenvedett bokatörést, ám örömteli hír, hogy máris sikeres műtéten van túl az LCR német motorosa.

Marquez a Katalán Nagydíj óta először végzett csapattársa mögött, összetettbeli előnye azonban így is növekedett
A rajtot a rendre parádésan kezdő Lorenzo és Pedrosa kapta el a legjobban, akik azonnal átugrották az első sorból indulókat, s az első néhány kanyarban már a vezetésért csatáztak, amelyet végül a yamahás szerzett meg. Mögöttük is nagy csata zajlott Marquez és Rossi között a harmadik helyért, amelyből végül a spanyol került ki győztesen, míg az olaszt az első kör végén már a borzalmasan hátraeső Crutchlow előtt haladó Bautista is támadta. Hátrébb többen is kiugrottak a rajtnál: Edwardsot, Barberát és Laverty-t is áthajtásos büntetéssel jutalmazták emiatt. Miközben ők a büntetésüket töltötték le, az első öt már el is szakadt a mezőny többi része előtt magányosan motorozó Crutchlow-tól, a két gyári Yamaha, a Repsol Hondák és Bautista viszont rendkívül szorosan követték egymást. Előzni azonban nem tudtak: hiába nézett ki Pedrosa több alkalommal is a célegyenes végén, Lorenzo tartani tudta az első helyet.

Bár Lorenzo a rajt után vezetett, végül mindkét Repsol Hondától kikapott
Az ötödik körben a hátsó egyenesben aztán a rutinosabb spanyolnak végül sikerült elmennie a címvédő mellett, s ezzel az élre állt, majd a célegyenesben már Marquez támadta a yamahást. Az újonc meg is előzte Lorenzót, aki azonban nem hagyta magát, s visszaszúrt honfitársának, a vb-éllovas viszont szintén nem hagyta magát, aminek köszönhetően egy több mint egy körön át tartó, elképesztően látványos adok-kapok alakult ki közöttük. Végül Lorenzo maradt előrébb, ám kettejük csatája miatt Pedrosa meglógott tőlük, Rossi viszont ennek ellenére is leszakadt róluk, Bautista pedig egy korábbi hibáját követően alaposan visszaesett, s már Crutchlow ellen kellett küzdenie: a Tech3 Yamaha brit motorosa maga mögé is utasította a Gresini Honda spanyolját. A Ducatiknak közben nem alakult túl jól a sepangi futam: előbb a pramacos Iannone, majd Hayden kényszerült kiállni technikai hiba következtében.

Rossi nem tudta dobogóra váltani kiváló rajtpozícióját
A verseny feléhez közeledve, néhány kör visszavonuló után Marquez újabb támadást indított Lorenzo ellen, s a hátsó egyenes előtti kanyarban be is bújt mellé, s ezúttal hiába próbálta tartani magát a regnáló világbajnok, a repsolos tisztán átvette a második helyet, s a nyomába eredt a közel másfél másodperces előnyre szert tevő csapattársának. A tendencia azonban nem ebbe az irányba mutatott, Pedrosa valamelyest még növelni is tudta az előnyét, így nyolc körrel a vége előtt Bautista és Crutchlow csatája szolgáltatta az izgalmakat: a gresinis visszavette az ötödik pozíciót ellenfelétől. Ők ketten a továbbiakban is szorosan egymás mögött motoroztak, s két körrel a vége előtt már újra a brit haladt előrébb. Bautista azonban az utolsó kör kezdete előtt bebújt riválisa mellé, a célegynesben tehát már ismét ő volt az ötödik, s végül ez is maradt a sorrend köztük a leintésig.

A verseny végi izgalmakat Bautista és Crutchlow ötödik helyért folytatott csatája szolgáltatta, amelyből végül a spanyol került ki győztesen
Pedrosa eközben senkitől sem zavartatva, közel három másodperces előnnyel megnyerte a futamot. A Repsol Honda spanyolja idei harmadik győzelmét aratta, s a katalán versenyhétvége óta először tudta megverni csapattársát. Marquez is maradt második, s ennek köszönhetően hiába közeledett hozzá a rutinosabb repsolos az összetettben (54 egységre csökkentette a hátrányát), újabb négy ponttal növelte előnyét az ezúttal harmadikként záró Lorenzóval szemben, akinek lemaradása immár 43 pont, azaz az újonc spanyol akár már a következő hétvégén, Phillip Island-en világbajnok lehet, ha két honfitársával szemben legalább 50 egység fórja lesz a leintéskor. A sepangi n viadal egyedik helyét a jó rajthelye ellenére a dobogóról lemaradó Rossi szerezte meg Bautista és Crutchlow előtt, míg a top10-be Smith, Dovizioso, Espargaro és Hernandez fért még be.
A futam végeredménye:
| 1. | Dani PEDROSA | Repsol Honda Team | 40:45.191 |
| 2. | Marc MARQUEZ | Repsol Honda Team | +2.757 |
| 3. | Jorge LORENZO | Yamaha Factory Racing | +6.669 |
| 4. | Valentino ROSSI | Yamaha Factory Racing | +10.351 |
| 5. | Alvaro BAUTISTA | GO&FUN Honda Gresini | +22.149 |
| 6. | Cal CRUTCHLOW | Monster Yamaha Tech 3 | +22.301 |
| 7. | Bradley SMITH | Monster Yamaha Tech 3 | +30.864 |
| 8. | Andrea DOVIZIOSO | Ducati Team | +45.111 |
| 9. | Aleix ESPARGARO | Power Electronics Aspar | +59.264 |
| 10. | Yonny HERNANDEZ | Ignite Pramac Racing | +1:01.417 |
| 11. | Hiroshi AOYAMA | Avintia Blusens | +1:03.665 |
| 12. | Randy DE PUNIET | Power Electronics Aspar | +1:14.256 |
| 13. | Claudio CORTI | NGM Mobile Forward Racing | +1:21.603 |
| 14. | Hector BARBERA | Avintia Blusens | +1:27.976 |
| 15. | Colin EDWARDS | NGM Mobile Forward Racing | +1:29.442 |
| 16. | Danilo PETRUCCI | Came IodaRacing Project | +1:29.551 |
| 17. | Luca SCASSA | Cardion AB Motoracing | +1:47.930 |
| 18. | Bryan STARING | GO&FUN Honda Gresini | +1:52.927 |
| Helyezetlen: | |||
| Michael LAVERTY | Paul Bird Motorsport | 8 kör | |
| Lukas PESEK | Came IodaRacing Project | 9 kör | |
| Nicky HAYDEN | Ducati Team | 12 kör | |
| Damian CUDLIN | Paul Bird Motorsport | 13 kör | |
| Andrea IANNONE | Energy T.I. Pramac Racing | 14 kör | |