DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda
Motor

Aragón: Marquez első hazai sikerét aratta, Lorenzo és Rossi a dobogón

Marc Marquez egy komolyabb pályaelhagyás ellenére sem talált legyőzőre Aragónban, ahol idei hatodik futamgyőzelmét szerezte, s a királykategóriában első ízben állhatott hazai pályán a dobogó legfelső fokára. A 39 pontos hátrányba kerülő Jorge Lorenzo lett a második, Valentino Rossi a harmadik, míg Dani Pedrosa bukott, s ezzel gyakorlatilag elvesztette esélyét a vb-címre.

Vasárnap délután kettő órakor elérkezett az aragóni versenyhétvége legjobban várt eseménye, a királykategória 23 körös futama. A pole pozícióból idén már hetedik alkalommal a világbajnoki pontversenyben is élen álló Marc Marquez indulhatott, aki mindössze egyetlen századdal előzte meg a címvédő Jorge Lorenzót. Az első sort Dani Pedrosa tette teljessé, aki még kisebb különbséggel, öt ezreddel múlta felül Valentino Rossit. Stefan Bradl szerezte meg az ötödik, Alvaro Bautista pedig a hatodik rajtkockát, míg a harmadik sort Cal Crutchlow, Bradley Smith és Andrea Dovizioso sajátította ki.

A startot Jorge Lorenzo kapta el a legjobban, aki már néhány méter után az élre állt, míg mögé Pedrosa zárkózott fel másodiknak, megelőzve Marquezt, akit még Rossi is fenyegetett. Az olasz támadását azonban már visszaverte a repsolos, aki aztán a második kanyarban csapattársa mellé is visszabújt, így ő kezdhette meg a szokás szerint nagy tempóban kezdő Lorenzo üldözését. Hátrébb közben történt egy hármas incidens is: Petrucci, Laverty és Scassa hagyták el egyszerre a pályát, s közülük csak utóbbi tudott visszatérni a versenybe.



Lorenzo ezúttal nem talált ellenszert Marquez tempójára, így ismét 39 pontra nőtt a hátránya vele szemben

A Repsol Hondák méterről méterre lopták a távolságot a vezető Yamahához képest, míg Rossi ezúttal sem tudta tartani az éllovasok tempóját, s Bradl ellen kellett védekeznie, akárcsak eggyel hátrébb Bautistának Crutchlow-val szemben. Marqueznek is kellett volna Pedrosával szemben, ám az ötödik körben a rutinosabb spanyol elment márkatársa mellett, s átvette a második helyezést, miközben gyakorlatilag teljesen odaértek Lorenzo nyakára. Marquez azonban nem akarta annyiban hagyni a dolgot, keményen próbálta támadni Pedrosát, amely miatt az újonc ki is szélesítette az egyik kanyart.

Az igazi dráma azonban másodpercekkel ezután következett: amíg az újonc épp visszatért a pályára, Pedrosa Hondája egyszerűen ledobta magáról a spanyolt: a futam előtt Lorenzóval azonos pontszámmal álló repsolos versenye egy hatalmas repüléssel ért véget! Marquez így visszaszerezte a második helyet, Pedrosa pedig ezzel tulajdonképpen búcsút is mondhatott világbajnoki álmainak erre a szezonra, hiszen két fő riválisa haladt az élen. A spanyolt ráadásul további vizsgálatok céljából be is kellett szállítani az orvosi központba: vélhetően a bal térde sérülhetett meg a motorosnak.

Rossi zsinórban négy negyedik hely után állhatott fel ismét a dobogóra

Rossi a repsolos kiesését követően feljött harmadiknak, s lélegzetvételnyi előnyre tett szert Bradl előtt, aki mögött viszont már a Bautistát lehagyó Crutchlow motorozott az ötödik helyen. Eközben az élen a vb-éllovas ismét közeledett a címvédőre, s a táv feléhez érve gyakorlatilag utol is érte honfitársát. Lorenzo egy ízben hátra is nézett, hol jár hozzá képest riválisa, akinek nem is kellett több: néhány kanyarral később maga mögé utasította a yamahást, s ezzel átvette a vezetést idei harmadik hazai nagydíján - nyilvánvalóan az a cél hajtotta, hogy sajátjai előtt is nyerjen a legnagyobbak között, hiszen Jerezben Pedrosa, Catalunyában pedig Lorenzo tudott diadalmaskodni.

Marquez ezután megpróbált ellépni üldözőjétől, így az izgalmakat a harmadik helyért folyó csata szolgáltatta: Bautista megelőzte Bradl-t, így a Gresini Honda versenyzője már Rossit kezdte el szorongatni a dobogóért, de még Crutchlow is ott loholt a trió mögött. Hat körrel a vége előtt aztán meg is történt az előzés, ezzel pedig már spanyol haladt az élen, s úton voltunk afelé, hogy a Moto3 és a Moto2 dobogója után a MotoGP pódiumát is kisajátítsák a hazai versenyzők. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a győztes kiléte sem dőlt még el, ugyanis Lorenzo visszazárkózott Marquezre, de aztán a repsolos három körrel a vége előtt ismét meglógott ellenfelétől.

Pedrosa bukása jelentette a futam drámáját: a rutinosabb repsolos ezzel búcsút inthet 2013-as vb-álmainak

Az utolsó két körben újra élessé vált a harmadik helyért zajló csata: Rossi visszaelőzte Bautistát, akit ráadásul az utolsó kör elején még Bradl is maga mögé utasított. A gresinis azonban nem hagyta magát, s legalább a németet visszaelőzte egy látványos adok-kapok csata után. Mindeközben Marc Marquez senkitől sem zavartatva behúzta idei hatodik futamgyőzelmét, amellyel újra 39 pontra növelte előnyét a másodikként záró Jorge Lorenzóval szemben, míg Dani Pedrosa hátránya már 59 egység a bukását követően. Valentino Rossi Laguna Seca után állhatott fel újra a pódiumra, s ezzel a hétvége egyetlen nem spanyol dobogósa lett. Bautista és Bradl mögött Crutchlow ért célba, a top10-et pedig Smith, Dovizioso, Hayden és Iannone tette teljessé.

A bajnokság két hét múlva Sepangban folytatódik, ahol megkezdődik a három versenyből álló erőltetett menet, melynek során Malajzia után Ausztráliában és Japánban versenyeznek majd a motorosok, végül pedig két hét pihenőt követően Valenciában zárják le a 2013-as idényt.

A futam végeredménye:

1. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 42:03.459
2. Jorge LORENZO Yamaha Factory Racing Yamaha +1.356
3. Valentino ROSSI Yamaha Factory Racing Yamaha +12.927
4. Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda +13.787
5. Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda +13.973
6. Cal CRUTCHLOW Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +14.662
7. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +31.220
8. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati +40.671
9. Nicky HAYDEN Ducati Team Ducati +53.413
10. Andrea IANNONE Energy T.I. Pramac Racing Ducati +55.067
11. Aleix ESPARGARO Power Electronics Aspar ART +58.001
12. Yonny HERNANDEZ Ignite Pramac Racing Ducati +1:05.513
13. Randy DE PUNIET Power Electronics Aspar ART +1:06.589
14. Hiroshi AOYAMA Avintia Blusens FTR +1:08.674
15. Claudio CORTI NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki +1:09.130
16. Colin EDWARDS NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki +1:12.041
17. Luca SCASSA Cardion AB Motoracing ART +1:45.152
18. Bryan STARING GO&FUN Honda Gresini FTR Honda +1:45.228
19. Lukas PESEK Came IodaRacing Project Ioda-Suter +1:45.583
Helyezetlen:      
  Hector BARBERA Avintia Blusens FTR 15 kör
  Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 18 kör
  Damian CUDLIN Paul Bird Motorsport PBM 20 kör
  Danilo PETRUCCI Came IodaRacing Project Ioda-Suter  
  Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport ART  

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: